Vágólapra másolva!
Aki látta, nem feledi Pete Sampras hétfői játékát az amerikai nyílt teniszbajnokság negyedik fordulójában. Az utóbbi évben tornát sem nyerő amerikai klasszis szuper játékkal verte a kétszeres US Open-győztes ausztrál Patrick Raftert, és jogot szerzett arra, hogy a következő körben megmérkőzzön Andre Agassival. A junior lányoknál Németh Virág is győzött, így ma ismét mérkőzhet, csakúgy, mint a másik magyar, Babos Zsuzsanna.

Agassi és Sampras: egyikőjük
búcsúzni kényszerül

"Nem lesz könnyű dolgom, ez biztos" - jegyezte meg Sampras az előtte álló meccset illetően. "Andre - Pathez hasonlóan - remélem kihozza belőlem a legjobbat. Rafterral hatalmas meccset játszottunk, úgy kellett koncentrálnom, mintha a döntőben lettem volna."

A Sampras-Agassi párharcok állása 17-14 előbbi javára, ám utolsó három mérkőzésüket Agassi nyerte. Ami Samprasnek biztató lehet: utoljára 1995-ben mérkőztek egymással a US Openen, és akkor Pete nyert. A címvédő orosz Marat Szafin a 14. kiemelt svéd Thomas Johanssont verte (6:2, 2:6, 6:4, 7:6) és a negyeddöntőben az argentin Mariano Zabaleta ellen meccselhet.

A hölgyeknél a 2. helyen kiemelt Jennifer Capriati 1991 után először jutott az Open negyeddöntőjébe, köszönhetően annak, hogy 10 lehetőségéből kilencszer elnyerte ellenfele, Barbara Schett adogatójátékát (6:3, 6:3). Ellenfele a 8. kiemelt francia Amelie Mauresmo lesz, aki honfitársnőjét, Nathalie Tauziat-t verte 6:0, 6:7, 6:3-ra. De nyert a címvédő Venus Williams (Sandrine Testud ellen 6:4, 6:0) és a belga Kim Clijsters (Jelena Gyementyijeva ellen 7:5, 4:6, 6:2) is.

A junior lányok versenyében a 16. helyen kiemelt Németh Virág az amerikai Theresa Logart győzte le 3:6, 6:0, 6:3-ra, így ma a 2. fordulóban a 15-ös pálya 3. mérkőzésén a cseh Barbara Strycova lesz az ellenfele. Bemutatkozik a másik magyar kislány Babos Zsuzsanna is, ő a 17-es pálya nyitányán a 6. kiemelt luxemburgi Claudine Schaullal küzd a továbbjutásért.

Ami a "nagyokat" illeti: az első helyen kiemelt svájci Martina Hingis a meglepetésember, a Monica Selest kiverő cseh Daja Bedanova ellen lép pályára. Az igazi nagy csatát a két korábbi US Open-győztes amerikai csatája jelenti, Lindsay Davenport ugyanis Serena Williams ellen mérkőzik. A szakértők Williams-sikert jósolnak, de... Bármi lehetséges!

A férfiaknál a világranglista éllovasa, a brazil Gustavo Kuerten Albert Costát "fogadja", várhatóan le is győzi az inkább salakborításhoz szokott spanyolt. Az ausztrál Lleyton Hewitt nincs egetrengető formában, míg a német Tommy Haas éppen Sampras ellenében nyert az Opent megelőző tornán, így a nap meglepetése ezen a találkozón születhet. A verseny titkos esélyese, az amerikai tini, Andy Roddick a spanyol Tommy Robredo ellen maximum a meleg miatt izzadhat meg.

A nap érdekessége, hogy a szenior párosok mezőnyében olyan sztárok lépnek pályára, mint a hölgyeknél Virginia Wade, de fantasztikus élmény lehet látni a férfiaknál a John Newcombe, Tony Roche, a Mikael Pernfors, Mats Wilander, vagy az Ilie Nastase, Tom Okker kettőst is.

Érdekesebb párosítások
Férfi egyes, 4. forduló:
Clement (francia, 12.) - Kafelnyikov (orosz, 7.)
Hewitt (ausztrál, 4.) - Haas (német, 16.)
Roddick (amerikai, 18.) - Robredo (spanyol)
Kuerten (brazil, 1.) - Albert Costa (spanyol)

Női egyes, negyeddöntők:
Hingis (svájci, 1.) - Bedanova (cseh)
Davenport (amerikai, 3.) - S. Williams (amerikai, 10.)

Női páros, negyeddöntők:
Navratilova, Sanchez-Vicario (amerikai, spanyol, 7.) - Testud, Vinci (francia, olasz)
Raymond, Stubbs (amerikai, ausztrál, 1.) - Capriati, Hingis (amerikai, svájci)

Lányok, 1. forduló:
Schaul (luxemburgi, 6.) - Babos Zsuzsanna (magyar)
2. forduló:
Strycova (cseh) - Németh Virág (magyar, 16.)

Pincési László

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!