Bombatámadás, világháború, autóbaleset, szívmegállás

Vágólapra másolva!

168 arany, 146 ezüst, 166 bronz – ez a magyar sportolók mérlege az eddigi nyári olimpiákon. De a sor bővülhetett volna, ha nincsenek egyéni tragédiák, háborús áldozatok, amelyek során világhírű sportolóink haltak meg. Az Origo olimpiatörténeti sorozatának 2. részében tragikus sorsú sportolóinknak kívánunk emléket állítani.

Origo ,

MTI

Vágólapra másolva!

olimpia kabos endre Kolonics György olimpia 2016 Kozma István Csík Ferenc olimpiatörténet Rio 2016

Dr. Csik Ferenc

Csik Ferenc neve nem merült feledésbe, Kaposváron sétány, Budapest második kerületében általános iskola és gimnázium őrzi az 1936-os berlini olimpia gyorsúszóbajnokának nevét.

1913. december 12-én, Kaposváron született Lengvári Ferenc néven. Édesapját egyéves korában veszítette el, a vármegyei aljegyző az első világháborúban, a szerb fronton esett el. A fiút 1923-ban fogadta örökbe anyai nagybátyja, Csik László MÁV-főorvos, ekkor változott a neve Csik Ferencre.
Középiskoláit Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban végezte, úszni a Balatonban tanult meg. 1931-től járt a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi fakultására, diplomáját már olimpiai bajnokként szerezte meg 1937-ben.

A versenyszerű sportolást Budapestre költözve, a BEAC-ban kezdte el, eleinte vízilabdázott, de hamar felfigyeltek kiváló mozgására, és az úszás felé irányították, első edzője az olimpiai ezüstérmes úszó, Bárány István lett. 1932-től az egykori vízilabdázó, Vértesy József foglalkozott vele, ő nevelt belőle igazi gyorsúszót.

1933-ban lett az úszóválogatott tagja, ebben az évben már egy percen belül teljesítette a 100 méteres gyorsúszást. Az 1934-es Európa-bajnokságon 100 méteres gyorsúszásban és a 4x200 méteres váltó tagjaként is aranyérmet nyert, 1935-ben 100 méteren Európa-csúcsot úszott.

Az olimpiára való felkészülés során elutazott Berlinbe, hogy lássa a japánok edzésmódszerét, és megszokja a világversenyeken való szereplést is. Tudta, csak a japánok sajátos stílusát elemezve és elsajátítva lehet velük szemben esélye.

„A júliusi berlini tréningek alatt Arai és Yusa több ízben úsztak 57 mp-en belül, Taguchi pedig egészen közel járt ehhez az eredményhez. Csiket is elfogta a rekordláz és amikor Fischer megjavította az Európa rekordot, ő is rekord kísérletet jelentett be. Szerencsére Csik rekord kísérlete nem sikerült, 57 mp-t ért el. Ettől kezdve pedig kissé csalódottan, de annál nagyobb szorgalommal dolgozott” – olvasható Bárány István szövetségi kapitány visszaemlékezése Csik Katalin: Édesapám emléke című könyvében.

Az olimpián mindenki a japán úszókat akarta látni, de Csik szenzációs versenyzéssel mindhárom távol-keleti versenyzőt maga mögé utasítva 57,6 másodperces idővel nyert. Az első hangos rádióközvetítés pedig halhatatlanságot hozott Pluhár Istvánnak is, aki azt kiáltotta az éterbe:

Gyere, Ferkó...gyere,...Ferkó, most bele, most bele!”

1938-ban felhagyott a versenyszerű úszással, a következő évben a magyar válogatott kapitánya lett. 1939-ben felélesztette a Képes Sport című folyóiratot, 1940-ben megnősült, és két gyermeke született. A második világháború végén, 1944 októberében katonaorvosi szolgálatra hívták be, feladatát a soproni kórházban teljesítette. Akárcsak apja, ő is háborúban halt meg: az egyik utolsó magyarországi légitámadásban, 1945. március 29-én halt meg.

A Margit-híd áldozata

Egy nappal a 38. születésnapja előtt, 1944. november 4-én a Margit híd felrobbantásakor veszítette életét Kabos Endre, Los Angeles és Berlin háromszoros olimpiai bajnok és egyszeres olimpiai ezüstérmes kardvívója. (Az életéről itt olvashat bővebben!)

Mauthausen és Davidovka

Világhírű olimpiai bajnok kardozóink közül a kétszeres aranyérmes (1908, 1912 – csapatban mindkétszer) Gerde Oszkár 1944. október 8-án, míg Amszterdam bajnoka (1928, csapat), Garay János röviddel az európai háború vége előtt, 1945. május 3-án a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg.

1928 és 1932 olimpiai bajnoka, Petschauer Attila Davidovkán halt meg 1943. január 30-án, életét Szabó István dolgozta fel A napfény íze című filmjében. Állítólag tél közepén addig locsolták vízzel, amíg megfagyott, ennek ellentmond Ungváry Krisztián történész, aki szerint valójában egy szovjet hadikórházban halt meg.

Mándi, az ökölvívó-reménység

Mándi Imrét kevesebben ismerik, hiszen ő csupán olimpiai 5. helyig jutott, de ki tudja, mire vitte volna, ha nincs a világháború. Az 1916. november 22-én, Dombóváron még Mándl néven született bokszoló 19 évesen országos bajnok lett váltósúlyban, nem véletlen, hogy az FTC azonnal lecsapott rá, és a Tolna megyei fiatalembert a fővárosba csábította.

