A halál lehelete és egy angyal szárnya is megérintette, mielőtt eltűnt

Jackie Wallace az 1970-es években az Egyesült Államok ünnepelt sportolója volt. A két Super Bowlon is játszó amerikaifutballista életét azonban tönkre tették a rosszul megválasztott barátok, a drog és az alkohol. A Nola.com és a The Times-Picayune fotóriportere, Ted Jackson egy olyan történetet mond el, amelynek főszereplője egész életében szabadon járt a menny és a pokol között. Élet és halál, bukás és felemelkedés, megváltás és eltűnés. Ez Jackie Wallace krónikája.

Egyik lépés a másik után, így bandukolt az öregember a Pontchartrain Expressway mentén. A hideg szél belecsapott az arcába, de meg nem állíthatta. Összehúzta rongyos ruháját, és ment tovább. Már döntött. Az életében kapott elismerések már semmit nem jelentettek a számára. Egy ember, aki anno szülővárosának, New Orlenasnak a büszkesége volt, épp arra készült, hogy meghal.

Elfáradt. 63 éves volt, istenekkel futott, de az ördög volt a hálótársa. A szegénység olyan természetessé vált számára, mint a levegővétel, ráadásul belülről szörnyű betegség emésztette.

Alkoholista volt és drogfüggő.

Belefáradt a harcba és belefáradt a játékba is. Átlépett az utolsó „kijárat" feliratú rámpán, és folytatta útját a híd teteje felé. Közben kikerült néhány autót, de egyik sofőrnek sem tűnt fel, hogy mire készül. Talán ha tudják, segítettek volna.

Már csak fél mérföld és mindennek vége. Nagyjából 50 méterrel alatta a hömpölygő Mississippi erőteljes áramlata végképp elnyeli a lelkét és a nyomorult életét. Újabb autót került ki. Nem mintha számított volna, hiszen ha elütik, az is ugyanazt a célt szolgája, mint az ugrása. Hogy jutott el idáig? Ez jóval később történt, hogy Jackie Wallace élete megváltozott. Legalábbis mindketten így gondoltuk.

A nevem Ted Jackson, fotóriporterként dolgoztam, akkor már több mint 35 éve.

Mindvégig a szerencsés kiszámíthatatlanság volt a múzsám. Úgy tartottam ugyanis, hogy a jó újságíró követi a nyomokat és a félig nyitva hagyott ajtókat, hiszen a nagy dolgok a következő sarkon várhatják. Annyi volt csupán a feladatom, hogy figyeljek, és türelmes legyek.

1990-et írtunk, egy forró, júniusi délután volt New Orleansban. Az akkori szerkesztőm, Kurt Mutchler lett figyelmes egy hajléktalantáborra a 10-es autópálya felüljárója alatt, a South Carrollton Avenue mellett. Rongyos kanapét, műanyag székeket, rozsdás asztalt és tábortűz nyomait látta. Az elmém és az agyam azonnal száz fokon égett, ennél azonban többre volt szükségem, így közelebbről akartam szemügyre venni a helyet. Leparkoltam, és gyalog indultam el felé. Egy új világ jelent meg a híd alatt.

Sűrű gyomnövényzet és acéltámaszok, rozsdás autóalkatrészek és törmelékek. Hasonlóan kettétört életekkel való találkozásra számítottam.

Felkészültem rá, tudtam, hogy mit mondhatok, hogyan mondhatom, és bármi is fog történni, természetesen a fényképezőgépem is ott volt velem. Befordultam a sarkon, és egyből alábbhagyott a lelkesedésem. A bútorok felborítva, minden összetörve, mintha fosztogatók jártak volna errefelé. Semmi baj, gondoltam, majd találok magamnak új témát. Már épp elindultam volna visszafelé a kocsimhoz,

amikor egy félmeztelen, műanyag zsákokba tekert alvó férfira lettem figyelmes.

Készítettem róla néhány képet, majd felébresztettem. Egy cseppet sem volt meglepve. Na igen, ha a híd alatt alszol, túl sok váratlan dolog nem érhet.

