Vágólapra másolva!

Miért éppen Kanada?

Ha sikerült akár csak néhány pillanatra is beleélned magad a helyzetbe, talán nem is kell tovább magyaráznunk, miért döntenek évről évre többen Kanada mellett. Az utazás nem olcsó, s jóval tovább is tart, mint Kaprunba kijutni, de az élmény mindenért kárpótol.

Ahogy egy évről-évre visszajáró "kanadista" fogalmazott: "ha valaki azt hiszi, hogy a snowboard mindenütt ugyanaz, nézze meg a Star Wars-t fekete-fehér tévén!"

Az Amerikában sledding-nek nevezett szán ideális közlekedési eszköz a hóban megbúvó bármely két pont közötti távolság lerövidítésére. A szánhúzó kutyák - akik állítólag vadásznak is kitűnőek - nagy becsben állnak. Azt mondják, egyes kutyák kivételes emlékezőtehetséggel rendelkeznek. Szükségük is van rá: a már egyszer megtett útvonal felidézése gyakran életet is menthet.

Ha a kutyák helyett a lóerők nyűgöznek le, feltétlenül ki kell próbálnod a power-sleddinget! A külsejükben leginkább motorcsónakhoz hasonlító szánokon könnyedén megtehetünk akár több száz kilométert is egy nap alatt - s Kanadában aztán tényleg vannak távolságok.

Egy kanadai kalandtúra nem is olyan elérhetetlen, mint a legtöbben gondolnák. Most könnyen eljuthatsz a nagyon sok hó országába, s ki is próbálhatod az itt bemutatott sportokat a Sprite segítségével! A www.sprite.hu weboldalon nem csak arról tájékozódhatunk, hogyan lehet kanadai (vagy melegebb éghajlatra vágyóknak namíbiai) kalandtúrát nyerni, de további izgalmak várnak már a monitoron is. Aki lemarad a nagy utazásról, túracipővel, snowboarddal vagy hátizsákkal vigasztalódhat...

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!