Vágólapra másolva!
Sikerrel mutatkozott be a Budapest Sportiroda idei újdonságának számító Balaton-maraton és félmaraton a siófoki Aranyparton, ahol a viharos szél ellenére több százan búcsúztatták az idényt.

A futók két nap alatt három részletben (15 km és 6,1 km, valamint 21,1 km) teljesíthették a klasszikus maratoni távot (42,195 km) - ezúttal kicsit másként - egyénileg vagy párjukkal megosztva. Lehetőség volt csak a mini maratoni (6,1 km) vagy a vasárnapi félmaratoni (21,1 km) teljesítésére is.

A nőknél a győzelmet távonként és ezzel az "összetettben" is Földingné Nagy Judit szerezte meg.

A férfiaknál a dunaújvárosi Ilisz Pál és a budapesti Khoór Bence első napi fej fej melletti küzdelme vasárnap még további kilenc kilométeren át folytatódott, de Khoór aztán már nem tudott lépést tartani ellenfelével, így be kellett érnie az ezüsttel.

A vasárnapi félmaratonon - amerikai, angol, olasz, német és kanadai futókkal - nemzetközivé vált mezőnyből jobb hajrájának és taktikus versenyzésének köszönhetőn a bajai Szűcs Ákos volt a leggyorsabb.

Eredmények:

Balaton-maraton:
férfiak: 1. Ilisz Pál (Dunaújvárosi AC) 2:23:16 ó (51:42 p, 19:38 p/1:11:56 ó) 2. Khoór Bence (BHSE) 2:24:09 (51:42, 19:38/1:13:09) 3. Molnár Dániel (Salgótarjáni AC) 2:27:09 (54:13, 19:53/1:13:03)

nők: 1. Földingné Nagy Judit (Győri Dózsa SE) 2:46:37 (59:12, 22:47/1:24:38) 2. Kovács Krisztina (Micro SC) 2:49:57 (1:01:24, 23:10/1:25:23) 3. Kostyál Ágnes (ORTRI) 2:56:42 (1:00:08, 23:36/1:32:58)

Balaton-félmaraton (21,1 km):
férfiak: 1. Szűcs Ákos (Mogyi SE) 1:10:42 ó 2. Horváth Béla (Hunyadi DSE) 1:10:45 3. Nagy György (TFSE) 1:10:49

nők: 1. Földingné 1:24:38 ó 2. Kovács 1:25:23 3. Farkas Ágota (Zákány) 1:26:48

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!