Hosszú Katinka: Egész évben azt álmodtam, hogy állok a dobogó tetején

Noha még csak egy napja világbajnok, Hosszú Katinka máris azt tervezgeti, hogy a jövő évi budapesti Eb-n öt számban is vízbe ugrik. Baján már semmi sem motiválta, Los Anglesben azonban megváltozott az élete, s most fáradhatatlannak érzi magát. Azt mondja, Amerikában nincs olyan, hogy rossz úszás, akármit csinál, megdicsérik, így pedig sokkal könnyebb sportolni, mintha folyton arra gondolna, hogy mit szólnak majd, ha nem lesz világbajnok.

Rómában előbb a kétszáz méteres vegyes úszásban lett bronzérmes, majd kétszáz pillangón, végül vasárnap este négyszáz vegyesen 4:30.31-es Európa-csúccsal úgy megverte a kétszáz hát világcsúcstartó olimpiai bajnokát, a zimbabwei Kirsty Coventryt és a két vegyes pekingi olimpiai bajnoknőjét, az ausztrál Stephanie Rice-t - a földkerekség ez idő szerint talán két legjobb úszónőjét -, hogy csak pislogott a Foro Italico tízezer nézője.

Hosszú Katinka 2009. augusztus 2-án, este fél nyolckor a magyar úszósport harmadik világbajnoknője lett Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes után.

- Tényleg nem volt maradéktalanul elégedett, amikor vasárnap este friss világbajnokként a célba csapott Rómában?
- Tényleg nem, szerettem volna 4:30 alá kerülni, és megjavítani Stephanie Rice 4:29.45 perces világrekordját, amit a pekingi olimpia döntőjében úszott. És a mellúszásom sem tökéletes még, szóval, van még hová javulnom. De ez csak egy apróság, még a végén nagyképűnek gondolnak, persze, hogy rettenetesen boldog voltam a célban. Igazából még most sem fogtam fel, hogy világbajnok vagyok.

- Pedig készült rá...
- Igen, készültem. Egész évben volt egy álmom, azt álmodtam, hogy állok a római dobogó tetején. És a végén tényleg ott álltam.

- Tudott valaki erről az álmáról?
- A sajtó biztos, hogy nem, bár az az igazság, hogy a világbajnokság előtt nem is nagyon foglalkoztak velem az újságírók. Az edzőm, Dave Salo viszont olyannyira tudott erről, hogy pontosan ő volt az, aki sulykolta belém: "Katka, igenis világbajnok leszel." De másnak nem mondtam.

- Az egri magyar bajnokság óta tudjuk, hogy ki az a Dave Salo, de mégsem ismerjük őt. Kilenc napig kint voltam Rómában a világbajnokságon, mindent elkövettem, hogy találkozzam vele, de nem jött össze.
- Nem csoda, tartózkodó, háttérbe húzódó szakember, nem is volt tagja az Egyesült Államok küldöttségének, jóllehet a 200 méteres mellúszás olimpiai bajnoknőjének, Rebecca Soninak is ő a mestere. Minden futam előtt ellátott tanácsaival, utasításaival.

- A döntő előtt például mit mondott?
- Azt, hogy ragadjak Coventryre, ne engedjem, hogy háton nagyon elmenjen, s ha közel egyszerre érünk háromszázhoz, akkor biztos, hogy le fogom hajrázni.

- Ezt speciel én is megmondtam a mellettem ülőknek. Mármint, ha háromszáznál nincs legalább egy testhossz hátrányban, akkor ön lesz a világbajnok.
- Igen, elég jó a hajrám.

- Pedig nem volt mindig ilyen jó...
- Már máskor is elmondtam, hogy Kaliforniában újjászülettem. Tavaly nyáron megkaptam az ösztöndíjat a Dél-Kalifornia Egyetemere, a USC-re, a pekingi olimpiára már úgy utaztam ki, hogy tudtam, megvan az amerikai továbbtanulás. Őszintén szólva már nem is úsztam volna akkor, csak a USC éltetett. Abba akartam hagyni az úszást, Baján, a 25 méteres kis medencében, ahol egyedül voltam, mint az ujjam, már szinte semmi sem motivált.

Így látták Rómát a magyar főszereplők

- Ezek szerint mindent Dave Salónak és Kaliforniának köszönhet?
- Nem, nem, Pass Ferenc hosszú éveken keresztül dolgozott velem Baján, neki is rengeteget köszönhetek. És már az ő irányításával is Európa-bajnoki ezüstérmes voltam 2008-ban. Szóval nem a semmiből bukkantam elő. A közelmúltban akadtak félreértések ebből, határozottan jót tett nekem Amerika, de azt nem lehet kiporciózni, hogy hány százalék része van a világbajnoki aranyérmemből Salónak, Passnak, Bajának vagy Los Angelesnek.

- A szakmai finomságokon kívül mi az, amiben Amerika megváltoztatta az életét?
- Itt van például a táplálkozás. Szinte magam sem hiszem el, de tizenkét kilóval kevesebbet nyomok most, mint amikor tavaly szeptemberben kiutaztam Los Angelesbe. Átalakult az étrendem, tudományosan táplálkozom, dietetikus irányításával. Nem véletlenül mondja az amerikai: az vagy, amit eszel. Egyébként nem lettem sovány, csak átalakultam. A múltkor azt mondta Kiss Laci bácsi, végre sportolónak nézek ki. Meg aztán ott van az alvás. Sokat alszom, mert a kemény munka sok pihenést igényel. Minden délután szundítok egyet, rengeteget jelent. Minden helyzetben képes vagyok elaludni, nem vagyok egy ideges típus.

- Mikor megy vissza Kaliforniába?
- Augusztus végén, de előtte lesz még egy-két hét balatoni nyaralás. Tudja, mi az érdekes? Hogy amikor Kaliforniában vagyok, akkor gyötör a honvágy, de most is van honvágyam. Már mennék vissza Los Angelesbe!

- Gyorsan hozzászokott a kinti életformához?
- Meglepően gyorsan, pedig alig tudtam pár szót angolul. De karácsonyra már folyékonyan beszéltem. Egy ötvenfős úszócsapatba kerültem, és el sem tudom mondani, mennyivel könnyebb csapatban úszni, mint egyedül. Dave csodálatosan állítja össze a gyakorlatokat, észre sem vesszük, hogy dolgozunk, rengeteg a tréfás verseny, csak másnap tűnik fel, hogy itt van izomlázam meg ott van izomlázam.

Cseh Lászlóval és Gyurta Dániellel

- Hallom, súlyzóznak is.
- Igen, ez nekem újdonság. Eddig nem csináltam ilyesmit. Kint viszont minden napot ezzel kezdünk, utána egy kis lazító úszás, és az igazi úszóedzés csak délután következik.

- Igaz az, hogy odakint mindenhez pozitív az emberek hozzáállása?
- Hát az edzőké mindenképpen. Ha mondjuk nyolcadik lettem volna Rómában a négy vegyesen, akkor is azt mondták volna, hogy remek, kiváló, csak így tovább. És nem kamuból mondták volna, hanem tényleg így is gondolják. Olyan nincs, hogy rossz úszás. Akármit csinálsz, megdicsérnek. Ebben a szellemben sokkal könnyebb sportolni, mintha az embert folyton kétségek gyötörnék, és azon járna az agya, hogy mit szólnak majd, ha nem lesz világbajnok.

- Örül, hogy január elsejétől nem lehet szuperdresszben úszni?
- Örülök bizony. Véresre vagdaltam az ujjaimat, mire fel tudtam venni ezt a hihetetlenül szoros, hátul cipzárral csukódó ruhát. Hála Istennek, ennek most gyakorlatilag vége. Nyilván gyengébbek lesznek majd az idők, de az erőviszonyok nem változnak. Aki szuperdresszben a legjobb, textilruhában is az lesz. Csak egy alacsonyabb szinten.

- Mi lesz jövőre? Indul a budapesti Európa-bajnokságon?
- Persze, hogy indulok! És valószínű, hogy nem csak ebben a három számban: a két vegyesen és a kétszáz pillangón. Nagyon jól úsztam Rómában a négyszer kétszázas gyorsváltó utolsó embereként, fel fogom venni a programomba a kétszáz gyorsot, s talán a négyszázat is. Minden attól függ, milyen lesz az időrend. Fáradhatatlannak érzem magam, Rómában is tizenkétszer vagy tizenháromszor álltam rajthoz, nem is emlékszem már pontosan, és bár nagyon elfáradtam a végére, azért mégiscsak a tizenharmadik vízbe ugrásommal lettem világbajnok.

- Sokan felhívták Rómában, amikor világbajnok lett?
- Nem tudtak. Elveszítettem a telefonomat.