Ebben a pózban talált rá Ted Jackson Jackie Wallace-ra Forrás: Ted Jackson

Miután felkelt, megkérdeztem tőle, hogy mi történt a táborral. Elmondása szerint tinédzserek jártak itt nemrég. Lövöldöztek, úgyhogy az emberek úgy döntöttek, keresnek egy biztonságosabb helyet. Beszéltünk már néhány percet, elmondtam neki, hogy újságíró vagyok, és épp valamilyen témát keresek egy új anyaghoz, amikor így szólt.

Csinálj cikket rólam!

És ugyan miért tenném? – kérdeztem vissza azonnal.

Például azért, mert két Super Bowlon játszottam.

Nem voltam benne biztos, hogy igazat mond, az érdeklődésemet mindenesetre felkeltette. Megkérdeztem a nevét, elárulta, hogy Jackie Wallace-nak hívják. Fogalmam sem volt róla, ki ő, persze neki nem árultam el. Beszéltünk még egy keveset, csináltam még pár képet, majd megköszöntem, hogy időt szánt rám, és visszatértem a szerkesztőségbe.

A korábbi NFL-játékos, Jackie Wallace hajléktalanként élte mindennapjait New Orleans egyik hídja alatt Forrás: Ted Jackson

Természetesen a sportrovathoz siettem, ahol kéttucatnyi ember dolgozott az irodában. „Hallott már valaki egy bizonyos Jackie Wallace-ról?" – kérdeztem a kollégákat. Mindenki rám nézett. Egy szerkesztő szinte azonnal válaszolt.

Hogyne, óriási sztár volt New Orleansban. Az Arizonai Egyetemen játszott, aztán az NFL-ben a Vikings, a Colts és a Rams színeiben. A Rams aztán kirúgta, azóta pedig eltűnt a térképről. Senki nem tudja, hogy hol lehet.

Nos, ami azt illeti, én tudom – válaszoltam boldogan.

Néhány perccel később már úton voltunk vissza a hídhoz az egyik sportújságíróval, Jimmy Smithszel, aki az NFL-anyagokat szerkesztette. Wallace ugyanott volt, ahol találkoztunk. Jimmy meginterjúvolta őt, én pedig árnyékként tapadtam rá, és mindent fényképeztem.

Jimmy története és a képeim 1990. július 6-án jelentek meg, a The Times-Picayune címlapján.

A fogadtatás azonnali és dicsőséges volt. Egy gimnáziumi csapattársa edzőként dolgozott korábbi iskolájában, és még aznap a segítségére sietett, éjszaka már fedél volt a feje felett. Néhány nappal később az intézmény öregdiák egyesületének köszönhetően már a Baltimore-i Tuerk Házban volt, ahol megkezdte a rehabilitációját. Sohasem voltam még ennyire elégedett, büszke voltam Jimmyre és magunkra, hogy segíthettünk neki. A legjobb dolog azonban még hátra volt. Pár évvel később, amikor az irodámban épp egy anyagon dolgoztam, kopogtak az ajtón és Jackie Wallace állt a küszöbömön, öltönyben és ölelésre tárt karokkal.

A The Times-Picayune 1990. július 6-i címlapja Forrás: Ted Jackson

Hiszel a csodákban? – kérdezte. Nagyszerű volt látni, ahogy kivirágzott. Elmesélte, hogy elvégezte a rehabilitáció tizenkét lépcsős programját. Talált munkát, a Baltimore Aréna átalakításait végző csapatban alkalmazták operatív szakembereként, 1991 májusában pedig beköltözött saját lakásába. De nem ezért jött el személyesen, hanem hogy Jimmyvel együtt meghívjon minket az esküvőjére. Sajnos nem tudtunk elmenni, de

1992. december 5-én Jackie Wallace, a volt futballista és Deborah Williams, egy ügyvezető titkárnő összeházasodott.

Három évvel később

1995 nyarán meglátogattuk a házaspárt marylandi otthonában. Miután Jackie körbevezetett minket, elvitt a munkahelyére, ahol bemutatott a kollégáinak, mesélt rólunk, majd az öltözőben elővett egy kék dossziét a szekrényéből, melyre annyi volt írva:

Híd Képek, 1990., július 6.

A mappában a cikkből kivágott fényképeket tartotta.

