Tom Brady, a floridaiak irányítója ezt megelőzően 255 mérkőzést játszott le úgy, hogy szerzett pontot a csapata. Győzelmükkel a vendégeknek még van esélyük a rájátszásba kerülésre, a Tampának viszont legalább egy hetet várnia kell a csoportelsőség bebiztosítására.
Brady ez után az interception után borult ki:
A tervek nem jöttek be ezen a napon, repült a tablet:
Ezúttal nem ment az Arizonának sem, amely simán kikapott a Detroit vendégeként, pedig előtte valamennyi idegenbeli mérkőzését megnyerte.
Továbbra is menetel ugyanakkor a Miami Dolphins, amely sorozatban a hatodik győzelmét aratta - vasárnap a New York Jetset verte -, és ezzel ötven százalékosra javította mérlegét.
A Baltimore úgy kapott ki a Green Baytől, mint két hete a Pittsburghtől: a mérkőzés végén extra ponttal egyenlíthetett volna, de nyerni akart, a kétpontos kísérlete viszont nem sikerült. A győztes Packers a csoportja élén végzett, és elsőként bejutott a rájátszásba. Irányítója, Aaron Rodgers pedig 442 TD-passzal beállította Brett Favre klubcsúcsát.
Eredmények:
Tampa Bay Buccaneers-New Orleans Saints 0-9
Detroit Lions-Arizona Cardinals 30-12
Miami Dolphins-New York Jets 31-24
Baltimore Ravens-Green Bay Packers 30-31
New York Giants-Dallas Cowboys 6-21
Jacksonville Jaguars-Houston Texans 16-30
Pittsburgh Steelers-Tennessee Titans 19-13
Buffalo Bills-Carolina Panthers 31-14
San Franciso 49ers-Atlanta Falcons 31-13
Denver Broncos-Cincinnati Bengals 10-15
szombaton játszották:
Indianapolis Colts-New England Patriots 27-17
csütörtökön játszották:
Los Angeles Chargers-Kansas City Chiefs 28-34 - hosszabbítás után