A maratonok legfontosabb jellemzője, hogy - nevüknek megfelelően - alapvetően hosszú távú versenyek. Azért, hogy minden résztvevő megtalálhassa a számára legjobb méretű kihívást, általában több féle távot lehet teljesíteni. A legrövidebb akár 10-20 km "hosszúságú" is lehet, és innen terjed egészen a csillagos égig, csak a rendezők fantáziája szab határt. Léteznek több napig tartó, sok száz kilométeres etapokat tartalmazó szinte végtelen versenyek is. Ilyen pl. az Alpokon átvezető Transalp Challenge, amely tavaly 8 darab 50 és 100 km. közötti részből állt, összesen 569,3 km távot és 19 708 m szintkülönbséget tartalmazva. Ezen a versenyen két magyar versenyző, Hasenfratz Péter és Bogár Gábor a nagyon szép 11. helyezést érte el.
A Transalp Challenge |
A világon mindenhol gyorsan terjednek ezek a versenyek, igen komoly rendezést és infrastruktúrát felvonultatva. A leghíresebbek, mint pl. a Garda-tavi maraton vagy az említett Transalp nagy nemzetközi hírnévre tettek szert, és nagyon neves versenyzők indulnak rajtuk (pl. az MTB-olimpiai bajnok Bart Brentjens). Elismertségüket jelzi, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) külön maraton-világbajnokságot írt ki.
De vajon mi a titkuk, mi az, ami vonzóbbá teszik őket, mint a hagyományos versenyeket?
Talán legfontosabb, hogy a maratonokon mindenki, aki szokott kerékpározni vagy sportolni szabadidejében és ezért rendelkezik egy alap állóképességgel, nyugodtan részt vehet, megtalálhatja a neki való távot és tempót, barátok, családok együtt tudnak tekerni. Megfelelő rendezés esetén a legutolsó helyezett is ugyanolyan kiszolgálásban részesül (étel, ital, emléktárgyak, emlékpóló stb.), mint a legelső - természetesen az érmeket és díjakat kivéve.
A maratonok másik fontos vonzereje a hangulat. A résztvevők nagy száma és a hosszú idejű verseny alkalmat ad nagyszabású rendezvények megtartására. Bár van, akinek ez inkább riasztó.
Talán nem ilyen nyilvánvaló előny, de az is fontos, hogy a maratonokon olyan helyekre juthatunk el, ahová sokszor legálisan (a területek védettsége miatt) nehezebb eljutni, vagy a távolság és az eldugottság miatt keveseknek jut eszébe.
De ezeken kívül még ezer oka lehet, miért jó indulni ilyen versenyeken, túrákon, mindenki megtalálhatja saját maga számára azt a szépséget, élvezetet, amelyért érdemes egy-egy napot így eltölteni. A lényeg, hogy ki kell próbálni.
Idén az alábbi maratonokat rendezik meg hazánkban:
2003.05.18. Tisza-maraton, Szeged
2003.05.24. Caprine-maraton, Szilvásvárad
2003.06.14-15. COOPTOURIST Alpokalja-maraton, Kőszeg
2003.07.05-06. Duna-maraton, Visegrád
2003.07.18-20. Megamaraton, Szeged
2003.08.09-10. Bükk-maraton, Eger
2003.09.07. Mátra-maraton, Mátraháza
Kun László