Egyetlen kisiklás, és ugyanúgy végzem, ahogy megtaláltál. Az a fotó, amikor alvás közben, magzatpózban lefényképeztél... Újjászülettem, ezek a képek mindig emlékeztetnek a múltamra."

Ez volt újságírói karrierem egyik legbüszkébb pillanata. Ezért kezdtem el fotózni, hogy a fényképezés erejével ekkora fordulatokat érjek el.

Jackie Wallace és felesége, Deborah Williams baltimore-i házuk előtt 1995 nyarán Forrás: Ted Jackson

A cikk után egy évvel az NFL is úgy érezte, lépnie kell, így életre hívott egy programot, amely a volt sportolóknak segített. Főleg pénzügyileg, valamint abban, hogy a sportolók aktív pályafutásuk befejezése után zökkenőmentesen térjenek át a civil életbe.

2002-ben történt valami

A személyes kapcsolat megmaradt közöttünk Jackie-vel, minden Hálaadás napján Jimmyt és engem is felhívott egy egyszerű köszönés és köszönet miatt.

2002-ben azonban nem csörgött a telefonom.

Akkor nem tulajdonítottam még neki nagy jelentőséget, csak csodálkoztam. Később megtudtuk, hogy összeveszett Deborah-val, és ismét nyoma veszett. Úgy gondoltuk, visszatérhetett New Orleansba, ezért nyitott szemmel jártuk az utcákat, de nem találtuk meg. Nem tudtam kiverni őt a fejemből, hogyan is tudtam volna? Hiába figyeltem az arcokat és vizsgáltam meg tüzetesen az utak mellett kartondobozt tartó kéregetőket, egyikük sem ő volt. 2007 táján azt az információt kaptam, hogy börtönbe került, de hiába nyálaztam át a nyilvántartásokat, nem találtam rá bizonyítékot.

Jackie főnixmadarából ismét hamu lett.

Az élete újra elromlott – vagy valami még annál is rosszabb.

2014-ben megtaláltam őt

2014-ben, 12 évvel Jackie eltűnése után egy kollégával a New Orleans Misszió nevű hajléktalanszállóról készítettünk anyagot. Hogy reális képet kapjunk a helyről, beköltöztünk mi is, ugyanott ettünk és ugyanott aludtunk, ahol az otthontalanok. Természetesen ezt a helyzetet mindenképpen ki akartam használni, hogy valamit megtudjak Jackie-ről. Hiába tűnt minden út zsákutcának, és volt olyan érzésem, hogy tűt keresek a szénakazalban, meg akartam találni, meg kellett találnom őt.

Majd végre jött egy információ, ami alapján el tudtam indulni.

Egy ember ugyanis azt állította a szállón, hogy ismeri és látta Jackie-t néhány héttel korábban.

Egy boltban vásárolt, és legjobb tudomása szerint egy rokonával vagy egy barátjával él a belvárosban. Elmentem a közértbe, de hiába mutattam a képét, nem ismerték fel. A sarkon viszont a kíváncsiskodó emberek közül néhánynak ismerős volt, úgyhogy adtam nekik egy névjegykártyát, és megígérték, hogy ha újra feltűnik, keresni fognak.

Emellett a bűnügyi rovat egyik kollégáját arra kértem, hogy a csekély információ segítségével, ami a birtokomba került, futtasson le néhány keresést és nézzen meg pár adatbázist.

Találtunk egy címet, így azonnal odaautóztam.

Egy ember ült a teraszon, aki látszólag semmit nem csinált. Üdvözöltem, majd mondtam neki, hogy egy régi barátomat keresem. Azt kérdezte, hogy hívják, de közben engem fürkészett. Én is a szemét figyeltem, kizártnak tartottam ugyanis, hogy ha meghallja a nevet, és ismerős lesz neki, ne váltson ki belőle valamilyen reakciót.

Jackie Wallace. Ismeri?"

Az arca megrándult, engem pedig azonnal elfogott az izgatottság. Kisvártatva az ajtóban megjelent egy ismerős sziluett.

„Miket mesélsz rólam ennek az embernek?" Egyértelműen ő volt az. A hang, az arc. Nem akartam hinni a szerencsémnek. Félúton az ajtó felé visszakérdeztem. „Te vagy Jackie?" – „Attól függ, ki kérdezi" – jött az újabb válasz.

