Zico a vébére vezetné a japán válogatottat

Vasárnap délután Zalaegerszegen játszik barátságos labdarúgó-mérkőzést a magyar válogatott, az ellenfél Japán nemzeti együttese lesz. A két gárda eddig egyszer találkozott, az 1993-as Kirin-kupán a Jenei Imre által dirigált csapat 1-0-ra nyert Fukuokában. A távol-keletiek kispadján most egy igazi legenda ül. Ha akad olyan labdarúgó a világon, aki tehetsége, képességei alapján megérdemelte volna, hogy - a filmes Oscar-díjak életműdíjához hasonlóan - pályafutásáért világbajnoki aranyat kapjon, akkor az Artur Antunes Coimbra lenne. Hogy nem ismerős a név? Lehet, de Zicóként már többen felkapják fejüket.

A kiváló támadó a brazil labdarúgás olyan időszakában élte fénykorát, amikor Peléékkel már, Romarióékkal még nem kerülhetett egy csapatba. Így aztán hiába szerepelt 71-szer a brazil nemzeti csapatban, a Flamengóban töltött 14 esztendő és 734 mérkőzés során hiába jutott el 591 találatig, hiába lett az olasz Udinese és a japán Kashima Antlers ünnepelt sztárja - Zico pályafutásából a nagy élmény, a világbajnoki cím kimaradt.

Sőt, a mai napig nem tudja elfeledni, hogy "búcsúmérkőzésén", az 1986-os, mexikói világbajnokság negyeddöntőjében kihagyta a rendes játékidőben megítélt tizenegyest Franciaország ellen, amely végül azt eredményezte, hogy Brazília még a legjobb négy közé sem jutott be. Japán nemzeti hőse, aki hazájában tudása elismeréseképpen a Fehér Pelé becenevet kapta, az új évezredben új lehetőséget kapott: a 2002-as vb-t követően átvehette Philippe Troussier helyét a keleti ország kispadján. S célja nem kevés, kijuttatni a gárdát a 2006-as, németországi vébéra. Az alábbi írás egy korábbi, FIFA-kiadványban megjelent interjú alapján készült.

- Hogyan tudná körülírni magát mint edzőt?
- Imádom a munkámat, s igazából a támadófutball híve vagyok, ezért is voltam elégedetlen az 1978-as világbajnokságon Claudio Coutinho defenzív taktikájával. Számomra a legfontosabb szempont, hogy játékosaim élvezzék, amit tesznek, s boldogok legyenek. Arra törekszem, hogy pozitív atmoszféra lengje körül az együttest a velem való viszonyukban is. Ahhoz, hogy a labdarúgók csúcsformában legyenek, szükséges a sok relaxálás, a munkám része, hogy nyugodtak legyenek. A pályán mind technikailag, mind taktikailag vissza kell adniuk ezt, ehhez szükséges az én segítségem.

- Mit gondol, milyen problémái lehetnek japán szövetségi kapitányként?
- Alig vágtam bele a munkába, máris láttam, a legnagyobb gondot az idő okozza majd. Illetve annak hiánya. Nincs elég időm a játékosokkal foglalkozni, nincs idő a többi edzővel konzultálni, de persze hasonló a helyzet a világ minden kapitányánál. Nyolc meghatározó játékosom Európában szerepel, ez adja a probléma magját. A nyelv is meghatározó lehet: bár megértetem magam japánul, a munkám kommunikációs részéhez még szükségem van tolmácsra.

- Tizenegy évet töltött el a japán labdarúgásban, milyen pozitív minőségváltozásokat érzékel az ország futballjában?
- Nemcsak jó benyomásaim vannak, hanem úgy is gondolom, a japán futballisták tanultak és fejlődtek a legtöbbet a többiekhez képest. Az itteni labdarúgók ugyanis hihetetlenül fegyelmezettek, s technikailag magasan verik az átlagot. A játék felfuttatásakor ugyanis a dél-amerikai - főleg az argentin és a brazil - stílust honosították meg, ezek az alapok nagy segítségemre vannak. És a már említett mentális okok miatt mindent szinte tökéletesen sajátítottak el.

- Mi kell ahhoz, hogy Japán a világ tíz legjobb futballnemzete közé kerüljön?
- Rengeteg idegenbeli meccs szükségeltetne, főleg Európa és Dél-Amerika legjobbjai ellen. A japán klubok ugyanis csak otthon vagy Ázsiában játszanak, s éppen ez a széles tapasztalat hiányzik, amit a már említett mérkőzések adnának meg számukra. A fejlődéshez a profi értékszemlélet kiteljesedése kell, ezért szorgalmazom, hogy játszhassunk olyan válogatottakkal, mint Németország, Olaszország és Skócia. De a programot nagyon nehéz összehozni. Az afrikai foci erre a legjobb példa: a játékosok Európában edződnek, ez kihat a nemzeti csapatok fejlődésére is. Az afrikai labdarúgás ezért vált erőssé és hihetetlen versenyképessé.

- Milyen hatása volt a 2002-es világbajnokságnak az ország életére?
- Mind a közönség, mind a játékosok számára fontosnak bizonyult az esemény, hiszen ráirányította figyelmüket a világ labdarúgására. Ez a lelkesedés és rajongás azonban a privát szférába nem tört be, csak a stadionokba. A várakozások viszont néha extrém nagyok. Az, hogy Ázsia legjobbjai vagyunk, azt eredményezheti, ha kijutunk a németországi világbajnokságra, s ott a legjobb 16 közé kerülünk, az még nem elégíti ki a japán közvéleményt.