A védekező futball diadalát hozta a focivébé

A 18. világbajnokságon nem szakadt meg az a sorozat, hogy valamelyik jelentős futballmúltú ország nyerte meg a tornát, sőt ezúttal a dobogóra is csak olyan válogatottak léphettek fel, amelyek korábban már voltak világbajnokok. A résztvevő nemzeti csapatokra a minimális kockázatvállalás volt jellemző, és a válogatottak többsége a védekezésre fektette a hangsúlyt, ami sokak szerint nem használ a sportágnak - de mi nem osztjuk ezt a véleményt.

Tény, hogy a világbajnokságok történetében csak egy olyan torna akadt, amelyen a meccsenkénti gólátlag rosszabb volt a mostaninál - 1990-ben még kevesebb alkalommal találtak be a kapukba. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a védekezés ugyanúgy a labdarúgás része, mint a támadás, mindkettőnek fontos szerepe van, és míg sokáig az utóbbi volt a hangsúlyosabb a sportág történetében, addig mostanában az előbbi került előtérbe - de mindez nem jelenti azt, hogy a sportág válságban lenne.

Ami inkább aggasztó lehet, az a játékvezetés, illetve annak színvonala: a FIFA megpróbált még pontosabb utasításokat adni a játékvezetőknek a szabályok értelmezéséről, ám ezzel csak azt érte el a nemzetközi szövetség, hogy még több sárga és piros lap született, pedig nem vagyunk biztosak benne, hogy napjaink labdarúgói durvábbak lennének, mint mondjuk a 20 évvel ezelőttiek. A bírók dolgát persze a futballisták sem könnyítik meg a rengeteg műeséssel - ezen azonban aligha lehet változtatni a jelenlegi körülmények között.

A vb egyik legvitatottabb meccsén, a holland-portugál nyolcaddöntőn Ivanov 12 sárga és 4 piros lapot osztott ki

Akárhogyan is ódzkodik tőle a FIFA, a nagy viadalokon a videobíró bevezetése lassan kikerülhetetlen lesz - gondoljunk csak bele, hogy mi lett volna akkor, ha a Franciaország-Koreai Köztársaság mérkőzésen megadják Patrick Vieira fejesét, amely egyértelműen áthaladt a gólvonalon. A gallok akkor alighanem megnyerik a találkozót, így a csoportjukat is, ami azt jelentette volna, hogy a spanyolok helyett az ukránokkal találkoznak az egyenes kieséses szakaszban, és már a negyeddöntőben összekerültek volna az olaszokkal - míg a másik ágon összejöhetett volna egy brazil-spanyol párharc...

Ami a válogatottak taktikai repertoárját illeti, az egyik legfeltűnőbb a 4-5-1-es hadrend alkalmazása volt: a legjobb négy közé jutott együttesek közül hárman is ezt a felállást választották a torna nagy részében, és csak a németek játszották a klasszikus 4-4-2-t. Az egycsatáros szisztéma azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy az adott csapat nem akar támadni, hiszen ebben a rendszerben a szélső középpályásoknak elméletileg a támadásoknál valósággal szélsőként kell játszaniuk, és ez esetben akár 4-3-3-nak is felfoghatjuk a felállást.

A másik érdekesség, hogy míg négy évvel ezelőtt mind a négy elődöntős csapat három hátvéddel állt fel, addig most a négyvédős taktika volt a jellemző: a legjobb nyolc között csupán az ukránok játszottak három bekkel. Szintén három védővel futballozott Mexikó és Ausztrália is, de számukra a nyolcaddöntő végállomást jelentett.