Az őrület és a csőd szélén áll Britney Spears

Britney Spears
Fotó: Instagram/Britney Spears
Vágólapra másolva!
Közeli ismerősök meséltek Britney Spears állapotáról, szerintük az énekesnő komoly veszélyben van.
Vágólapra másolva!

Britney Spears a mentális és az anyagi összeomlás szélén áll több közeli ismerőse szerint, akik a sajtóhoz fordultak az énekesnő iránti aggodalmukkal.

A TMZ-nek nyilatkozó források szerint Britney Spears "teljesen működésképtelen", sok esetben sokkoló és radikális hangulatváltozásai is vannak, mióta felszabadult apja gyámsága alól, és a hétköznapokban nem felügyeli senki. 

Sok szabadságot adott neki a gyámság, a korlátozások is csak azért voltak, hogy védjék őt. Most már nem védi semmi"

– mondta egy ismerős, aki szerint Britney Spears egyre jobban elszigeteli magát, alig vannak már körülötte emberek.

Az énekesnőért aggódó források szerint Britney Spears anyagilag is veszélyben van, hiszen folyamatosan költi a vagyonát, de nem termeli újra. Az a közösségi médiából is látszik, hogy egy-kéthavonta elmegy valamilyen luxusútra, nem olyan régen Francia Polinéziában járt – ahol egyébként teljesen meztelenül is fotózkodott.

Az énekesnő "természetesen" magángéppel közlekedik, komoly személyzete van, és a legdrágább hotelekben száll meg, így akár egymillió dollárt is elver egyetlen útra. Még a közeli Las Vegasban is nagyjából 350 ezer dollárt költött legutóbb, miután az elnöki lakosztályt vette ki – annál a szállodaláncnál, ahonnan aztán kitiltották.

Ezt az életmódot nem engedheti meg magának.

60 millió dollárja volt, amikor felszabadult a gyámság alól, és most ott van, mint a felügyelet kezdetekor: a csőd veszélye fenyegeti" – magyarázta Britney Spears ismerőse a TMZ-nek.

Újra gyámság alá is kerülhet

Britney Spearsnek a legutóbbi házassága is meglehetősen rövidre és zajosra sikeredett, hiszen 14 hónap után szakított személyi edző párjával, Sam Asgharival. A házasfelek eleinte előrelátók voltak, vagyonuk védelmére egy komoly házassági szerződést kötöttek házasságkötésükkor – aminek részleteiről itt olvashat.

Az énekesnő nyilvánosan is viselkedett már botrányosan, tavaly éve elején egy étteremben csinált olyan botrányt, hogy még a férje is szégyellte, és inkább magára hagyta. Britney Spears tehát nemcsak a közösségi médiában viselkedik furán, egy újabb nyilvános összeomlás után akár újra gyámság alá is kerülhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!