Ha elmondom, mosolyogni fogsz. Ted Jackson vagyok."

Minden ránc eltűnt a homlokáról, már nyílt is az ajtó, és már a karjaiban voltam, egy nagy medve ölelgetett. 39 éves volt, amikor a híd alatt rátaláltam, most olyan 63-64 lehetett. Fekete haja szürkévé vált, arcán is látható volt az idő múlása, de a csillogó, éles szeme, valamint a vigyora semmit nem változott.

Ted Jackson és Jackie Wallace, miután 12 évet követően 2014-ben újra találkoztak Forrás: Ted Jackson

Azonnal elmerültünk a kérdések és történetek tengerében. Megmutatta az apartmanját, bemutatott a lakótársának, majd a hálószobája felé vettük az irányt. Egy lépcső vezetett le a helyiségbe, amelyen láthatóan nehéz volt számára a közlekedés, ingadozva botorkált lefelé, mindkét oldalt meg-megérintve a biztonságérzetet jelentő falakat.

Nem volt azonban min csodálkozni, hét év az NFL-ben rendkívüli módon igénybe veszi az emberi testet.

Amikor leértünk, egy szentélyben éreztem magam. Poszterek, idézetek, inspiráló szövegek mindenhol, az íróasztal közepén a Biblia.

Sajnos nem maradhattam sokáig, de megbeszéltük, hogy hamarosan visszatérek, mert mindent tudnom kell. Azt mondta rendben, de ő is kérne valamit. Elvesztette a híd alatt alvó képét, és szeretne egy másolatot. Megígértem, hogy hozok neki egy nagyméretű példányt belőle. Néhány nappal később találkoztunk újra, és végre feltehettem a legfontosabb kérdést:

Mi történt pontosan?

Nagy levegőt vett, és belekezdett, ám hamar összezavarodott. Egyik történetből ugrottunk a másikba, néhány részletre nem emlékezett pontosan, így próbáltam megkönnyíteni a helyzetét, és arra kértem,

kezdjünk mindent a legelejéről, jöjjön a futball.

Egyből megnyugodott, és már mesélt is. A középiskolai csapatban való remeklés után az Arizonai Egyetemtől kapott ösztöndíjat, ahol szintén kiválóan játszott. Corner backként és kick returnerként alkalmazták, 20 labdaszerzése a mai napig konferenciarekord, melyből hármat egy mérkőzésen ért el.

Fantasztikus visszahordó

Jackie Wallace az 1974-es szezonban mutatkozott be az NFL-ben a Minnesota Vikings színeiben. Még abban a szezonban bejutott a csapattal a Super Bowlba, ott azonban 16-6-ra kikaptak a Pittsburght Steelerstől. A következő két szezont a Baltimore Colts csapatában töltötte, majd újabb három évet a Los Angeles Ramsben, mellyel újra csak bejutott a Super Bowlba. Az 1980 január 20-án játszott Steelers–Rams SB-mérkőzés (16-6) volt karrierje utolsó meccse. Összesen 70 találkozón lépett pályára az NFL-ben, ezeken 83 punt returnt hozott össze, melyekből összesen 852 yardot futott, és volt 11 interceptionje is.

1974-ben a második körben draftolta a Minnesota Vikings csapata, egy évvel később pedig már Super Bowlt játszhatott (Super Bowl IX, Pittsburgh Steelers–Minnesota Vikings 16-6), ráadásul szülővárosában, New Orleansban, ahová ünnepelt hősként tért vissza. Pályafutását a Baltimore Coltsban, majd a Los Angeles Ramsben folytatta, mellyel 1980-ban ismét bejutott a nagydöntőbe. A XIV. Super Bowlon a Pittsburg Steelers volt az ellenfél, Jackie ezer fokon égett, a játék azonban nem úgy alakult, ahogyan eltervezte.

Jackie Wallace (20) kétszer is bejutott az NFL nagydőntőjébe, a Super Bowlba Forrás: Ted Jackson

Egész héten gyakoroltunk egy bizonyos szituációra jellemző védekezést, amikor azonban előjöttek ezek a helyzetek, nem engem küldtek a pályára."

