Szombaton délben, három órával a mérkőzés kezdete előtt csak a stadion tetején lévő zászlók utaltak arra, hogy nem sokkal később meccs lesz errefelé. Másfél órával a kezdő sípszót megelőzően kezdett éledezni a környék, megjelentek az első árusok, majd kezdetét vette az ebédfőzés koreai módra.
Ekkor azt gondoltam, hogy egy esetleges hazai győzelemnél nagyobb sikert semmi nem arat ezen a délutánon. Hogy mekkorát tévedtem, arra bizonyság a következő videó:
A két főszponzor - a jégkrémgyár és a steak house munkatársai alaposan kitettek magukért. Az ingyenebédnek csak a közelben lévő árusok nem örültek, mert innentől kezdve senki nem akart náluk vásárolni.
Egy órával a kezdés előtt a Csonnam öltözője mellett futottam össze Feczesin Róberttel. Már az megér egy külön misét, hogy a szigorú tekintetű biztonsági őrök mennyire udvariasan és profin kezelték azt a számukra is szokatlan helyzetet, hogy egy Magyarországról idetévedt újságíró be akart menni mindenhova.
A biztonságiak először mélyen meghajoltak, majd utána azt kérdezték, miben segíthetnek.
A kommunikáció érdekesen zajlott, mert én angolul beszéltem, amit ők vélhetően nem értettek, de Feczesin Róbert nevét igen. A január óta itt futballozó magyar játékos ekkor adta tudtomra, hogy erre a meccsre nem nevezte őt a kezdőbe az edző.
"A hétközi kupamérkőzésen 4-0-ra vertük a Csondzsut, azon játszottam" - mondta a magyar focista.
Jó lett volna ma is pályára lépni, de a mester azt mondta, inkább pihentet. Amúgy nagyon kellene a győzelem, mert hazai pályán nem nyertünk még bajnokit.
Viszont az is igaz, hogy ebben a kissé hektikus bajnokságban bárki bárki ellen győzhet. Meg fogod látni, hogy mindkét csapat nagy lendülettel futballozik majd. A taktikai elképzeléseket gyakran felülírják a játékosok, de egy biztos, hogy itt kiengedni egyetlen percet sem lehet."
Feczesin ekkor az öltözőbe ment, én meg körbejártam a stadiont. Nem ért meglepetésként, hogy a pálya mögött egy elkerített részen a baseballnak hódoltak.
Ez a sportág elképesztően népszerű errefelé. Nem csak itt, hanem Japánban is. Amíg élek, nem felejtem el, hogy a 2002-es dél-koreai-japán közös rendezésű labdarúgó-világbajnokságon a tokiói Sindzsuku pályaudvar éttermében a derék nipponok videóról nézték a japán baseballbajnokság tíz évvel korábbi nagy pillanatait, miközben Dél-Koreában az olasz labdarúgó-válogatott kiesésre állt a házigazdákkal szemben.
Csak a három magyar újságíró enyhe ordítása után voltak hajlandóak a felvételt megállítani, így nézhettük meg Itália búcsúját a vb-ről.
De az sem mindennapos, hogy a dél-koreai Hanwha Eagles baseballcsapatának vezetősége robotszurkolókat vetett be, hogy az elmaradó drukkereket helyettesítsék a dedzsoni stadionban. Ez az ország baseballban nem ismer tréfát.
Elnézegettem volna még a remekbeszabott ütéseket, de mennem kellett, hiszen vészesen közeledett a meccskezdés. A főbejáratnál a Csonnam menedzsere és sajtófőnöke közösen mutatta meg a sajtóhelyet, majd kezembe vehettem az összeállítást is.
Fájdalom, ezt csak koreai nyelven tették közzé, úgyhogy ezzel nem sokra mentem.
Kezdetben az Ulszanból érkezett tucatnyi drukker csapott nagyobb zajt, de a Csonnam hamar lecsendesítette őket ezzel a góllal.
Az első tizenegyest a második félidőben egy újabb követte, a brazil Jair Eduardo Britto da Silva mindkettőt magabiztosan értékesítette.
