Vágólapra másolva!

Fotó:Arany-Média
A terem szó szerint be van "falazva", rengeteg áthajlás található a falon, és akár körbe is mászható

A tavasszal alakult klub a Baross utca 91-95 (kék kapu) szám alatt található ipari parkban, nettó 600 négyzetméter alapterületen (plusz 130 négyzetméter szociális blokk: öltöző, zuhanyzó, wc, büfé) 700 négyzetméter mászófelülettel várja a látogatókat. Mint azt Kívés György a Magyar Filmes Kaszkadőr Szövetség és a klub vezetője hangsúlyozta: ez ma hazánk legnagyobb mászófelülete. A terem szó szerint be van "falazva", rengeteg áthajlás található a falon, és akár körbe is mászható! 1500 fogást helyeztek fel, de a közeljövőben még ezret felszerelnek.

Fotó: Arany-Média
A mászó és a kaszkadőr ugyanúgy megfér egymás mellett, mint az, aki csak erősíteni vagy ugrálni jön le

A tervek szerint a klubban délelőttönként kaszkadőrök és színészek gyakorolnak, de a tulajdonos szerint már érdeklődnek a műugrók és az akrobatikus táncosok is. Továbbá terveznek ipari alpinista tanfolyamot is. A kerületi iskolákat pedig szeretnék meggyőzni, hogy időnként helyezzék ki a mászócsarnokba testnevelésórájukat! Mert mint mondják: ez nem bevásárlóközpontos hely; a mászóklub nem a trendet követi! Itt a mászó és a kaszkadőr ugyanúgy megfér egymás mellett, mint az, aki csak erősíteni vagy ugrálni jön le. Épp ezért nem fényűző a terem, ellenben praktikus. A csarnokban például található egy 100 négyzetméteres galéria, amelyről rálátás nyílik a teremre. Itt a beszélgetések mellett komoly klubélet szerveződik: lesz vetítés és élménybeszámoló is.

A klub nyitva tartása alkalmazkodik a mai rohanó világhoz: aki az egész napos munka után csak este hét-nyolc óra körül ér rá, azt is szívesen fogadják, ugyanis a csarnok a nagyközönség számára délután három órától egészen éjfélig nyitva tart. Hétvégén pedig már délelőtt tíz órától lehet mászni. A hivatalos átadásig (körülbelül még két hét) nyitási kedvezménnyel lehet edzeni. Jelenleg egy napijegy 500 forintba kerül, a gyerekeknek mindez 300 forint. Az átadás után várhatóan 670 forint körüli összegbe fog kerülni egy napijegy. Természetesen lesznek bérletek is, ezek a hivatalos nyitásig kedvezményesen leköthetők. Miután az üzemeltetők nemcsak a profikra számítanak, a mászáshoz szükséges felszerelések bérelhetők a helyszínen!

A K2 Kaszkadőr- és Mászóklub az Újpest központ metróvégállomástól induló 147-es busszal közelíthető meg, átlagosan öt perc alatt. Bővebb információt kérni Paál Jánostól a (06-30) 203-7408-as vagy Pencz Endrétől a (06-20) 962-5322-es telefonszámokon lehet.

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!