Szünetben ugyan még 13-10-re a Rams vezetett, a második félidőben viszont Terry Bradshaw két hatalmas touchdown passzt is kiosztott, melynek köszönhetően a Steelers 31-19-re megnyerte a mérkőzést.

Soha nem fog kiderülni, mi lett volna, ha Wallace a pályán van, benne azonban tombolt a harag, és az öltözőben, felfokozott állapotban a „csókold meg a se**em" kiáltást intézte edzője felé.

A holtidényben telefonon hívták, hogy a Super Bowlban való részvételért járó emlékgyűrűt postázzák majd neki, a bankettvacsorára viszont nem kell elmennie. Azonnal tudta, hogy ez mit jelent, a Rams nem tart rá igényt, a balhéja után pedig aligha talál másik csapatot, így véget ért az NFL-karrierje. A hetvenes években a szerződések még nem tették milliomossá a játékosokat, mint manapság. Hétéves profi karrierje alatt az aláírási és egyéb bónuszokkal Wallace körülbelül 400 ezer dollárt keresett, ami akkoriban természetesen hatalmas összegnek számított, de többi játékostársához hasonlóan semmit nem fektetett be, vagy rakott félre belőle.

Beszippantja a sötétség örvénye

Pénz nélkül nagyon nehéz volt alkalmazkodnia a hétköznapi élethez. Bár volt munkája – egy olajfúró platformon dolgozott –, egy évben keresett annyit, mint amennyit korábban a futballal havonta. Ekkor kezdődtek az alkoholproblémák. Egy évvel profi pályafutását követően két dolog változtatta meg az életét. Édesanyja halála, valamint unokatestvére, aki megfertőzte a drogokkal.

Valahol itt kezdett beszippantani a sötétség örvénye

- fogalmazott. Nyolc év alatt mindent és mindenkit elveszített, családot, rokonokat, barátokat és nincstelenül menekült el a világ elől a híd alá, ahol később rátaláltam. Miután feleségével Baltimore-ba költöztek, minden rendben ment, tudta, hogy a józanság a legnagyobb orvosság a számára, ezért a rehabilitációja után is eljárt találkozókra, és sokat beszélt hozzá hasonló, nehéz sorsú emberek előtt.

Elég volt egyetlen kisiklás, és Jackie Wallace újra az utcán találta magát Forrás: Ted Jackson

12 év józanság után azonban valami megroppant, és egy nap nem vett tudomást magáról. Összeveszett a feleségével, rendkívül csúnyán beszélt vele, aki annyira megijedt, hogy kihívta a rendőrséget, akik elvezették. Aznap éjjel egy híd alatt találta magát, a következő napon pedig már egy New Orleansba tartó buszjegy volt a kezében.

„Egyetlen kisiklás."

Két egyszerű szó, amely a Baltimore Aréna öltözőjéből kristálytisztán visszhangzott a fülembe. Miután visszatért New Orleansba, a régi vágyak is újra előjöttek

Egy dolgot fontos tudni a kábítószerekről. Mindig várni fognak rád.

Jackie nem ment vissza a híd alá, inkább egy új módszert alkalmazott, menedékről menedékre járt. Az NFL-től kapta a nyugdíját, amelynek nagy részét drogokra költötte. Mivel a dílerek ismerték, hitelt is kapott tőlük, hiszen tudták, hogy focistaként a ligától állandó bevételhez jut. Az a pénz viszont nem volt elég, így más úton is szereznie kellett. Hamis csekkek kiállítása miatt azonban lecsukták, és hét év börtönre ítélték.

Miután jó magaviseletért 3,5 év után szabadon engedték, hiába volt tiszta, azonnal drogozni kezdett.

Onnantól kezdve nem élt, inkább csak létezett, és már a kábítószer sem jelentett boldogságot a számára.

A nővére ránézett, majd elhajtott

Életének egyik legmélyebb pontja 2013-ban jött el. Egy utcasarkon várakozott, ahol a drogfüggők általában összegyűltek, abban bízva, hogy a rokonok közül valaki megszánja őket, és ennivalót, netán egy kis pénzt is hoz nekik. Wallace is reménykedett, hogy feltűnik a nővére, aki valóban megjelent, de csak ránézett a kocsiból, majd elhajtott. Egy másik napon aztán újra megjelent, de csak annyit mondott:

Imádkozom érted, ennyit tehetek, mást nem. Az életed Isten kezében van. Ez pontosan karácsony előtt történt.

