Borítékolhatóan felerősödnek a gólvonal-technológia bevezetését követelő hangok, hiszen a nagy bajnokságok közül csak Spanyolországban nincs gólkamera. Ezen a Barca most két pontot bukott, mert teljesen egyértelműen látszik, hogy Andre Gomes lövése után Aissa Mandi a gólvonalon túlról kanalazta ki a labdát.
Suárez a 90. percben kiegyenlített, de a Barca így is négy pontra leszakadt a Real Madridtól.
"Láttam egy fotót az akcióról... – kezdte mondandóját Enrique. – Most is azt mondom, amit korábban:
a játékvezetőknek szükségük van segítségre, és ebbe a technikai támogatás is beletartozik."
Az edző szerint egyszer jól jár a csapata, máskor nem egy-egy ilyen helyzetben, de mindentől függetlenül "ez az akció rávilágított arra, mit tudna segíteni" a videobíró.
Néhány tweet az esetről: