Nem kérdés, hogy az NBA elmúlt öt évében egyetlen csapat dominálta a ligát: mindenki a Golden State Warriorst akarta legyőzni, amely kicsit több szerencsével és koncentrációval akár zsinórban öt bajnoki címet is szerezhetett volna 2015 és 2019 között. 2016-ban, minden idők legsikeresebb alapszakasza után 3-1-es előnyről bukták el a döntőt LeBron James és a Cleveland Cavaliers ellen, 2019-ben pedig előbb Kevin Durantet, majd Klay Thompsont is elvesztették a rájátszás és a finálé alatt, így nem tudták megállítani Kawhi Leonardot és a Toronto Raptorst.
A többi csapat különböző módszerekkel próbálja másolni a Warriorst, Brooklynban például a személyzet egy részének megszerzését tűzték ki célul.
A Nets tavaly nyáron leigazolta Durantet annak ellenére, hogy szakadt Achilles-ina miatt tudták, hogy ki kell hagynia a teljes szezont. Mellé érkezett Bostonból Kyrie Irving, aki akár a csapat Steph Curryje is lehetne, ha fejben és a teste is egészséges lenne. Miután a sztárok megfúrták Kenny Atkinson vezetőedzőt, megürült a poszt, amelyet Jacques Vaughn ideiglenesen betöltött az idény végéig.
Nem sokkal az után, hogy a Nets kiesett az NBA buborék playoffjából, pont került ennek az ügynek a végére is: bár sok nevet lehetett hallani, akik eséllyel pályáztak a kispadra (még Gregg Popovich is), végül egy olyan embert nevezett ki Sean Marks általános igazgató, akinek semmilyen edzői tapasztalata nincs.
Ő pedig nem más, mint a korábbi kétszeres MVP, a Hall of Fame-be is beválasztott Steve Nash, akit Marks egyébként jól ismer még Phoenixből. Ez a húzás ismét a Warriors kopizására utal: egyrészt Nash 2015 óta a Golden State tanácsadójaként dolgozott, másrészt a kaliforniai csapat is úgy vitte oda Steve Kerrt vezetőedzőnek 2014-ben, hogy előtte sosem edzősködött.
Az elmúlt években több csapat is próbálkozott hasonlóval:
éppen a Nets volt az, amely 2013-ban a frissen visszavonult Jason Kiddet nevezte ki, ő azonban Brooklynban, később pedig Milwaukee-ban is megbukott. Egy évvel később Kerr mellett egy másik korábbi irányító, Derek Fisher is talált magának kispadot, igaz, az ő New York-i kalandja nem éppen a legszebb sztori.
Ahogy a mondás tartja: a kosárlabdában az irányító az edző meghosszabbított keze, nem véletlen tehát ez a tendencia. Kidd és Nash személyében valódi klasszisokról van szó, míg Fisher és Kerr esetében a játékintelligenciával és a vezérszereppel sosem volt gond, nyers tehetségben viszont elmaradtak a másik kettőtől.
A kulcs pedig az intelligencia, ez garantálta Nashnek is a megbízatást. Pedig már játékosként sem volt könnyű útja a csúcsig.
A Brit Nemzetközösség elöljárói kevés emberre nézhetnek nagyobb elégedettséggel, mint Steve Nashre: apja angol, anyja walesi, ő pedig Dél-Afrikában született. Másfél éves volt, amikor családjával együtt Kanadába költözött, ahol a helyi "szokásnak" megfelelően jégkoronggal próbálkozott gyerekként, de a labdarúgás is érdekelte.
1996-ban az NBA-újonc mutatott egy-két dolgot a jégen is:
A futballtudása is megmaradt:
Nagyon későn, 13 évesen kezdett el kosarazni, a középiskolában viszont ő volt a sztár. Mivel a kanadai gimnáziumok az amerikai egyetemi játékosmegfigyelők és edzők látóterén kívül estek, nem bővelkedett az ajánlatokban. Csak a Santa Clarától keresték meg, ahol Dick Davey-t azonnal meggyőzte a Nashről összevágott videó. A szakember tudta, hogy gyémántra lelt, Nash pedig újoncként visszavezette a Santa Clarát az ország 64 egyeteme közé, azaz részt vehetett az NCAA March Madness tornáján. Harmadik évében már vezette a főcsoportot pontokban és asszisztokban, de még nem állt profinak, maradt a negyedik évre is, így be tudta fejezni tanulmányait, és egy szociológus diplomával gazdagodott.
Jelentkezett a méltán híres 1996-os NBA-draftra, ahol többek között Allen Iverson, Marcus Camby, Ray Allen, Jermaine O'Neal, Peja Sztojakovics és egy bizonyos Kobe Bryant is részt vett.
A többiek mind fiatalabbak voltak Nashnél, akinek alapesetben az atletikussága sem biztos, hogy elég lett volna az NBA-be.
