"Ez nem a valóság, ez nem egy ember" - kiabálta a Florida Merlins - Los Angeles Dodgers meccs közepe táján, amikor a már így is legenda státuszban lévő japán ütőjátékos a lelátóra küldte a labdát, majd szépen körbekocogta a pályát, amivel meglett az 50. home runja (hazafutása a szezonban). Ezzel együtt pedig a Liga történetében az első játékosként megcsinálta a megcsinálhatatlannak tartott 50/50-et, azaz egy alapszakaszban elért 50 home runt és mellé 50 bázis lopást.
Otani szinte tökéletes meccset zárt Miamiban, hat felé tartó labdából hat ütése volt, ami karriercsút jelentő három home runt hozott a konyhára, hiszen emellett még volt 5 extra bázist érő ütése, 2 lopott bázisa és 10 olyan ütése, amiből később valamelyik csapattársa ért el hazafutást. Nem csoda, hogy a Dodgers 20-4-re nyert, és kilenc meccsel az alapszakasz vége előtt a Philadelphia Phillies csapatával holtversenyben a tabella élén áll.
"A legnagyobb nap a baseball történetében" - mondja a kommentátor, és szinte már természetes, hogy a hazai drukkerek is állva tapsolták a csoda után Otanit.