Tömegverekedés, mocskos csalók - mégis tízmilliók imádják ezt a sportágat
Nincs ilyen jellegű kimutatás, de biztosnak tűnik, hogy a különböző szitokszavak után Amerikában októberben a következő kifejezések hangzanak el a legtöbbször egy-egy magán, vagy televíziós beszélgetés során: base, home run, inning, fastball, changeup, slider, cutter. Nem véletlenül, mert ezek annak a „nagyon amerikai" sportnak, a baseballnak a szakkifejezései, melynek a legfontosabb hónapja az október, és ekkor szinte mindenki erről beszél az óceán azon oldalán. Ezen a helyen kevésbé foglalkoznánk ennek a nálunk kevésbé ismert sportnak a szakmai finomságaival, ám kicsit mögé nézünk az eseményeknek, mert sok olyan érdekes történést hoz magával ez a játék, mely egy átlagos sportrajongó (sőt újságolvasó ember) számára is érdekes lehet.
Aligha van más esemény a baseballon kívül, mely rávenné a korábbi amerikai elnököt, a 77 éves George Busht, hogy esténként azért hagyja el az otthonát, hogy lelkesen szurkoljon egy JImmy Carternek. A politikában jártasak pontosan tudják, hogy az Egyesült Államok 43. elnöke,
George W. Bush a Republikános Párt képviselője volt, míg korábban az országot irányító Jimmy Carter a Demokratáé.
Persze Bush nem az október 1-jén 99. életévéhez érkezett Carternek szurkol hetek óta a dallasi stadionban, hanem egy névrokonának, Evannak, aki sokat tett azért, hogy
a címvédő, Houston Astros helyett a Texas Rangers legyen ott a nagydöntőben, a World Seriesben.
A Bush-család tagjai ha idejük engedi mindig a stadionban szorítanak a Texas Rangersnek, egy-egy fontosabb meccsen még 90 éves kora környékén is gyakran ott volt fiával az Egyesült Államok 41. elnöke is. Mert Amerikában a baseball semmihez nem hasonlítható!
Októberben az emberek baseball-lal kelnek, és ezzel fekszenek. Ugyanis ekkor rendezik a csapatonként 162 mérkőzést hozó alapszakasz rájátszását, vagyis
ekkor dől el a bajnoki cím sorsa.
Talán egyetlen sport sincs Amerikában, amelyben akkora lenne a különbség a féléves „előjáték", és a 12 csapatos végjáték között.
Ez idén hatványozottan igaz. Ugyanis már az első körben (az ún. wild card sorozatban) a négy párharcból kettőt az alapszakaszban gyengébben teljesítő gárda nyert. Ezért nem kerülhetett a bajnokság legjobb nyolc csapata közé a Tamba Bay és a Milwaukee. Aztán a legjobb négy közé jutásért vívott (három győztes meccsig tartó) párharcokban
elbukott a Nemzeti Ligát, és az Amerikai Ligát megnyerő csapat is, az Atlanta Braves illetve a Baltimore Orioles.
Így jött össze az Amerikai Liga döntőjében egy texasi párviadal, míg a Nemzetiben egy arizonai sivatagban és egy Philadelphiában szereplő csapat randevúja.
Mindkét sorozat a maga keretei között olyan hosszúra nyúlt, mint az Amerikában évtizedeken keresztül töretlen népszerűséggel nyomuló Dallas című örökbecsű. A bajnokság történetében mindössze negyedszer fordult elő, hogy mindkét Liga-finálé a maximális hét találkozóig húzódjon.
Ez akkor is történelem, ha
a meccsek színvonala, izgalmi faktora gyakran hagyott kivánnivalót maga után.
Ám a felejthetetlen pillanatokban idén sem volt hiány!
Láttunk pl. egy olyan tömegverekedést, amit egy olyan sportban, ahol viszonylag kicsi a testi kontaktus Európában nehéz elképzelni. Mert ha a lényegesen „darálósabb" amerikai fociban, vagy jégkorongban ugranak egymásnak a felek egy-egy komoly ütközés után az érthető, de itt kicsit szokatlan. Ám a Houston dobója,
Bryan Abreu szándékosan vágta a labdát a Texas ütőjéhez, Adolis Garciához.
