Vágólapra másolva!

Már csak három magyar próbálkozik az Everest-csúccsal

2002. május 22. 22:32

A csúcstámadás - eddigi - öt napja

A magyar csapat négy tagja (Várkonyi László, mint korábban hírül adtuk, torokgyulladás miatt visszafordult az alaptáborba) május 15-én, késő délután ért fel a déli nyeregbe, ahol hűlt helyét találták az Erőss Zsolt által előzőleg felvitt sátornak. De nemcsak a sátor tűnt el, hanem benne egy vízmelegítésre alkalmas lábos, az étel, és az italpor is. Május 15-én este tehát csak "üres tea" volt a kínálat, ami nyilvánvalóan nem a legjobb táplálék egy hosszú, megerőltető mászás és az egész napos iszonyú hőség után. A nyeregben eldőlt, hogy 16-án csak hárman vágnak neki a csúcsnak, mert Mezey Lászlót hasmenés kínozta, amitől már a nyeregbe is meglehetősen gyenge állapotban érkezett fel. Az eltűnt sátor és felszerelés miatt zaklatott lelkiállapotba került társaság aludni sem tudott, s így aztán aznapi élelem híján és kevés folyadékkal elindultak a csúcs felé.

Egy nap múlva Ács Zoltán 23:00 órakor, Erőss Zsolt éjjel egykor, Mécs László pedig 4:30-kor kezdte meg a mászást. A nyeregben a többiekre váró Mezey először Mécs Lászlót látta visszatérni, ő 8350 méterről fordult vissza. Erőss Zsolt 16:00 óra körül érkezett, ő 8700 méterig jutott, és sötétedés előtt megérkezett Ács Zoltán is, őt a visszafelé megtett utolsó néhány száz méteren már két sherpa segítette, mert súlyos légzési nehézségei voltak és így alig tudott menni. Mint később elmondta, és ez egybehangzott a többiek elbeszélésével is, amikor visszafordult 8600 méterről, még semmilyen jele nem volt a bajnak. Azért fordult vissza, csakúgy mint a többiek, mert az étel és ital hiánya miatt nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy a csúcsra való felérkezés után vissza is tudjon térni.

A 17-i éjszakán a legyengült Mezey és a mászástól végletesen elcsigázott Erőss ápolták az életveszélyes állapotban lévő Ács Zoltánt. Hajnalban Erőss és Mezey elindultak segítségért és saját bevallásuk szerint "szerencsére" a Himalayan Guides csapatának egyik tagja; Mike Morris tudomásul vette, hogy Ácsnak két erős sherpára és oxigénre van szüksége ahhoz, hogy leereszkedjen alacsonyabb területre. Az alaptáborban rádiózó Várkonyi megállapította, hogy minden rendben, viszont kora délután kiderült, hogy a sherpák helyett Morris egyedül mentette Ácsot, viszont a beteg állapotának stabilizáslásához újabb oxigénre volt szükség. Egy sherpa elindult Ácsék irányába egy palackkal és ennek köszönhetően estére elérték a hármas tábort, ahol Ács újabb gyógyszer- és oxigénadaghoz jutott. Ettől állapota sokkal jobb lett, de rendkívül lassan haladt viszont az alaptáborból elindul társa segítségére Várkonyi László is, aki később a kettes táborban átvette az expedíció vezetőjének az ápolását.

Május 18-án a kettes és a hármas tábor között újabb segítség érkezett Jeffry Stanford, brit mászó személyében (ő és Morris oxigénpalack használatával előző nap érték el a csúcsot). Ács délutánra szerencsésen megérkezett a kettes táborba és ettől kezdve már Várkonyi viselte a gondját. Az életveszélyes állapot elmúlt, de a folyadék és élelmiszerpótlás továbbra is komoly feladatot jelentett és másnap át kellett kelni a jégesésen is, hogy eljussanak az alaptáborba.

Tizenkilencedikén Erőss és Mécs a jégesés tetejéig kapaszkodott és egyesült erővel kísérték le társukat az alaptáborig. Mezey nem tudott részt venni a közvetlen mentésben, mert csúcstámadás közben a szeme erősen bevérzett, így ő az alaptáborból nem indulhatott vissza. A sikertelen kísérlet után, Mezey és Ács kiesésével megfogyatkozott csapat úgy döntött, hogy még egy csúcskísérletet tesz a rossz idő beállta előtt. A pihent és tapasztalt Várkonyi valamint az egyelőre fáradt, de motivált Mécs és Erőss nem adták fel a küzdelmet.

A csapat híradásából azt is megtudtuk, hogy Ács Zoltán jól van, hála kiváló szervezetének, tovább erősődik, és a többiek bevárása után együtt indulnak haza. Mezey már elindult Katmandu felé, bevérzett szemét minél hamarabb orvosi ellátásban kellett részesíteni. Mécs, Erőss és Várkonyi az újabb csúcskísérlet pontos időpontját egyelőre nem tudták megnevezni.

A Himaláján a tél vége és a nyári monszun beállta előtt van egy rövid időszak, amelyet tavaszi időjárási ablaknak hívnak. Ez körülbelül egy-két hetet jelent, amelyben a körülmények lehetővé teszik azt, hogy a mászók feljussanak az Everest csúcsáig. Ahhoz ugyanis, hogy az alaptáborból megmásszák az Everestet, négy nap szükséges, majd még további két nap az alaptáborba történő visszatéréshez.

Szakvélemények a magyarok teljesítményéről

"Bár az Everesten küzdő honfitársaink a csúcsot nem érték el, mégis, egyedülálló eredmény született a magyar hegymászás történetében. Május 16-án a csúcsra induló három magyar hegymászó egyike 8700 méterig, a másik kettő 8600 illetve 8350 méterig jutott palackozott oxigén belélegzése nélkül. Ez a magyar magassági rekord azért is kiemelkedő teljesítmény, hiszen a csúcsra indulást megelőző napon a legfelső (negyedik) táborba érkező hegymászók korábban odakészített felszerelése (élelem, cukor, edény, sátor) eltűnt. Így az éjszakát veszélyes és kényelmetlen körülmények között töltötték. Ennek ellenére vállalták a kockázatot, megfelelő pihenés és folyadékbevitel nélkül nekivágtak az utolsó szakasznak - és élve lejöttek a hegyről. Le a kalappal előttük!" - mondta Klein Dávid, a 2001-es Everest Expedíció vezetője.

"8000 méter fölött az ún. halálzónában optimális körülmények között is rengeteg veszély leselkedik az egyébként jól felkészült akklimatizálódott hegymászókra. A ritka és száraz levegő és a megváltozott légköri nyomás miatt görcsös köhögés rosszabbik esetben a tüdőben folyadék gyülemlik fel, a szemben lévő apró erek megpattanhatnak, részleges vagy teljes vakságot okozva, az agysejtek között folyadék halmozódik fel, az agy megduzzad, mivel a koponya térfogata adott, így az agy a koponya belső falához préselődik, hallucinációhoz vezethet, koordinációs zavarokat és halált okozhat. A fenti veszélyek ismeretében a hegymászókat bármilyen, az optimálistól eltérő körülmény visszafordulásra kényszerítheti a biztonságos lejutás érdekében. A fentiek leghatékonyabb orvoslása az alacsonyabb magasságba való mielőbbi visszatérés" - értékelt Dr. Vida Gábor, a 2001-es Everest Expedíció orvosa.