A nevét Mándira magyarosította. 1937–40 között sorozatban négyszer lett egyéni bajnok az FTC színeiben 1936-ban, Berlinben az 5. lett, a negyeddöntőben a későbbi győztes finn Sten Suviótól kapott ki. Egy évvel később a milánói Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett.

Az Eb után amerikai ajánlatot kapott, amelyet elfogadott, és az Egyesült Államokban öt hónap alatt hat meccsen bokszolt, mindössze egy vereséget szenvedett. Bár 50 ezer dolláros ajánlatot kapott, hazatért, mert nem érezte jól magát.

1944-ben behívták munkaszolgálatra, vagy abban az évben, vagy 1945-ben halt meg.

Énekes István

Énekes István 1911. február 20-án született Budapesten. 1927 és 1940 között a BVSC sportolója volt, családjában több testvére is kiemelkedő ökölvívónak számított, unokatestvére, Árpád pedig a szövetségi kapitányi tisztet is betöltötte.

1932-ben a Los Angeles-i olimpia légsúlyú bajnoka lett, emellett háromszor volt Európa legjobbja (1930, 1932 és 1934), négyszer nyert magyar bajnokságot (1929, 1930, 1932 és 1934), kétszer Budapest-bajnokságot (1928, 1929), egyszer csapatbajnokságot is (1934).

Visszavonulását követően fiatalokkal foglalkozott, dolgozott szabóinasként, majd MÁV-segédtisztként.

Miután a felesége elhagyta, idegösszeomlást kapott,

kórházba került, és 1940. január 2-án öngyilkos lett, kiugrott az ablakon. Mindössze 28 éves volt.

Autóbaleset okozta a birkózólegenda végzetét

Kozma István a világ egyik legjobb birkózója volt, két olimpiai bajnoki címe mellett három világ- és egy Európa-bajnoki elsőséget szerzett. Olimpiai kerettag volt, egy autóbaleset okozta a végzetét.

1939. november 27-én született, sportolni a Ganz-Mávag kosárlabdázójaként kezdett, az utánpótlás-válogatottban fedezte fel Amszterdam olimpiai bajnoka, Keresztes Lajos, aki átcsábította a birkózókhoz. 1958-tól a Budapesti Vasas sportolója lett, kötöttfogásban és szabadfogásban egyaránt versenyzett, de jelentős nemzetközi eredményeit előbbi nehézsúlyában érte el.

Három olimpián vett részt, 1960-ban negyedik, 1964-ben és 1968-ban olimpiai bajnok, máig ő az egyetlen magyar birkózó, aki két ötkarikás elsőséget tudott kiharcolni. 1964-ben úgy lett bajnok, hogy az olimpia előtt megsérült, és az orvosok alig akarták elengedni Tokióba. Ott azonban legyőzte a japán Szugijamát, a török Kaplant, a német Dietrichet, a döntőben pedig a szovjet Roscsin ellen döntetlent ért el.

Négy évvel később Mexikóvárosban extrém sérülés zavarta, valaki rácsapta a kezére az autóbusz ajtaját, begyulladt, műtött körömmel küzdött, és verte a román Busoit, a japán Iszagoit, a finn Uytterhäghát és a bolgár Petrovot, a döntőben pedig ismét a szovjet Roscsinnal küzdve lett aranyérmes.

Kozma az 1969-es idényt sérülések és edzői szakdolgozata miatt kihagyta, ám egy év múlva ismét csatasorba állt, elkezdte az olimpiai felkészülést. A Felszabadulási-verseny előtt azonban meghűlt, csak a szőnyeg mellől figyelte a társakat. A viadal után kocsiba ült, hogy hazafurikázza mesterét, Keresztes Lajost, majd befordult az Alkotmány utcába. A Honvéd utcai kereszteződésben belerohant autójába a 15-ös busz.

"Olimpiai, világ- és Európa-bajnok nehézsúlyú birkózónk nagyon súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett. A Mező Imre úti Országos Traumatológiai Intézetben azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Kozma István tíz bordája eltörött, vesesérülést szenvedett” – írta az esetről röviden a Népsport. Napokkal később kiderült, a vesesérülés igencsak súlyosnak bizonyult, ugyanis Kozmának csak egy veséje volt. Április 9-én, több műtét után, belehalt sérüléseibe.

2008 legnagyobb tragédiája

A pekingi olimpiára készülve egy edzésen lett rosszul, és a vízparton halt meg Kolonics György, a magyar kenusport egyik legsikeresebb alakja.

1972. június 4-én született Budapesten, kenuzni a Budapesti Spartacusban kezdett Nótárius József irányításával, de hamar átigazolt a Csepelhez, ahol haláláig Ludasi Róberttel dolgozott.

A válogatottban 19 évesen, a párizsi világbajnokságon mutatkozott be, egy év múlva már kiharcolta az olimpiai indulás jogát is, az 1992-es barcelonai játékokon Pálizs Attilával egy ötödik és egy hetedik helyet szerzett.

Egy év múlva talált rá partnerére, Horváth Csabára, akivel szinte évről évre maguk mögé utasították a világ legjobbjait. Együtt összesen 11 világbajnoki aranyérmet nyertek párosban és négyesben, és 1993 és 1998 között csupán két olyan nagy nemzetközi verseny volt, ahol kenu kettesben 500 méteren legyőzték őket.

Pályafutása során összesen 15-ször nyert világbajnokságot, háromszor lett Európa-bajnok. 1996-ban Horváthtal párosban, 2000-ben egyéniben nyert olimpiai bajnokságot.

Pekingben Kozmann Györggyel 500 és 1000 méteren indultak volna párosban, de 2008. július 15-én a délelőtti időméréses edzés végén a kenujában rosszul lett. Az eszméletét vesztő sportolót motorcsónakkal vitték a partra, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához.