Mások ezek a focivébék Knézy Jenő nélkül

Knézy Jenő, a magyar sportújságírás legendás alakja

Tizenöt éve, 2003. június 17-én Budapesten meghalt Knézy Jenő. 58 éves volt. Idén 73 lenne. Akár még az oroszországi vb-ről is közvetíthetne. A lángot a fia vitte tovább. De ezek a focivébék már nem olyanok, mint amikor felhangzott a „Jó estét, jó szurkolást" beköszönés. Tőle, Knézy Jenőtől.

Knézy Jenő hét futball-világbajnokságról közvetített a Magyar Televízióban. 1978-ban, Argentínában kezdte és 2002-ben Japánban járt utoljára világbajnokságon. A 2002-es vb-finálé kommentálása után még egy év sem telt el, és meghalt.

Mások ezek a focivébék. Mi, akik az ő közvetítésein nőttünk fel, tudjuk, hogy mára minden megváltozott. Knézy Jenő amellett, hogy a magyar riporterek közül a legfelkészültebb volt (ó, azok a színes filctollak, amelyekkel a mérkőzések előtt a legfontosabb adatokat kigyűjtötte magának), egészen zseniálisan adta át a meccs, a világbajnokságok hangulatát. Szívember volt, szívből közvetített. Véleményét soha nem rejtette véka alá - ezért nem is szerették sokan. Ma, amikor hozsannákat írunk az izlandi fociválogatottról, ne felejtsünk el arra emlékezni, hogy Knézy a magyar válogatott tagjait dolgozni küldte volna egy izlandi vereséget követően. Az akkor még teljesen amatőr skandináv csapat többször mutatta meg a magyaroknak, hogy kellene játszani, Knézy Jenő ezt nehezen viselte.

Sosem sorolt öncélúan statisztikákat (neki még nem volt a magából percek alatt mindent kiköpő internete), inkább arról mesélt, hogy hol járt, milyenek az ottani ételek, a borok, milyen a város, és persze milyen a meccs, amelyet közvetített. Mert ő még a régi iskola klasszikus stílusát vitte - a meccset közvetítette. Kései utódai közül jó néhányan példát vehetnének róla - persze nem, hiszen a világ megváltozott, hallom az ostoba intelmet, ma már másra van szükség. Nem, ma pontosan arra van szükség, hogy úgy közvetítsenek, ahogy anno Knézy Jenő tette. Szívből, tényszerűen, lelkesen, felkészülten. Knézy Jenő ugyanúgy tudta, hogy az 1982-es vb Peru-Kamerun meccsének résztvevői mikor találkoztak egymással legutóbb, de ezt (és a többi adatot) csak akkor adta át a nézőknek, ha erre feltétlenül szükség volt. Nem mindenáron és nem állandóan.

Egyetlen olyan világbajnokság volt, ahol közösen jártunk. 2002-ben, Japánban. Nekem az volt az első, neki az utolsó. A szünnapokon kézen fogott és azt mondta: tudom, hogy fáradt vagy, én is az vagyok. De gyere, menjünk, ismerjük meg Tokiót, Japánt, a várost, az országot, ahová jósorsunk elvetett. És vitt magával éttermekbe, templomokba, parkokba. Pedig ő is nagyon fáradt volt - akár pihenhetett is volna.

A döntő előtti pénteken lelkesen hívott telefonon, hogy talált egy olyan éttermet (ami inkább a 342. számú sarki talponállóra hajazott), ahová mindenképpen be kell ülni. „Itt várlak előtte" - szólt a telefonba. Nem volt vita, menni kellett. A talponállóban nyers halakat vágtak félbe, keverték bele a felvert tojásba és sütötték ki a szemünk előtt. Elképesztően jó volt. Hogy találtad? - kérdeztem Knézyt. Ő csak elmosolyodott és azt mondta: összebarátkozott a szállodájának az egyik alkalmazottjával, ő súg neki, hogy hova kell menni, ha az ember jót akar enni.

Ettünk, ittunk, amíg csak bírtuk. Mosolyogtunk, találgattuk, hogy Oliver Kahn kivédi-e két nap múlva a brazilok szemét. Nem védte ki, lepkézett helyette. A döntő után az éjszakai vonattal együtt mentünk vissza Jokohamából Tokióba. Ő másnap repült haza, én maradtam egy kicsit.

Knézy Jenő hét focivébén járt, és három döntőt közvetített Forrás: Fortepan

„Találkozunk a következőn, Németországban" - így köszönt el tőlem a tokiói főpályaudvaron. Akkor még nem tudtam, hogy nem lesz következő.

Mások ezek a focivébék nélküle. Várom, hogy kezdődjék a meccs, hogy az ismerős, jellegzetes hang beköszönjön. „Jó estét, jó szurkolást."

A lángot a fia, ifjabb Knézy Jenő őrzi és viszi tovább. Ma, édesapja halálának 15. évfordulóján nem közvetít meccset. A világ egyik legszebb városában, Szentpéterváron éri ez a nap. Tudja, tudom, ha édesapja élne, akkor ma egészen biztosan az Ermitázsban sétálnának, vagy megnéznék az Auróra cirkálót. Utána pedig beülnének egy étterembe, kérnének egy üveg jófajta bort és beszélgetnének. A sportról, az ételekről, az emberekről. Az életről. A labdarúgásról. Ami Knézy Jenőnek egy volt és ugyanaz.

Jó lenne most együtt lenni velük.