Ennek ellenére is elkelt az első körben, a Phoenix Suns választotta ki a 15. helyen. Nem volt egyszerű dolga a profik között, a már említett Jason Kidd mellett olyan klasszis irányítókkal kellett felvennie a versenyt házon belül, mint Kevin Johnson és Sam Cassell, így első éveiben csak percek jutottak neki a pályán.
Két év után a Dallas cserélt érte, ahol összeállt az újonc Dirk Nowitzkivel. Első két évében kezdő volt, de nem hozott különösebben jó számokat, aztán az ezredforduló meghozta számára az áttörést. Ekkor vette meg a klubot Mark Cuban, aki megszerezte Michael Finleyt, Nowitzki pedig rengeteget fejlődött. Nash az addigi, körülbelül 8 pontos és 5 gólpasszos átlagát 15,6-ra és 7,3-ra tornázta fel, a Dallasból pedig állandó playoff csapat vált.
A 2001-2002-es idényben meghívták az All Star-gálára, év végén pedig beválasztották a szezon harmadik számú álomötösébe.
A következő évben ezt megismételte, a Dallasszal pedig eljutott a nyugati döntőig, ahol csak a későbbi bajnok San Antonio tudta őket megállítani. A 2003--2004-es kiírás viszont nem sikerült jól, számai visszaestek, a Dallas pedig már a playoff első körében kizúgott. Nash szerződése lejárt, Mark Cubannek pedig döntést kellett hoznia.
A Mavs tulaja úgy gondolta, hogy komoly kockázatot vállalna azzal, ha a 30 éves, az utolsó idényben némileg visszaeső irányítójának hosszú távú szerződést kínál, ezért négy évre 36 millió dollárt ajánlott neki. Közben bejelentkezett Nash régi csapata, a Phoenix Suns is egy 6 éves, 63 milliós papírral. Nash szeretett volna Dallasban maradni, de Cuban nem áldozott rá ennyit, ezért az akkor már klasszisnak számító játékos visszaköltözött Arizonába.
A kibontakozóban lévő fiatal mag mellé és Mike D'Antoni iszonyatosan gyors támadójátékához tökéletesen passzolt a kanadai irányító, akinek a vezetésével az előző idényt 29-53-as mutatóval befejező Suns 62-20-ra javult, és megnyerte az alapszakaszt.
Nash osztotta ki a legtöbb gólpasszt a szezonban (ezt a következő hat idényből négyszer is elérte), valamint megválasztották az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP), sőt, ugyanezt az elismerést a következő évben is megkapta.
Két "kategóriában" is ő volt ekkor a világ legjobbja: látványban és hatékonyságban, ez pedig hihetetlenül kivételes kombináció. Sokan haltak és halnak bele a pályán a szépségbe és a cirkuszi mutatványokba, de eredmény nem igazán társul mellé, több streetballos ász is elhasalt az NBA-ben.
De Nash nemcsak elkápráztatta a nézőket és a csapattársakat a zseniális passzaival és meglátásaival, ugyanis emellett fantasztikus dobó is volt. Az NBA-ben létezik egy "klub", az 50-40-90-esek csoportja. Ide azok kerülhetnek be, akik egy szezon alatt legalább 50%-os pontossággal dobnak mezőnyből, minimum 40%-kal szórják a hárompontost és 90% fölött a büntetőt. A társaság tagjai: Larry Bird, Reggie Miller, Mark Price, Steph Curry, Kevin Durant, Dirk Nowitzki, Steve Nash, és némileg kakukktojásként Malcolm Brogdon (a 2019-2020-as alapszakaszban Khris Middletonnak egyetlen dobáson múlt, hogy bekerüljön).
Közülük csak Bird és Nash az, akiknek egynél többször sikerült elérni ezt a bravúrt, Larry Legendnek kétszer, Nashnek négyszer.
Sőt, sorozatban az ötödik is majdnem összejött, de 2007-ben "csak" 89,9%-kal dobta a büntetőket.
A bámulatos játék és az alapszakaszbeli sikerek viszont eltűntek a playoffban. A Gregg Popovich és Tim Duncan vezette San Antonio Spurs szinte mindig megállította őket, vagy ha nem ők, akkor a Dallas. A Suns számára még a nagydöntő sem jött össze, ráadásul Nash körül folyamatosan gyengült a keret, köszönhetően az NBA legsóherebb tulajdonosának, Robert Sarvernek, aki sosem volt hajlandó megfizetni saját játékosait, inkább elcserélte őket olcsóbbakra.
A csapat odáig züllött, hogy míg a 2000-es évek közepén folyamatosan bajnoki esélyesként futott neki az adott szezonnak, addig 2009-ben már a rájátszásba sem jutott be.