És itt nem egy szivacslabdáról beszélünk, hanem egy fából készültről, mely 18 méterről érkezik. Matematika és fizika iránt fogékonyak kiszámolhatják, mekkora energiával landolt a dallasi játékos karján a 15 dekás falabda, de akinek nincs kedve kiszámolni az se próbálja ki. Garcia nem a tőle 18 méterre található ütőhöz rohant kifejezni nemtetszését, hanem a mögötte guggoló fogóhoz, Maldonadohoz, mert szerinte ő „súgta" a dobónak (a fogó a főnök a védekező csapat egyszerre pályán lévő kilenc játékosa között), a kicsit sem szimpatikus megoldást. Ám egy baseball játékos „never walk alone", vagyis soha nincs egyedül, így
három másodpercen belül ott volt mindkét csapat összes játékosa, és még a több mint 100 méterre melegítő cseredobók is Usain Bolttól tanult sebességgel érkeztek, nehogy kimaradjanak a „buliból".
Nem volt könnyű helyreállítani a rendet, végül a játékvezetők kiosztottak néhány kiállítást, pedig ez a szankció csak az igazán apróbetűs részben szerepel a szabálykönyvben.
A kiállítottak közül Abreu kétmeccses eltiltást kapott (teljesen jogosan), és mivel ez az ötödik találkozón volt, így hiányoznia (kellett volna) a csata további részéről. Ám a Houston fellebbezett, ennek így halasztóhatálya van, és
Abreu a két számára hazai találkozón vígan dobálhatott Garcianak.
Akinek minden megmozdulását fülsüketítő füttykoncert kísérte a folytatásban Houstonban.
Ám utóbbi csapat szurkolóinak sem kell messzire menni, ha ellenszenves megnyilvánulást akarnak hallani kedvenceikről! A Houston Astros 2017 óta nem tartozik a legnépszerűbbek közé baseball-berkekben, de pontosabb a meghatározás, hogy
mindenki utálja Houstonon kívül.
Még Texason belül is, mert olyat csinált, amiért Angliában egyetlen úri kaszinó jelentkezési lapjára sem nézhetne rá olyan houstoni, aki érintett volt, és a megengedőbb amerikaiak is erősen vakargatták a fejüket. Mert egy olyan tökéletesnek tűnő csalást találtak ki, mely nekik óriási sikert hozott, ám kiváltotta az összes ellenfél ellenszenvét.
A történet röviden, és talán érthetően a következő.
Bármilyen meglepő, de a dobó kb. nyolc különböző módon juttathatja el a labdát a fogóhoz, nemcsak úgy, hogy dob egy nagyot. Ha nem is tudnak olyan trükköket a labdák a levegőben, mint a biliárdozók golyói az asztalon, azért
a labdák csavarodnak, ívet írnak le, egyszer csak megállnak a levegőben, és hirtelen a mélybe ereszkednek.
A dobó és a fogó között a „husánggal" elhelyezkedő ellenfél játékosa könnyebben el tudja ütni a labdát, ha tudja milyen röppályán jön az. Ha még azt is sejti, hogy a 43 x kb. 60 centis téglalap melyik részére jön majd, akkor már félig bajnoknak érezheti magát. Ám a dobás módja, és tervezett helye olyan titok, amilyen a középkorban az aranykészítés volt. A fogó az ütő háta mögött, a lábai között elmutogatja milyen legyen az, szegény ütő meg akkor szembesül vele, mikor elsüvít mellette. Az Astros rafinált emberei viszont 2017-ben
beépítettek egy kis kamerát a gumiból készült hazai bázisba, néhány perc alatt megfejtették, hogy milyen mutogatás mit jelent,
és ezt furfangos módon tudatták a hazai csapat éppen ott álló ütőjével.
Óriási ötlet, csak éppen a szabályok szerint csalásnak minősül, mert ugyan a jelek megfigyelése nem (lenne) büntetendő, de
technikát alkalmazni hozzá tilos.
Így ennek kiderülése után elhangzott az 1970-ben James Lovelltől, az Apolló 13 parancsnokától elhangzott legendás mondat:
Houston, we have a problem, vagyis: Houston, baj van!"
Ugyanis a Houston Astros ezzel a csalással bajnok lett!
