Vágólapra másolva!
Visszatért néhány mérkőzés kihagyása után Shaq O'Neal, a Los Angeles Lakers kosaras sztárja, ám nem ő volt a legnagyobb durranás az NBA pénteki játéknapján. Karl Malone, a kaliforniaiak 40 éves centere pályafutása negyedik tripladuplájával vezette sikerre csapatát, amely 103-87-re verte a bajnok San Antonio Spurst. Megállíthatatlanul zuhan az Orlando, amely begyűjtötte zsinórban tizenötödik vereségét is.

Az idei NBA-szezont figyelembe véve először dobott száz pont felett a Boston Celtics, amely hazai pályán 106-96-ra verte a Milwaukee Bucks együttesét. A mérkőzés hőse a hazaiak nagy kedvence, Paul Pierce volt, aki annak ellenére, hogy egy, a Bucks-center Daniel Santiagóval történő ütközés után már az első negyedben megsérült, s le is kellett cserélni, végül tripladuplát ért el, 26 pontja mellett leszedett 10 lepattanót és kiosztott 10 asszisztot is. "Leültem a kispadra, s próbáltam felrázni magam. A tripladupla jó dolog, mert legalább tudom, mindent elkövettem a csapat sikerének érdekében" - nyilatkozta Pierce.

Már senkit sem lep meg, hogy az Orlando ismét vereséggel hagyta el a pályát, de azért hozzá kell tenni, ha a szerencse kicsit is a Magic mellé állna, akkor az utóbbi meccseken megszakadt volna pechsorozata. A floridaiak ezúttal hazai pályán a Toronto Raptorst fogadták, s mindössze egy pontocskával kaptak ki (86-87).

A hazaiaknál Tracy McGrady 31 pontja kevésnek bizonyult, a kanadaiakat Vince Carter 20 találattal viszont diadalra vezette. A Magic, amely idei kilenc hazai találkozóját elveszítette, utoljára április 27-én, a Detroit elleni playoff-meccsen nyert otthon.

Jobban megy saját közönsége előtt a Los Angeles Lakersnek, amely ezúttal 103-87-re verte a bajnok San Antonio Spurst. A vendégek csapnivaló játékáról mindent elmond, hogy a legeredményesebb játékos, Manu Ginobili mindössze 13 pontot szerzett. A Lakersben Devean George 19 pontig jutott, a sérülése után visszatéro Shaq O'Neal 25 percet töltött a pályán, s 7 pontot szerzett.

A hős a 40. életévét is betöltött Karl Malone volt, a legendás center idei első, pályafutása negyedik tripladupláját érte el (10 pont, 10 assziszt, 11 lepattanó), erre utoljára 1999-ben akadt példa.

Eredmények:
Atlanta Hawks - Miami Heat 95-83 (24-24, 20-19, 27-10, 24-30)
legjobb dobók:
S. Abdur-Rahim 34 (12 lep.), J. Terry 21, S. Jackson 15, illetve E. Jones 28, L. Odom 15

Boston Celtics - Milwaukee Bucks 106-96 (28-24, 30-21, 26-24, 22-27)
ld.:
P. Pierce 26 (10 lep., 10 assz.), R. LaFrentz 14, illetve M. Redd 20, D. Mason 16

Detroit Pistons - Cleveland Cavaliers 92-88 (33-24, 19-21, 19-24, 21-19)
ld.:
R. Hamilton 44, ...B. Wallace 6 (15 lep.), illetve R. Davis 25, C. Mihm 14 (13 lep.)

Indiana Pacers - -Philadelphia 76ers 90-77 (22-14, 28-24, 27-22, 13-17)
ld.:
J. O’Neal 21, R. Artest 20, A. Harrington 17, illetve K. Thomas 14, E. Snow 10 (12 assz.)

Orlando Magic - Toronto Raptors 86-87 (21-17, 19-24, 18-27, 28-19)
ld.:
T. McGrady 31, J. Howard 20 (11 lep.), illetve V. Carter 20, C. Bosh 16

Memphis Grizzleis - Minnesota Timberwolves 98-102 (24-27, 20-24, 28-25, 26-26)
ld.:
J. Williams 24 (11 assz.), P. Gasol 20 (12 lep.), M. Miller 20, illetve S. Cassell 25 (L. Sprewell 24, K. Garnett 21 (18 lep)

Denver Nuggets - Dallas Mavericks 113-103 (32-24, 25-29, 23-24, 33-26)
ld.:
C. Anthony 26, V. Lenard 22, A. Miller 18, ... M. Camby 6 (15 lep.), illetve A. Walker 30 (15 lep.), M. Finley 20

Phoenix Suns - Golden State Warriors 83-92 (20-26, 15-23, 26-21, 22-22)
ld.:
A. Hardaway 16, illetve J. Richardson 25 (13 lep.), M. Dunleavy 16

Utah Jazz - Seattle Supersonics 98-81 (25-21, 24-18, 24-18, 25-24)
ld.:
R. Bell 25, M. Harpring 24 (10 lep.), A. Kirilenko 11 (12 lep.), illetve B. Barry 20, V. Radmanovic 14

Portland TrailBlazers - New Jersey Nets 97-93 (26-25, 16-24, 25-24, 30-20)
ld.:
D. Stoudamire 28, Z. Randolph 26, J. McInnis 18, illetve J. Kidd 27, J. Collins 15, L. Harris 15

Sacramento Kings - Houston Rockets 103-74 (25-14, 29-14, 25-29, 24-17)
ld.:
B. Miller 29, M. Bibby 18, B. Jackson 18, illetve C. Mobley 17, S. Francis 15

Los Angeles Lakers - San Antonio Spurs 103-87 (25-16, 22-18, 37-21, 19-32)
ld.:
D. Gerorge 19, K. Bryant 17, G. Payton 17, ... K. Malone 10 (11 lep., 10 assz.), illetve E. Ginobili 13, T. Parker 12, T. Duncan 11 (11 lep.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!