Aztán 2010-ben komoly meglepetést okozva kicsúszott egy főcsoportdöntő, ott a későbbi bajnok Lakers viszont búcsúztatta őket. Sőt, ezen a nyáron Amar'e Stoudemire is lelépett, a csapat teljesen kicserélődött, a 2011-es és a 2012-es playoffot is a Suns nélkül rendezték meg. A szurkolók azért fohászkodtak, hogy 38 éves kedvencük, akinek ekkor már a teste is romokban volt, kapjon még egy esélyt valahol egy bajnoki címre.
Imáik meghallgattattak, Nash a Lakershez került, ahol összeállt a Nash-Bryant-Artest-Gasol-Howard álomkezdő, papíron talán minden idők legerősebbike. A szupercsapat-kísérlet azonban csúfos kudarcba fulladt, Nash 32 meccset hagyott ki az alapszakaszban, Howard egy év után lelépett, a Lakersnek pedig hamar véget ért a 2013-as rájátszás. A következő évben folytatódott a kálváriája, a háta olyan volt, mint egy öregemberé, emellett idegi problémákkal küzdött, mindössze 15 találkozót tudott vállalni. A 2014-15-ös idényt teljes egészében ki kellett hagynia, de meg sem várta a végét, 2015 márciusában,
41 évesen bejelentette visszavonulását, majd a Golden State-hez szegődött a már említett játékosfejlesztési tanácsadói pozícióba.
Maradt a kosárlabda vérkeringésében, de néha másfelé is kikacsintott, például szakkommentátorkodott is focimeccseken.
Most viszont eljött az ő ideje. Vezetőedző lesz a kosárvilág legnagyobb piacán, New Yorkban, két olyan érdekes karaktert kell kordában tartania, mint Kyrie Irving és Kevin Durant. Egyik sem vezértípus, mégis szeretnének azok lenni. Irving azért került el Clevelandből, mert ki akart lépni LeBron árnyékából, de Bostonban elbukott. Durant azért ment el Oklahoma Cityből a Golden State-hez, hogy bajnok legyen, ami kétszer össze is jött neki, de az a csapat akkor is Steph Curryé volt, ezért inkább onnan is továbbállt.
Mindketten megosztó személyiségek: tehetségükhöz kétség sem férhet, de az öltözőben nem igazán fogadták el őket eddig. Sőt, még nem is játszottak együtt az NBA-ben, ráadásul egyik sem az a tipikus csapatjátékos, aki beáll a sorba, és tudja, hol a helye a játékrendszerben.
Nash komoly kihívás elé néz: olyan szisztémát kell kitalálnia, ami mindkét hisztis szupersztárnak megfelel, és amivel elfojtja bennük a folyamatosan lappangó elégedetlenséget. Kedvükre kell tennie, de nem szabad megalázkodnia, mert mindketten kiszagolják, ha valaki nem sziklaszilárd.
Arra viszont építhet, hogy mindig is remek volt a megítélése.
Nincs olyan játékos, de talán szurkoló sem, aki ne szeretné Nasht. Többen is elmondták, micsoda csapattárs volt.
Quentin Richardson elmesélte, hogy amikor együtt igazoltak a Sunshoz, leültek ketten a vezetőkkel, akik mondták nekik, hogy a fizetési sapka miatt gondba kerültek és valahogy be kell őket szorítani alá. Nash nem habozott, még az ügynökét sem hívta fel, csak ennyit mondott: "csökkentsétek az én fizetésemet, akkor beférünk."
Raja Bell szerint Nash egyenesen a tökéletes játszópartner:
Steve-nek van egy szuperképessége: bárki szemével tudja nézni a játékot. Mindenkivel ugyanúgy bánik, legyen az a csapat legnagyobb sztárja vagy a 12. ember a padon. Elképesztő empátiával fordul az emberek felé. Nem olyan vezér volt, aki követelte, hogy kövessék. Az emberek akarták követni őt. Biztos vagyok benne, hogy remek edző lesz, Irvingnek különösen jót tehet az ő kinevezése
- mondta az egykori phoenixi csapattárs.
Azt mindenki tudja, hogy Nash egy offenzív virtuóz. Kreativitása nem ismert határokat a pályán, és ez várható tőle vezetőedzőként is. D'Antoni és Don Nelson személyében forradalmi gondolkodású mesterei voltak, és mivel Nash imád tanulni és megszállottjává válni annak a feladatnak, ami előtte áll, aligha lesz gond a Brooklyn támadójátékával.
De vajon rendelkezik-e a többi olyan kvalitással, ami ahhoz kell, hogy edzőként is sikeres legyen? Mihez kezd egy durcás Irvinggel vagy Duranttel? Mekkora teret ad majd a fejlődő Caris LeVertnek és Spencer Dinwiddie-nek? Hogy birkózik meg a nyomással, hogy a Brooklynt jövőre bajnokesélyesként fogják kezelni? Újabb izgalmas kérdések, amelyekre csak a következő szezon fog választ adni.