Ezért gyűlöli az egész amerikai baseball-társadalom! Persze a barikádnak mindig két oldala van, a houstoniak csibész, vagány lépésnek tartják a „jellopást", és ők továbbra is lelkesednek a játékosokért, akik a csapatot képviselik. Az elsőszámú ütőjátékos, José Altuve pl. annyira népszerű, hogy az egyik szurkoló ezt pingálta az általa magasba tartott kartonpapírra a héten: Altuve for President! -- vagyis Altuve legyen az elnök!
A „csaló" Houston számára hétfőn este (európai idő szerint kedden hajnalban) befejeződött az idei szezon. Méghozzá egy nagyon érdekes széria után, amelyben tökéletesen érvényesült a klasszikus mondás kicsit bővített változata:
A szomszéd műfüve mindig zöldebb."
Ugyanis mind a hét meccsen a vendéggárda győzött. A dallasiak azzal írhatnak további részeket a sorozatukhoz, hogy
eggyel kevesebbet kellett a hazai csarnokban játszaniuk.
Bizony, csarnokban, ugyanis ezen hatalmas nagy pálya, a 30.000-50.000-es nézőtérrel együtt sok helyen teljesen fedett, hogy védjen az időjárás viszontagságai ellen. Ellentétes a cél, mint a jégkorong-bajnokságban, ahol azért (is) vannak csarnokok, hogy decemberben, januárban, februárban ne fagyjanak meg a nézők, és a játékosok Winnipegben, Calgaryban, Edmontonban. A baseball-ban meg azért fedik a helyszíneket, hogy lehessen meccseket rendezni Arizónában, Texasban, Kaliforniában a nyári rekkenő hőségben.
Még most, októberben is 38 Celsius fokban kezdődtek az Arizona Diamondbacks meccsei Phoenix-ben. Ám mielőtt az a széria kerülne szóba, rögzítsük az ún. ALCS (American League Championship Series) végeredményét:
A Texas kétszer nyert Houstonban, aztán háromszor kikapott otthon, Dallasban,
az utolsó ottanin történt a már említett Abreu-Garcia-Maldonado csúcstalálkozó. A Houston Astrosnak otthon két meccsből egyet kellett nyernie a nagydöntőhöz, de mindkétszer kikapott. Méghozzá megalázó módon: 9-2-re, és 11-4-re. A hetedik mérkőzésen már az első játékrész (inning) végén 3-0-ra vezettek Bush-elnök kedvencei, majd a negyedik inningben Carter remeklésének köszönhetően már 8-2-re.
Abreu csődöt mondott, az általa vegzált Garciát pedig a sorozat legjobbjának választották.
Hollywood-i történet – lehetne mondani, de pontosan tudjuk, hogy a legnépszerűbb amerikai „mozit" éppen ebben az államban, Texasban, annak pedig Dallas nevű városában forgatták.
A kérdés, hogy a Dallas sztorija végül happyenddel végződik, vagy a World Series végén az arizonai sivatagban ünnepelnek majd?
Az ellenfél az Arizona Diamondbacks lesz. Az a csapat, mely az alapszakasz 162 meccséből 78-at elveszített!
A másik sorozatban (ezt úgy hívják NLCS: National League Championship Series) ugyanis
az első két találkozót otthon nyerte a Philadelphia Phillies (a másodikat 10-0-ra) , aztán a következő kettőt szintén otthon az Arizona Diamondbacks.
Ezután jött az első idegenbeli siker (a keleti parti csapat 6-1-re győzött Phoenixben), ám otthon váratlan nehézségei adódtak, sőt, ez még enyhe kifejezés. Teljes összeomlást produkált, előbb 5-1-re nyertek Philadelphiában a kígyók, majd 4-2-re.
Az Arizona ugyanolyan bravúrral került a nagydöntőbe, mint a Texas,
vagyis 3-2-es hátránnyal úgy ment az utolsó két idegenbeli találkozóra, hogy mindkétszer nyernie kellett. És nyert.
Mindkét széria nagyon izgalmasan alakult tehát, bár az egész rájátszásra igaz, hogy
kevés találkozó hozott eddig komoly izgalmakat, a legtöbb hamar eldőlt, a hátrányban lévő nem tudott talpra állni, és unalmas volt az utolsó 2-3 inning (kilencből áll egy meccs).