Jackie Wallace 1951. március 13-án született. Onnantól kezdve, hogy elég idős volt egy labda elkapásához, eldőlt a sorsa. Számtalan kitüntetésben és elismerésben volt része az általános iskolától kezdve a gimnáziumon és az egyetemen át a Nemzeti Futball Ligáig. Most viszont egy teljesen megtört, üres emberré vált.

Jackie Wallace 2013 karácsonyán egy megtört, üres emberré vált Forrás: Ted Jackson

2014. február 4-én, bő egy hónappal a születésnapja előtt, 34 évvel és két héttel az után, hogy ünnepelt hősként 103.985 ember előtt pályára lépett a XIV. Super Bowlon, komoly döntésre szánta el magát. Iszonyatosan hideg volt. Megreggelizett, ivott egy csésze forró kávét, és kiment az utcára. Három ing volt rajta, de szinte semmit nem ért a fagyos szél ellen.

Ahogy elindult a híd felé

"Pokolba az egésszel, belefáradtam" – gondolta. Elege volt, hogy hónapról hónapra él, belefáradt, hogy minden pénzét drogokra költi.

Három lehetőség közül választhatott: gyógyulás, börtön, öngyilkosság.

A másodikat kizárta, az elsőhöz pedig már nem érzett magában elég erőt. Sokszor sétált már a Mississippi-hídon, igaz nem ilyen megfontolásból. Az acél és az aszfalt a gyors forgalom miatt azt az érzetet kelti, mintha élne. Félelmetes érzés, a korláton lépdelve pedig pláne. Amikor az utolsó rámpán is átlépett, visszanézett a válla felett, és rájött, senkit nem érdekel, amit csinál.

Senki nem állt meg, még csak nem is lassított, nem dudáltak, talán észre sem vették. Rosszabb volt, mintha halott lenne. Láthatatlan volt a világnak és saját magának is.

Mielőtt azonban cselekedhetett volna, történt valami. Egy hideg keresztszél csapott az arcába, talán a halál lehelete, vagy egy angyal szárnycsapása. Mindegy, mi volt, mindenesetre azonnal ráébresztette, mekkora hülyeségre készül. Azonnal visszanyerte életkedvét, és bepánikolt.

Megőrültem. Ez nem lehet igaz.

Gyorsan lemászott a hídról, és harminc blokkot sétálva a Szent József Katolikus Egyház melletti rehabilitációs központba sietett. A munkatársak a DePaul kórházba irányították kivizsgálásra, ahol egy pszichiáter közölte vele, nem őrült meg, csak függő.

A rehabilitációs központban legalább annyira népszerű volt Jackie Wallace a betegek körében, mint korábban a pályán a szurkolók között Forrás: Ted Jackson

Azonnal elkezdte a kezeléseket. Ezúttal azért, mert ő akarta. Nagyon félt. Bár gyorsan befejezte a programot és egyre jobb állapotba került, a személyzet szerint nagy volt a veszélye a visszaesésnek. A rehabilitációs központ vezetője úgy vélte, a Jackie-hez hasonló betegekre nagy veszélyt jelentenek a régi barátok és kapcsolatok, ő azonban rendre jó döntéseket hozott, ezek közé tartozott a közösségi élet is a központon belül.

Rengeteg embernek adott erőt a jelenlétével, és hogy vállalta függőségét, ami bárkire veszélyes lehet, még az akkora sztárokra is, mint amilyen ő volt.

2017. február 4-én hatalmas mérföldkőhöz érkezett Jackie hullámvasúthoz hasonlítható élete:

a belvárosban található Első Evangélista Baptista Templom kistermében ekkor volt az első Anonim Drogfüggők találkozó, ami igazi gyógyszert jelentett a számára.

Egy Yolanda nevű hölgy lett az új barátnője. Bár figyelmeztették, hogy a szenvedélybetegeknek óvatosnak kell lenniük a személyes kapcsolataikkal, mindenkit megnyugtatott, hogy nem lesz gond.

