Vágólapra másolva!
Hazánkban egyre nagyobb az érdeklődés az olyan extrém események iránt, melyek nemcsak erőnlétileg, de pszichikailag is próbára teszik az embert. Sokan űznek sportot abból, hogy kitolják saját tűrőképességük határát. Első hallásra például hátborzongatónak tűnik, ha azt mondja valaki: gyalogoljunk le, mondjuk, a Balatonra, az körülbelül 100 kilométerre van!

1981 óta évről évre sokakat hoz lázba a Kinizsi 100-as, a 100 kilométeres teljesítménytúra, melynek egyik legfontosabb szabálya: a tiszteletet parancsoló távot 24 órán belül kell teljesíteni. Az első eseményen 191-en indultak neki, de csak 86-an értek célba; ebből is hatan szintidőn kívül. Vagyis kevesebb, mint a mezőny fele tudott megbirkózni a távval. Az évek folyamán aztán kultusz lett a Kinizsi 100-asból: tavaly már ezren neveztek, és 590-en idejében célba is értek. .



A szervezők hangsúlyozták, hogy csomagszállítást nem tudnak biztosítani. Javasolták továbbá, hogy aki teheti, ne sportcipőben, hanem bejáratott bakancsban induljon, illetve tartalék zokni, esőköpeny, kulacs víz, egészségügyi csomag, elemlámpa tartalék izzóval, valamint Pilis- és Gerecse-térkép mindenkinél legyen. Részletesebb információval Kovalik András szolgál a (06-1) 413-2104-es telefonszámon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!