A '94-es vb-n számtalan rekord született, többek között az E-csoportban, ahol a kvartett mindegyik tagja négy pontot szerzett, és a gólkülönbségük is azonos volt. Ebből a furcsa négyesből kullogott be csoportharmadikként Olaszország a következő szakaszba (ekkor nem jelentett automatikus kiesést a harmadik hely), amelyik később döntőt játszott.
Roberto Baggio, a Juve akkori gólzsákja rém gyengén játszott a csoportkörben, Sacchi, a válogatott szövetségi kapitánya a második csoportmeccsen ezért őt áldozta be csereként Pagliuca kiállításánál. Baggio a világklasszis formát a lényegi szakaszra tartogatta. A nyolcaddöntőben majdnem kiestek Nigéria ellen, de Baggio a 88. percben egyenlített és egy büntetőt is belőtt a hosszabbításban. A negyeddöntőben megint a 88. percben döntött, ezúttal a spanyolok ellen szerzett győztes gólt. Az elődöntőben Bulgária jött szembe, Baggio duplával vitte be az övéit a döntőbe.
A fináléra nem volt teljesen egészséges, de így is volt néhány helyzete a brazilok ellen. Baggio úgy emlékszik vissza saját tizenegyesére a büntetőpárbajból, hogy a koncentrációja tökéletes volt, de valószínűleg a fáradtság miatt tett a lövésbe a kelleténél nagyobb erőt. Massaro és Baresi mellett Baggio is hibázott, a brazilok pedig negyedjére is világbajnokok lettek.
Azt, hogy mennyire vékonyka hajszál választja el a futballt, a politikát és a társadalom általános hangulatát, kevés jobb példával lehetne szemléltetni az '54-es berni döntőnél. A Bukovi Márton-tanok meghonosodása a válogatottban olyan szintű, világméretű dominanciát jelentett az Aranycsapatnak, amelyre sem azelőtt, sem azóta nem volt példa. 1950 óta nem szenvedtek vereséget, olimpiát nyertek, az angolokat oda-vissza legyőzték.
Az '54-es vb-t a magyaroknak kellett volna megnyerniük. Hogy miért nem sikerült? Számos teória napvilágot látott már azóta a szimpla bundától kezdve Puskás sérüléséig.
Bernben a döntő napján esett az eső, a németeknek Adi Dassler adott a csúszós talajon hatékonyabb stoplisokat, ráadásul a legfrissebb kutatások szerint nem kizárható, hogy az akkoriban még nem tiltott eszközt használva metamfetaminnal dúsították a német játékosokat a meccs előtt. Az NSZK-t a csoportkörben már megvertük egyszer 8-3-ra, igaz, a taktikus szövetségi kapitányuk, Herberger hat helyen is változtatott csapatán az első meccshez képest.
A drámát a magyarok már annyiszor megénekelték, hogy össze sem lehet számolni, a lényeg: 8 perc után már 2-0 volt ide, a vége meg 3-2 oda. Puskástól pedig elvettek az utolsó percekben egy gólt állítólagos leshelyzet miatt. A döntő után a kommunista diktatúra elleni tüntetések kezdődtek meg Magyarországon, de ezt végül különböző eszközökkel(...) elcsendesítették. Egy ideig.
A 2002-es vb-ről három dolog jut eszünkbe igazán: ahogyan Ronaldinho átejtette Seamant, Ronaldo furcsa frizurája és az a páratlan vakszerencse, ahogyan a házigazda Dél-Korea beküzdötte magát az elődöntőbe. Olyan furcsaságok tűntek fel a nyolcad- és negyeddöntőkben, amelyeket utólag visszanézve is nehéz elhinni.
Olaszország a nyolcaddöntőben futott össze Dél-Koreával egy felettébb alattomos meccsen, és hiába vezettek a 88. percig a kékek, Szol végül kiegyenlített. Persze, lehet mondani, hogy simán véget érhetett volna a koreai kaland, ha jobban figyelnek a meccs végén, vagy ha Vieri 3 méterről eltalálja a kaput, de a találkozó így is hozott érdekes dolgokat. Tommasi hosszabbításban lőtt gólját jogtalanul visszafújták, Tottit pedig egy jogos büntető megadása helyett második sárgával leküldték. Így jött el An fejese a 117. percben, az olaszoknak pedig a végállomás. A mérkőzést vezető Byron Morenót saját hazája bajnokságában is eltiltották, amiért 13 percet hosszabbított egy „véletlenül" ez idő alatt megfordított meccsen. Sőt, 2010-ben heroincsempészeten kapták egy repülőtéren, amiért börtönbe is kellett vonulnia. Ma már szabad ember.
Dél-Korea elképesztő „mázlisorozata” azonban nem ért itt véget, kitartott a negyeddöntőben is, ahol hiába vágtak nekik két totál szabályos gólt a spanyolok, a mérkőzés mégis 0-0-val, büntetőpárbajjal és spanyol kieséssel ért véget. A 2002-es egyenes kiesési szakasz és Dél-Korea galoppozása minden idők egyik legbotrányosabb világbajnoki meneteléseként vonul be a történelemkönyvekbe.
A '94-es argentin keret igen jól nézett ki, a Caniggia-Batistuta páros mögött szaladgált például Simeone és egy bizonyos Diego Maradona. Maradona a torna előtt súlyproblémákkal küzdött, de feltett szándéka volt, hogy 33 évesen még egyszer visszarobbanjon a világelitbe. Rengeteget edzett, és láthatóan kitűnő formában érkezett meg az Államokba, hogy aztán egy őrült nagy gól és egy ügyes gólpassz képében nagy szerepet vállaljon Argentína kettős győzelmi indításában. Görögország és Nigéria legyűrése után biztos volt a továbbjutás, Maradona ezért boldogan fogta meg a nővérke kezét, aki a második meccs után doppingvizsgálatra kísérte.
Két teszt lefuttatása után bizonyossá vált, hogy Maradona tiltott szereket használt. Ötféle efedrin-variánst találtak a szervezetében, ami segít az étvágy csökkentésében és növeli a koncentrációt. Maradonát emiatt a torna hátralévő részében eltiltották, így ért véget a válogatott pályafutása. Úgy mesélte később, hogy a személyi edzője által javasolt Rip Fuel energiaital amerikai változatát voltak kénytelen használni. Szerinte a termék argentin verziójával nem lett volna gond. Ezt cáfolják azok az orvosi vélemények, amelyek kizártnak tartják, hogy egy energiaital ötféle variáns képében mutatkozott volna az argentin zseni mintáiban.
Argentínát letaglózta a hír, a nemzeti szövetség viszont nem küzdött az egyértelmű bizonyítékok ellen. Az argentinok Maradona nélkül elvesztették az utolsó csoportmeccsüket, a nyolcaddöntőben pedig Románia ellen ki is zuhantak a tornáról.