Vadvizek a szomszédban - Bela patak

A szlovákiai Bela patakot - a magyar vadvízi evezés bölcsőjét - már tíz évvel ezelőtt is látogatta egy maroknyi elszánt magyar vízi túrázó, akik évente újra- és újrafoltozott laminált hajóikat áldozták a Tátrai Nemzeti Park egyik legbővizűbb folyójának oltárán. A Bela a gyönyörű háttérként szolgáló és egyben igazi  hegymászókihívást jelentő Krivan déli lejtőinek vízét gyűjti össze, és mintegy harminc kilométer hosszan kanyarogva a Liptói-fennsíkon, Liptovsky Hradoknál ömlik a Vágba.

A vadvízi túrázók egy csoportjának mindmáig a Bela a szíve csücske. Mi, "öregek", szinte kivétel nélkül itt szálltunk először vízre melegítőalsóban, széldzsekiben fagyoskodva a jéghideg, kristálytiszta vízben. Sekély, de igen sebes folyású vizén tanultuk meg az "okos" lavírozást, a vadvízi evezés alapjait. Tévedéseinket a folyó azonnal büntette: ütést éreztünk, s a recsegő hangot követően a hajótest máris megtelt vízzel, és következett a bukdácsoló úszás.

A Bela megtanította tisztelni a kis vízhozamú, sekély folyókat is: szeszélyes, beláthatatlan kanyarulatai rengeteg veszélyt rejtenek.

Nagyjából május elejétől a hó végéig számíthatunk arra, hogy a folyó valamelyik szakasza rafttal hajózható. Trekkel és kajakkal a szezon kicsit hosszabb, illetve nagy esőzésekkor is járható a folyó felsőbb szakasza is. Száraz tavasz esetén az alsó szakasz medre gyakran kevesebb vizet tartalmaz, mint a felsőé. A Belának négy szakaszát különböztetjük meg.

Podbanske felett (WW IV. nehézségű)
Szigorúan védett természetvédelmi terület, ezért az evezés ott tilos.

Podbanske-Potraviny szakasz (WW III.+)
A podbanskei parkolónál szállhatunk vízre, ahol tábla figyelmeztet, hogy rafttal nem járható a szakasz. A szokásosnál is fontosabb a csoportos túrázás, tapasztalt túravezető jelenléte. A folyó szűk, sekély, nagyon gyors folyású, hullámos. Kiszámíthatatlan módon és állandóan változtatja nyomvonalát, ahogy a fenyőerdőn áttör. Egy alámosott partoldalnál bedőlt fára felrakódnak a lesodródó ágak, s rövid időn belül úgynevezett rőzsetorlaszt képeznek. A gát által felduzzasztott víz utat keres magának: befolyik egy már meglévő kisebb ágba, vagy gyakran teljesen új utat tör magának az erdőn keresztül, sok ágra szakadva. Ezek a változások akár órák alatt zajlanak le, így igazán senki sem mondhatja el magáról, hogy ismeri a Belát.

Egy alkalommal például kajakkal eveztük a Bela felsőt, első hajóként óvatosan portyáztam, amikor egy frissen áttört mellékágba eveztem be. A víz rendkívül felgyorsult a szűkületben, és hajómmal, akár egy bobpályán, rohantam a kb. egyméteres föld- és gyökérpartok között. Egy éles kanyar után tőlem néhány méterre az utat teljesen elzáró, keresztbe dőlt fenyőt pillantottam meg. Annyi időm volt csupán, hogy gondolkodás nélkül kidobjam magam a hajóból, ijedtemben oly nagy erővel, hogy azonnal a parton találtam magam. Hajóm bedöngetett a szűrőbe, és megakadt. A többieket szerencsére még idejében figyelmeztetni tudtam.

Történetem is mutatja, milyen fontos, hogy a túravezető különösen tapasztalt, körültekintő és határozott legyen ezen a szakaszon. Mi szezon előtt mindig végigjárjuk a folyót, újra "megtanuljuk", és ha szükség van rá, megtisztítjuk a bedőlt fáktól.