Vágólapra másolva!
Caitlin Clark, az amerikai női profi kosárlabda-ligában, a WNBA-ben szereplő Indiana Fever újonca szezonbeli második tripla dupláját érte el csapata Los Angeles Sparks ellen aratott győzelme során. Újonc játékos a ligában még soha nem ért el tripla duplát, nemhogy kettőt egy alapszakasz során.

Ahogy utolsó évében az egyetemi bajnokságban (NCAA), úgy a profik között a WNBA-ben is lassan mindean az Indiana Fever újoncáról, Caitlin Clarkról szól. Azok után, hogy július 6-án a New York Liberty elleni győzelem során a liga történetének első újoncaként érte három mutatóban két számjegyű eredményt (19 pont, 13 assziszt, 12 lepattanó), szerda ismét megcsinálta a bravúrt! Az áldozat ezúttal a Los Angeles Sparks volt, Clark pedig 10-10 gólpassz és lepattanó mellett 24 pontot is betett a közösbe, csapata pedig 93-86-ra nyert, sorozatban ötödik győzelmét aratva.

Clark a rekordjavításhoz szükséges utolsó lepattanót 10,7 másodperccel a lefújás előtt kaparintotta meg. A Fever megerősítette a helyét a rájátszásban - most a hatodik helyen állnak - míg a Sparks tök utolsó. Az újonc rekord mellé azt is tegyük oda, hogy a liga 28 éves történetében a 22 éves irányító-dobóhátvéd mindössze az ötödik játékos, aki egynél több tripla duplát tudott elérni az alapszakaszban.

További jó hír a Fever-szurkolóknak, hogy Clark egyetemi csapata, az Iowa Hawkeyes mind a 17 meccset megnyerte, amikor sztárjátékosa tripla duplát érte el. 

A végére pedig tegyük ide, hogy újabb négy triplájával már 102-nél jár az idényben. A 100 triplás határt pedig a 34. WNBA-meccsén érte el, ami korábban még senkinek nem sikerült.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!