Ezzel együtt sokáig fogunk emlékezni egy-két jelenetre. A már említett tömegverekedésen kívül pl. a bírók nevetséges hibáira. Általában 10 ütésből legalább kettőt rosszul ítélnek meg, holott a televíziós közvetítésekben már milliméteres pontossággal látjuk, hogy jó egy ütés, vagy nem. Ám ennek elfogadása helyett a fogó mögött guggoló játékvezető szemének hisz a szövetség, és
ellenáll a technika bevezetésének, ahogy ellenállt az UEFA is éveken keresztül.
Persze így van miről vitatkozni, és ezt szeretik Amerikában. Ez bosszantó, az viszont humoros, hogy Houstonban a pályához tartozik egy hatalmas eredményjelző is, és a mindent eldöntő meccsen José Altuve úgy szerzett előnyt, hogy egy ütésével (természetesen véletlenül) betörte ennek egy üvegből készült részét, és az onnan visszapattanó labda becsapta ellenfeleit, de játékban maradt.
Tiszta Amerika!
Az is érdekes, hogy
az arizonai csarnokban medencéből is lehet meccset nézni,
és az is, hogy mindenről statisztika készül. Innen tudjuk, hogy a philadelphiai Kyle Schwarber olyan messzire csapta a labdát az NLCS ötödik meccsén, mint még soha, senki a rájátszás történetében: 461 lábra, vagyis 140 méterre.
Gondolja mindenki végig ezt a mozdulatsort,
és ha véletlenül „szembejön" vele egy baseball-meccs vegye elő ezt! Egy dobó 18 méterről bedob egy labdát 150-160 kilométer/órás sebességgel egy 43 x 60 centis elméleti téglalapba, de mielőtt megfogná azt a társa, az ellenfél játékosa egy hengeres bottal 160 méterre üti azt. Őrület!
Kicsit modellezzük ezt a jelenetet!
Kézilabdapályán már mindenki járt, ha máskor nem, akkor az általános iskola testnevelés óráin. A félpályáról az alapvonalig csak kicsit nagyobb a távolság, mint 18 méter, de nem a 3x2 méteres kapuba kell dobni a labdát (pedig milyen kicsi az is onnan!), hanem egy akkora téglalapba, amekkorában a narancsot, vagy a krumplit tárolják az élelmiszerboltokba. Egy másik sportoló meg az így érkező labdát olyan távolra üti, mint másfél focipálya, hosszában.
Akik még nem látták ezt a nagyszerű sportot, azok számára röviden ez a lényege.
Akik meg hetek óta éjszakáznak, hogy semmilyen érdekes pillanatról ne maradjanak le, azok úgyis fejből fújják:
A World Series első meccse pénteken (európai idő szerint szombaton) Dallasban lesz, második meccse ugyanott, egy nappal később, aztán egy nap pihenő után három találkozó Phoenixben, majd újabb egy szabadnappal még kettő Dallasban.
Amennyiben hétmeccses lesz a széria akkor ez a műsor, ha valamelyik gárda hamarabb megszerzi a négy győzelmet, akkor rövidebb.
Esélyekről egy ilyen rájátszásban értelmetlen beszélni, csak egy tény a nagy sorozat előtt: George W. Bush csapata, a Texas Rangers egyike annak a hat gárdának, mely még soha nem lett bajnok, az Arizona Diamondbacks pedig egyszer volt döntős, 2001-ben, és akkor győzött is ott.
origo.hu
Miss Universe 2024: képeken a győztes
origo.hu
Már a háborúra készítik fel az embereket ezekben az európai országokban
borsonline.hu
Megrázó időszakot zárt le a magyar énekesnő: Lehetek még anyuka, és remélem, leszek is
hirtv.hu
Ukrán drón okozott nagy pusztítást Tatabánya testvérvárosában + videó
ripost.hu
Megrohamozták a törökök a magyarokat Sallai miatt
hirtv.hu
Magyarország nem maradt egyedül, nyolc ország együtt ment neki az EU-nak
origo.hu
Andrei Mangra komoly függőséggel küzd
mindmegette.hu
Folyékony ételt dob piacra a Lidl, egy üveg egy étkezést helyettesít
origo.hu
Alig takarja valami a szexi fitneszedző nagy melleit - képek
origo.hu
Szalai Ádámnak üzent Budapesten, kirúghatják a kapitányt
origo.hu
Ne vegye fel, ha erről a számról hívják, sok pénzébe kerülhet
origo.hu
