Ezrek fogadták a hazatérő olimpikonokat

london 2012, olimpikonok hazaérkezése, olimpikonok fogadása, Nagy László
Vágólapra másolva!
Több ezren, köztük szurkolók, barátok, hozzátartozók felfokozott hangulatban köszöntötték a Londonból hazatért magyar olimpikonokat hétfő délután a budapesti SYMA-csarnokban, ahol közösen újra átélhették az olimpia legfelemelőbb pillanatait. Nézze meg az eseményről készült videónkat! 
Vágólapra másolva!


A londoni magyar hősöket már a parkolóban megrohamozták a rajongók, ezért hivatalos köszöntésük csak félórás csúszással, fél háromkor kezdődött meg. Elsőként kislányával a karján a kézilabda-válogatott erőssége, Nagy László lépett a terembe, azonnal körülvették a szurkolók, hogy autogramot kérjenek tőle. A 200 méteres mellúszásban olimpiai bajnoki címet nyerő Gyurta Dánielt pillanatok alatt szintén rengetegen vették körül. A hangulatot a tarjáni rezesbanda fúvósai fokozták, akik a bronzérmes dzsúdós, Csernoviczki Éva tiszteletére jöttek fel a Tatabányához közeli településről. A himnusz után a Londonban érmet nyerő magyar sportolókat szólították a színpadra, elsőként Gyurta Dánielt. Az aranyérmesek közül csak a kardvívó Szilágyi Áron és a hosszútávúszó Risztov Éva hiányzott. Ezután kivetítőkön videoklipben felidézték az olimpia magyar szempontból legemlékezetesebb pillanatait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!