Álom a mennyországról

„Három éve tiszta!" – kiáltotta az egyik találkozó végén, s úgy emelte magasba az ezt szimbolizáló aranymedált, mintha az a Super Bowl győztesének járó Vince Lombardi-trófea lett volna. Három év egy Jackie-hez hasonló embernél szinte az örökkévalóságot jelentette.

2017 februárjában sorozatos csípőfájdalmai miatt protézist kapott, a műtét után, amikor kiengedték a kórházból, meglátogattam. Féltem, hogy a fájdalomcsillapítók előhozhatják régi betegségét, de intett, nem kell aggódnom emiatt.

Úgy tűnt, nincsenek titkaink egymás előtt.

Bevallotta, azért mondta el nekem élete történetét, hogy sajnálatot keltsen bennem, és abban reménykedett, hogy adok neki pénzt, amit majd kábítószerre költhet.

Azt a pletykát viszont tagadta, hogy a Super Bowlért kapott gyűrűit eladta volna drogokért. Állítása szerint egy alapítványnak adományozta őket évtizedekkel ezelőtt, minden egyéb futballfelszerelésével együtt.

Elmondta, hogy sokszor álmodik a mennyországról, de egyre fáradtabb lett.

Bocsánatot kértem tőle, amiért ilyen sokáig feltartottam, megköszönte, hogy eljöttem hozzá és lepihent. Azonnal figyelmes lettem az ismerős pózra, amiről készítettem egy gyors fényképet, majd távoztam.

Jackie Wallace-t 2017 februárjában otthonában látogatta meg Ted Jackson, miután megműtötték a csípőjét Forrás: Ted Jackson

Következő látogatásomra kinyomtattam a fotót, bekereteztettem, gondoltam meglepem vele.

Alig vártam, hogy meglássam az arcát, és együtt akasszuk ki a falra. Amikor az apartmanjához értem, csöngettem, de nem érkezett válasz. Többször kopogtam, ám senki nem nyitott ajtót. A rehabilitációs központ vezetőjéhez mentem, hátha ő meg tudja mondani, hol találom Jackie-t. Azt mondta, már nem látta egy ideje. Napokig hívtam őt a mobilján, sikertelenül. Nem volt tőle szokatlan, előfordult, hogy válaszolt, de sokszor nem. Végül SMS-t írtam neki.

Jackie, van nálam egy bekeretezett kép, nagyon szeretném neked átadni. Befejeztem a történetemet. Kérlek, hívj vagy írj vissza, ha tudsz.

Nem sokkal később válaszolt. "Küldd el a Yolandának, itt a címe. Köszönöm."

Szeretnék személyesen találkozni veled. Jól vagy?" – kérdeztem egy újabb üzenetben, melyre egy szó érkezett:

NEM!

Egyenesen Yolandához mentem. Meséltem neki az üzenetváltásunkról. Meglepődött, amikor meglátott, és azon is, hogy Jackie hozzá irányított.

Jackie elment. Visszaesett, megint kábítószerezik.

Ledermedtem, és szó szerint rosszul lettem. Yolanda behívott a házba. Beszélt Jackie-ről, a szakításukról, fájdalomról és csalódásról. Elmesélte, hogy egy nap Jackie összepakolt a szobájában, majd hirtelen nyoma veszett. Sokat gondolkozott rajta, hogy hol élhet, mi lehet vele, mit csinálhat, és hol fog véget érni ez az egész.

Jackie Wallace, az NFL egykori sztárja Forrás: Ted Jackson

Úgy tudja, hogy egy kábítószeres banda elkapta őt, azóta senki nem tud róla semmit. Ránézett a képre, amit hoztam, és megígérte, hogyha netán újra találkoznak, akkor odaadja neki. Talán az visszazökkenti a normál kerékvágásba.

"Amikor Jackie elment, mindenét magával vitte, kivéve az Anonim Drogfüggőkhöz kapcsolódó dolgait. Azokból mindent a szobájában hagyott."

Mi a helyzet a Három éve tiszta! aranymedállal? – kérdeztem.

"Ja igen. Azt is itt hagyta."