A 34 éves sportember 2700 méter
magasságból ugrott. A gép elhagyása
utáni első pillanatokban harci kiáltást
hallatott, s közben a műfogsora nem tudott
ellenállni a gravitáció erejének.
Az ejtőernyőnyitás nélküli első
szakasz szabadesését megörökítő,
kézikamerával készített
videofelvételen jól látszik, amint a nyitott
szájtól elválik a fogsor, s eltűnik a nagy
kékségben.
Az ejtőernyősnek körülbelül 1000
négyzetkilométeres területet kellett volna
átkutatnia, hogy megtalálja azt, amit elvesztett,
ezért inkább új pótlást
csináltatott 1200 dollárért (300 ezer forint).
Az ugrás azonban az érzékeny veszteség
ellenére annyi élményt nyújtott
számára, hogy ezután sem fog felhagyni vele. A
peches férfi az AP hírügynökség
szerint az ígéretét még azzal
egészítette ki, hogy megfogadta: legközelebb
műfogsora nélkül "dobbant" majd a
fedélzetről.