Most már Rómába is eljuthatunk vonattal

ÖBB
Fotó: Unplash
Vágólapra másolva!
Az újgenerációs Nightjet vonat szeptember 10-én indult útjára Bécs és Róma között.
Vágólapra másolva!

 Az osztrák vasúttársaság, az ÖBB ráadásul nem egy, hanem  két vadonatúj hálófülkés vonatot indított az elmúlt hetekben az olasz fővárosba. Ezek az új vonatok az ÖBB éjszakai flottájának teljes újítását jelentik, fokozott kényelmet biztosítva ezzel az utasoknak  - írja a Time Out.

Az új szerelvények hét kocsiból állnak, köztük két ülőkocsival, három ággyá alakítható kocsival és két hálókocsival. 

A továbbfejlesztett szolgáltatások között szerepel az ingyenes wifi, több hely a csomagok számára, és több töltőaljzat. 

A Bécs-Róma járat szeptember 10-i indításakor Andreas Matthä, az ÖBB vezérigazgatója a Railtech szerint az új generációs vonatokat „megváltónak nevezte az éjszakai vonatozást Európában” . 

Óriási ugrást jelent a kényelem terén, és jelentősen nagyobb magánéletet biztosít utazóink számára

 –  mondta.

ÖBB
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

A legkényelmesebbek és leginkább felszereltek az ágyakkal rendelkező hálókocsik, ahol szabályozható a hőmérséklet, a világítás mértéke, emellett hívógombok és zuhanyfülkék is találhatók benne.

Bécs gyorsan Európa éjszakai vonatfővárosává vált, ugyanis több hálófülkés vonatjárattal büszkélkedhet, mint bármely más uniós főváros. 

A Bécs-Róma járat ára az új generációs Nightjet vonatokon normál kocsi esetén 34,90 eurótól, (nagyjából 13 ezer forint) négyszemélyes ággyá alakítható kabinban 54,90 eurótól (21 ezer forint) személyenként (egyedüli utazók ugyanezt az árat fizethetik a minikabinért is elővételes Sparschiene jeggyel ) , és már 99,90 euróért (nagyjából 40 ezer forintért) vásárolható egy privát hálókocsis jegy. 

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk azokat a vonatjáratokat, amelyekkel egészen a tengerpartig is eljuthatunk.

Ma már ugyanis nincs szükség arra, hogy repülőre üljünk, csak hogy a tengert láthassuk, de az órákon át tartó fárasztó vezetést is elhagyhatjuk, ha a vonat mellett döntünk. A horvát és a szlovén tengerpartra közvetlenül eljuthatunk, de ha hajlandóak vagyunk Bécsben egyszer átszállni, akkor akár egészen Genováig is suhanhatunk vonattal.

Az Adria InterCity június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik a horvát tengerpartra, Splitbe Budapestről. Az Adria InterCity fedélzetén 2021-ben a járványhelyzet ellenére is 5500-an utaztak, 2022-ben az utasszám megduplázódott, 2023-ban pedig már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal a horvát tengerpartra.

A 2022-ben a The Guardian által Európa 10 legjobb vasúti élményutazása közé választott járat Budapestről minden kedden, pénteken és vasárnap, Splitből minden hétfőn, szerdán és szombaton indul.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!