"Ide nem járnak fehérek, csak a hülyék és a turisták"

Egy szerencsésen megúszott eltévedés után is sikerült pozitív élményeket szerezni a sokat kritizált Johannesburgban, amelynek a belvárosi részét is meglátogattuk az Argentína-Nigéria csoportmeccs előtt. A magyar benzinturistáknak meleg szívvel ajánljuk Dél-Afrikát a tankolásra, a FIFA egyedi jegyosztási módszerét viszont nem kedveltük meg, és nem feltétlenül azért, mert nem jutottunk be a meccsre, sokkal inkább azért, mert nem valami épületes élmény, amikor hátizsákos, laptopos újságírók gyilkolják egymást a flegmán eléjük dobott belépőkért.

Dajka Balázs helyszíni jelentése Johannesburgból

A legtöbb Johannesburgról szóló kiadvány arra hívja fel a városba látogató turista figyelmét, hogy sötétedés után már ne mászkáljon egyedül az utcán, főleg úgy ne, ha laptoppal, hátizsákkal, fényképezővel van felszerelve. Mire a Dél-Afrika-Mexikó nyitómeccs véget ért, Johannesburgban a nap és a hőmérséklet is lement, ami azt eredményezte, hogy kabátban sem volt melege az embernek.

Egy órával a lefújás után még óriási nyüzsgés volt a stadion körül, kilenc óra magasságában viszont szinte kihalt a környék, így aztán kissé bizonytalanul indultam el a kísérőmmel megbeszélt találkozási pontra, amely a stadiontól jó 25 percnyi sétára volt. A huszonötből aztán negyvenöt lett, amiben az is közrejátszott, hogy a tájékozódási képesség sosem tartozott az erősségeim közé, és erre még rátett egy lapáttal, hogy mivel a Soccer City egy sík részen fekszik, szinte semmilyen támpont nem volt, hogy jó irányba kóborolok-e.

Mint utóbb kiderült, a bénázás ellenére sikerült eljutni ahhoz a kereszteződésig, ahonnan már csak 500 méterre volt találkozási pont, de addigra már annyira megkavartam saját magam, hogy kihasználtam, hogy végre utcaneveket látok, és egy sms-ben megüzentem a koordinátáimat a sofőrnek. A helyieknek elég hamar feltűnt, hogy nem vagyok biztos a dolgomban, mert a taxik egymás után dudálták rám, arról érdeklődve, elvihetnek-e, sőt, civilek is felajánlották, hogy segítenek. Egyikük odáig ment, hogy elkérte a kísérőm számát, hogy majd rácsörög és elmondja neki, hová jöjjön értem, aggódása jól esett, és jó visszajelzés volt a sok negatívum után, amit még otthon hallottam a városról.

Szombaton a másik johannesburgi stadiont, az Ellis Parkot vehettük szemügyre, és amíg a Soccer Cityhez a várost elkerülő, helyi M0-st vettük igénybe, a tavalyi Konföderációs Kupa döntőjének helyet adó stadionhoz keresztül kellett menni a város belsején, amibe az is belejátszott, hogy egy túlzottan agresszív sofőr miatt nem tudtunk lehajtani a GPS-által kijelölt helyen.

"Ide nem járnak fehérek, csak a hülyék és a turisták" - jellemezte a környéket Norbert, a kísérőm, aki 14 éve lakik a városban, így lehet adni a véleményére. A kocsiból elnézve nincs amúgy semmi gond a környékkel, Norbert szerint az utcák is tisztábbak, mint máskor, amit a vébé jótékony hatásának tulajdonít. Az egészen romos házaktól mindössze pár percnyi távolságra már üvegpaloták emelkednek, de az építészetben tapasztalható keveredés a társadalomra nem jellemző Norbert szerint, példaként a taxikat hozza fel, amelyeket szinte csak feketék vezetnek, és amelyekbe csak akkor szállnak be fehér utasok, ha egy külföldi leinti őket.

Mivel itt mindenki autóval jár, így a benzinár nem döntő tényező, hiszen, ha menni kell, úgyis kifizetik az összeget, de azért a hazai viszonyokat ismerve az itteni 8 rand/liter (240 forint) elég baráti tarifának számít, a benzin egy árban van egy félliteres üdítővel. Az Ellis Parknál már hat órával a meccs előtt találkoztunk argentinokkal, akik egységesen dicsérték az újságírók által sokat támadott Maradonát, de nem tudták megmondani, Messi miért játszik gyengébben a válogatottban, mint a Barcelonában. A stadion körül folyamatos utcabál zajlott, a kék-fehér csíkos mezbe öltözött argentinok hangerőben és létszámban is fölényben voltak, és minden lehetőséget megragadtak, hogy produkálják magukat, a Duna TV munkatársát például valósággal lerohanták, amikor meglátták a kameráját.

A sajtóközpontban is pezsgett az élet, a médiának fenntartott 600 helyre kilencszázan jelentkeztek, akik első körben nem kaptak jegyet, azok várólistára kerültek. A Soccer Citynél még azt mondták, minél előbb felírja magát az ember a várólistára, annál jobb az esélye bejutni, de a meccs előtt kiderült, nem ez számít. Háromnegyed órával a sajtóközpont megnyitása után (több mint ót órával a meccs előtt) felvéstem a nevem a listára, majd egy órával a kezdőrúgás előtt vagy száz kollégával egyetemben vártam az ítéletet.

A FIFA francia ítésze randomszerűen válogatott a listáról, kapott jegyet holland, svéd, brazil, német, japán újságíró, de kaphatott volna Sierra Leone-i vagy guatemalai is, ha megjelenik, vagyis nehéz volt kiismerni, milyen logika alapján válogatott a szövetség munkatársa. Mivel jóval kevesebb jegyet szorongatott az őszes francia, mint ahányan egymás lábán taposták, várható volt, hogy nem mindenki lesz boldog, de valószínűleg a kimaradók könnyebben viselték volna a jegynélküliséget, ha tovább folytatódik a csemegézés a listáról. Ehelyett az illetékes az utolsó nagyjából 30 jegyet "szabad a csók" alapon elkezdte lobogtatni, amivel azt sikerült elérni, hogy a Heysel-stadionban látott jelenetek ismétlődtek meg: egymást taposva brusztoltak az újságírók a jegyekért.

A hátul állóknak és a törékeny alkatú nőknek esélye sem volt a jegyeket megszerezni, így aztán teljesen jogosan kérték számon a FIFA emberét, aki arrogáns arckifejezéssel folyton kitért a válaszadás elöl, és azt ismételgettete, hogy sok az újságíró, kevés a jegy, nem lehet mit tenni. Mellettem a szintén lemaradó cseh és bolgár kolléga azt ismételgette, hogy négy éve, a németországi vébén is folyton várólistások voltak, mégis bejutottak, és nem kellett hozzá K1-bemutatót tartani, de nem lehet minden tökéletes.

Ha már a furcsaságoknál tartunk, arra is gondolhattak volna a szervezők, hogy az 500 újságíróra a négy darab piszoár és a három kabin nem mondható soknak, igaz, mentségükre szóljon, hogy a nőknek is csináltak külön mosdót, aminek főleg azok a férfi újságírók örültek, akik nem akartak sorba állni, és ezért gyorsan beosontak a nőibe.