Maradonára lecsapott az olasz adóhatóság

Vágólapra másolva!
Az argentinok egykori sztárlabdarúgója, Diego Maradona két Rolex karórával lett szegényebb, miután befejezte a Nápoly mellett rendezett, jótékonysági árveréssel kapcsolatos sajtótájékoztatóját.
Vágólapra másolva!

A világbajnok klasszisra az adóhatóság munkatársai csaptak le s vették el óráit, mert az 1980-as években - amikor még a Napoli futballistája volt - adótartozást halmozott fel.

"Csodálkoztunk, hogy miért visel mindkét csuklóján egy-egy Rolexet, hiszen tudhatta, ha Olaszországba beteszi a lábát, elvehetjük értékeit" - mondta az egyik adónyomozó, aki szerint a két karóra együttesen mintegy 10 ezer eurót ér, ám amikor az illetékesek elárverezik, valószínűleg jócskán "megnyomja" majd az árat ama tény, hogy Maradonáé volt.


A drukkerek még ma is imádják Nápolyban

A korábbi kiválóság ugyanakkor gyémánt fülbevalóiról nem feledkezett meg: azokat - szemben a "látványosan" viselt két karórával - gondosan eldugta, mert az olasz törvények értelmében a személyes holmik átkutatása tilos.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!