A második megadott büntető után az Ulszan összeomlott, a bajnokságban eddig bukdácsoló Csonnam Dragons viszont olyan lendülettel futballozott, hogy a meccs végéig berámolt még három gólt Yong-Dae Kim kapujába.
Ebből a háromból az egyiket az eszéki születésű Vedran Jugović lőtte. Feczesin Róbert az egész második félidőt végigmozogta, de az edző ezen a napon tényleg pihentetni akarta a magyar futballistát.
Azt azért jó volt látni, hogy a Csonnam csapata mennyire összetartó játékosokból áll.
Az ötödik gólt szerző, a dél-koreai válogatottban is bemutatkozó Heo Yong-joon a magyar játékoshoz szaladt oda először, és vele járt valamilyen furcsa táncot.
A stadionban ekkor már nem volt olyan, aki ülve nézte volna a kwangyangi csapat parádés játékát. Amikor egy héttel ezelőtt az együttes menedzserével üzenetet váltottunk, azt jósoltam neki, hogy ezt a meccset 4-0-ra nyerik meg. Jó, volt ebben az üzenetben némi kockázat és udvariasság, de a mérkőzés után a sportvezető nem felejtette mindezt el. Csak annyit kérdezett, nem akarok-e maradni, mert meghoztam a szerencsét nekik.
Nem véletlenül tartott sokáig a mérkőzés utáni ünneplés a stadionban. Ami viszont a magyar labdarúgáson nevelkedő tudósítónak egyszerűen elképzelhetetlen volt, az a mérkőzés után, a klubház előtt következett.
A biztonságiaknak előbb kordont kellett húzniuk a klubháztól a buszig, annyi szurkoló jelent meg ott egy perc alatt. A gyerekek aláírásra áhítoztak, meg arra, hogy megérintsék a labdarúgókat.
Bár Feczesin Róbert ezen a meccsen nem játszott, őt is szinte elsöpörte a nagy szeretethullám.
Felvetésemre, mely szerint jó lett volna, ha játszik, elnézően mosolygott. "A csapat ma nagyon jól futballozott, megértem a mestert, hogy nem akart változtatni. Ez a győzelem roppant fontos volt nekünk, mert sikerült elmozdulnunk a kieső helyről, és jelenleg két pontra vagyunk az 5. helyezett Gangwontól.
Ma hibátlanul küzdöttünk, minden bejött, de aki látta a meccset, az egyetért velem, hogy az Ulszan is nagyon veszélyesen futballozott. 1-0-s vezetésünknél kapufát lőttek, ha az bemegy, lehet, hogy minden másképpen alakul. Ami pedig itt van, arra tényleg nincsenek szavak."
Feczesin talán még most is az aláírásokat osztaná, ha a csapat vezetése nem jelzi, hogy indul a busz.
5-0 ide vagy oda, a Csonnam játékosai ilyenkor nem széledhetnek szét, hanem közös vacsorán kell részt venniük az klubközpontban.
De a vasárnap szabad lesz számukra, úgyhogy ezt a történetet innen folytatjuk Feczesinnel Kwangyangban.
Az ulszani tigrisek szomorú ábrázattal mentek a csapatbusz felé. Itt nem ismerik az odahaza oly népszerű "Indul a busz" nótát. Ha ismernék, akkor koreai nyelven is énekelnék a boldog Csonnam-drukkerek.
Már elment mindkét busz, amikor egy koreai fiatalember lépett oda hozzám. Pár szót beszélt csak angolul, azt kérdezte, honnan jöttem. Mikor kiderült, hogy Magyarországról, annyit kért, fotózzam le a hátát.
"Feczesin is the best player" -
mondta a fiú. Azaz szerinte a Csonnam legjobb játékosa a magyar futballista. Nem véletlen vette meg a 9-es számú mezt, amely a magyar légiós száma a csapatban. A srác boldogan mosolygott, miközben a hátára mutogatott. Örült, hogy találkozott valakivel, akivel megoszthatta az örömét. Majd táncolva, ugrálva indult el hazafelé.