BL: újabb lyoni lecke a Realnak, megizzadt a MU

Vágólapra másolva!
Újabb tizenhat csapat mutatkozott be a Bajnokok Ligájában, a játéknap rangadóján az E csoportban a Lyon a Real Madridot fogadta, és a tavalyi idényhez hasonlóan most is legyőzte a királyi gárdát, ezúttal 2-0-ra. Ugyanebben a csoportban a román Steaua nagy meglepetésre 4-1-re nyert Kijevben, a Dinamo vendégeként. Az F jelű négyesben a Manchester United megizzadt a Celtic ellen, de végül 3-2-re győzött, a G kvartettben lévő Arsenalnak könnyebb dolga volt Hamburgban, igaz, a 10. pertől emberelőnyben futballozott. A "magyar", azaz a H csoportban Juhász Roland a 68. percben állt be a Lille ellen 1-1-re végző Anderlechtbe, Tőzsér Dánielnek 22 perc jutott a az AEK Athénban, amely 3-0-ra kikapott a Milantól.
Vágólapra másolva!

E csoport


Olympique Lyon (francia) - Real Madrid (spanyol) 2-0 (2-0)
Lyon, Stade Gerland
v.: Stark (német)
Lyon: Coupet - Réveillere, Cris, Müller, Abidal - Tiago, Toulalan, Juninho Pernambucano (Källström, 73.), Malouda - Govou (Clerc, 82.), Fred (Wiltord, 78.).
Real Madrid: Casillas - Cicinho, Cannavaro, Sergio Ramos, Roberto Carlos - Beckham (Guti, 55.), Diarra, Emerson - Cassano (Reyes, 46.), Raúl (Robinho, 69.) - Van Nistelrooy.
gól: Fred (11.), Tiago (31.)

A 7. percig kellett várni az első kapuralövésre, Juninho Pernambucano oldott ki egy bombát szabadrúgásból, Casillas öklözve hatástalanította a löketet. Négy perc múlva is Juninho volt az egyik főszereplő, a karmester indítását Cannavaro elnézte, Fred belépett az olasz hátvéd elé, aztán átemelte a kifutó Casillast, és a labda a kapuba pattogott.

Malouda növelhette volna a Lyon előnyét, de 6 méteres fejesét Casillas óriási bravúrral védte. Az előny tudatában is aktívabb a Lyon, Govou 24 méterről próbálta meglepni Casillast, de a labda csak az oldalhálót érte. A túloldalon Beckham a félpályáról emelt kapura, vagy inkább a kapu felé, mert a labda messze elszállt a labdaszedőkhöz.

A Lyon villámgyors kontrákat vezetett, és az egyik ilyen végén teljesen kipasszolták a Real védelmét, az i-re Tiago tette fel a pontot, aki Govou passzából lőtt a jobb alsóba 6 méterről. Tele voltak önbizalommal a francia csapat játékosai, ezt bizonyítandó Juninho vagy 45 méterről is kapura tett egy szabadrúgást, Casillas ezt is csak öklözte, éppen Fred elé, de aztán javított a spanyol portás, mert nagyot nyújtozva kitolta a brazil fejesét.


A 36. percben megint Casillas parádézott, Fred csinált bohócot a fél madridi védelemből, aztán Réveillere elé tálalt, aki a jobb alsót célozta, de Casillas túljárt az eszén. A kapufa is kisegítette a Realt, Fred ugyan még elcselezte a helyzetet, de Malouda futtából lőtt 16 méterről, és a labda a lécen csattant. Aztán Cannavaro lábáról pörgött le a labda a 16-osnál, ami nehézséget okozott Casillasnak, de Fred nem élt az ajándékba kapott labdával, és a léc fölé bólintott.

A félidő zárásaként Juninho tekert a bal sarok felé egy 26 méteres szabadrúgást, amit Casillas látványos mozdulattal hárított. A szünetben cserélt Fabio Capello, behozta Reyest, aztán Gutit is, de nem lett veszélyesebb a Real, a Lyon magabiztosan játszott, és Juninho szabadrúgása a hálót is megzörgette, igaz, csak kivülről. A 63. percben a Real Madrid is közel járt a gólhoz, de Sergio Ramos ígéretes helyzeből mellébólintott.

Tiago emelt a bal felső sarok irányába, de a labda a háló tetején landolt. Van Nistelrooy próbálta kozmetikázni az eredményt, éles szögből a rövid sarkot vette célba, de az oldalhálót találta el. A végén is a holland kerülhetett volna helyzetbe, Cicinho centerezését próbálta fejjel kapura továbbítani, de Müller szorításában nem járt sikerrel.


Dinamo Kijev (ukrán) - Steaua Bucuresti (román) 1-4 (1-3)
Kijev, Olimpiai-stadion
v.: Allaerts (belga)
Dinamo: Sovkovszkij - Markovic (José Moreno, 61.), Rodolfo, Rodrigo, Neszmacsnij - Huszev, Yussuf, Correa (Belkevics, 59.), Rincon - Sackih, Rebrov (Otalvaro, 73.).
Steaua: Fernandes - Saban, Goian, Ghionea, Nesu - Nicolita, Paraschiv, Lovin, Cristocea (Oprita, 74.) - Dica (Petre, 82.), Badea (Thereau, 71.).
gól: Rebrov (16.), illetve Ghionea (3.), Badea (24.), Dica (43., 79.)

A 3. percben vezetést szerzett a Steaua, Cristocea rúgta át a szögletet a hosszú oldalra, ahol Ghionea érkezett, és a kapuba bólintott. Nem sokat várt a válasszal a Dinamo, Rebrov kényszerítőzött Rinconnal, aztán bevette Fernandes kapuját, ez volt az ukrán csatár 20. BL-gólja.

A románok nem estek össze az egyenlítőgóltól, mert Badea csukafejesével visszavették a vezetést, sőt, a félidő végén Dica szabadrúgása már a harmadik Steaua-gólt eredményezte. A második félidőben a Kijev görcsösen erőlködött, a Steaua pedig a teljesen kinyíló ukránoknak megadta a kegyelemdöfést Dica pimasz átemeléses góljával.

F csoport


Manchester United (angol) - Celtic Glasgow (svéd) 3-2 (2-2)
Manchester, Old Trafford
v.: Michel (szlovák)
Manchester: Van der Sar - G. Neville, Ferdinand, Brown, Silvestre - Fletcher, Scholes (O'Shea, 80.), Carrick, Giggs (Solksjaer, 33.) - Rooney (Richardson, 86.), Saha.
Celtic: Boruc - Wilson (Telfer, 51.), Caldwell, McManus, Naylor - Nakamura, Gravesen, Lennon, Jarosik (Miller, 56.), McGeady (Maloney, 70.) - Vennegoor of Hesselink.
gól: Saha (30., 40., az elsőt 11-esből), Solksjaer (47.), illetve Vennegoor of Hesselink (21.), Nakamura (43.)

Igencsak eseménydús volt az első játékrész az Old Traffordon, meglepetésre a Celtic került előnybe, Boruc hosszú kirúgására Vennegoor of Hesselink rajtolt rá, és egy lapos lövéssel mattolta Van der Sart, a holland csatár góllal tette emlékezetessé az 50. nemzetközi kupameccsét.

A félórához közeledve Boruc szabálytalankodott Giggsszel szemben a 16-oson belül, a büntetőt pedig Saha értékesítette. A gall támadó tíz perc múlva akcióból is betalált Scholes passza után, ezzel a MU fordított, de a szünet előtt Nakamura szabadrúgásával egyenlítettek a skótok.


A fordulás után a korábban Giggs helyére érkezett Solksjaer megint a Manchestert juttatta előnyhöz, a babaarcú gyilkos becenévre hallgató norvég három év után volt újra eredményes a BL-ben, amikor bepasszolta Saha Borucról kipattanó lövését.


FC Köbenhavn (dán) - Benfica (portugál) 0-0
Koppenhága, Parken-stadion
v.: Baskakov (orosz)
Köbenhavn: Christiansen - Jacobsen, Hangeland, Gravgaard, Bergdölmo - Silberbauer, Nörregaard, Linderoth, Hutchinson - Grönkjaer (Kvist, 44.) - Berglund (Pimpong, 74.).
Benfica: Quim - Alcides, Ricardo Rocha, Luisao, Léo - Paulo Jorge, Kacuranisz, Petit, Simao Sabrosa (Manú, 81.) - Nuno Gomes (Kikin, 90.), Nuno Assis.

A BL-újonc Köbenhavn nem ijedt meg nagynevű ellenfelétől, és az első félidőben aktívabb is volt, de ez csak helyzetekben mutatkozott meg. A szünet után magához ragadta a kezdeményezést a Benfica, de Christiansen kapus vezérletével a dán védelem jól tartotta magát, ráadásul egy ízben a kapufa is kisegítette a hazaiakat, így nem meglepő, hogy maradt a 0-0, és a pontosztozkodás.

G csoport


Porto (portugál) - CSZKA Moszkva (orosz) 0-0
Porto, Dragao-stadion
v.: Övrebö (norvég)
Porto: Helton - Bosingwa, Pepe, Bruno Alves, Ezequias - Lucho González, Paulo Assuncao, Anderson, Sektiui - Adriano (Lisandro López, 71.), Quaresma (Alan. 61.).
CSZKA: Akinfejev - Ignasevics, Semberas, A. Berezuckij - Krasic, Rahimic, Aldonyin, Zsirkov - Daniel Carvalho (Guszev, 91.), Vágner Love (Olic, 76.), Dudu (V. Berezuckij, 87.).

Portóban mindkét kapusnak volt bőven dolga, de Helton és Akinfejev is remekül oldotta meg a feladatát, a helyzetek alapján a portugálok tettek többet a győzelemért, de ez gólokban nem mutatkozott meg.


Hamburger SV (német) - Arsenal (angol) 1-2
Hamburg, AOL Arena
v.: Fröjfeldt (svéd)
Hamburg: Kirschstein - Demel (Mahdavikia, 54.), Reinhardt, Kompany, Mathijsen - De Jong, Jarolim, Wicky (Wächter, 12.), Trochowski - Sanogo, Ljuboja (Guerrero, 82.).
Arsenal: Lehmann - Eboué, K. Touré (Hoyte, 29.), Djourou, Gallas - Hleb (Flamini, 70.), Fabregas, Gilberto Silva, Rosicky - Adebayor, Van Persie (Júlio Baptista, 70.).
gól: Sanogo (91.), illetve Gilberto Silva (12., 11-esből), Rosicky (53.)
kiállítva: Kirschstein (10., Hamburg)

A BL-döntőben az Arsenal vesztette el kapusát viszonylag hamar, most a Hamburg járt így az Ágyúsok ellen, Kirschstein buktatta Van Persie-t, amiért piros lapott kapott, a vendégcsapat pedig büntetőt, amit Gilberto Silva értékesített.

A második félidőben Rosicky felsősarkos bombájával növelte előnyét a londoni csapat, és bár a végén Sanogo szépített, ez kevés volt a Hamburnak a bravúrhoz, a korai kiállítás megpecsételte a HSV dolgát.

H csoport

AC Milan (olasz) - AEK Athén (görög) 3-0 (2-0)
Milánó, San Siro
v.: Riley (angol)
Milan: Dida - Cafú, Simic, Maldini, Favalli (Jankulovski, 79.) - Brocchi (Ambrosini, 75.) - Gattuso, Gourcuff - Kaká - F. Inzaghi, Ricardo Oliveira (Seedorf, 71.).
AEK: Sorrentino - Pautasso, Dellasz (Ivic, 55.), Cirillo, Ciorciopulosz - Kapetanosz (Lagosz, 46.), Emerson (Tőzsér, 70.), Morasz, Júlio César - Delibasic, Liberopulosz.
gól: F. Inzaghi (17.), Gourcuff (41.), Kaká (77., 11-esből)

A 17. percig kellett várnia a San Siro népének az első gólra, ekkor Maldini balról küldte középre a labdát, ahol érkezett Inzaghi, és a jobb felső sarokban landoló fejesével megszerezte 35. BL-gólját. A Rennes-től érkező Gourcuff most volt először kezdő az elitligában, de egyből góllal jelentkezett, a francia középpályás Kaká beadása után szintén fejjel mattolta Sorrentinót, a görögök olasz kapusát.

A 70. percben pályára lépett az AEK magyarja, Tőzsér Dániel, akit Emerson helyett küldött be Lorenzo Serra Ferrer edző. A 76. minutumban Morasz buktatta Inzaghit, a büntetőből pedig Kaká szerezte meg a Milan harmadik találatát.


Anderlecht (belga) - Lille (francia) 1-1 (1-0)
Brüsszel, Constant Vanden Stock-stadion
v.: Dougal (skót)
Anderlecht: Zitka - Vanden Borre, Pareja, Deschacht - Van Damme - Vanderhaeghe, Biglia (Juhász, 68.), Goor - Boussoufa - Hassan, Tchite.
Lille: Sylva - Chalmé, Plestan, Rafael, Tafforeau - Cabaye (Fauvergue, 60.), Makoun - Keita, Bodmer, Bastos (Youla, 60.) - Odemwingie (Lichtsteiner, 88.).
gól: Pareja (41.), illetve Fauvergue (80.)

A Juhász Roland nélkül kezdő belga bajnok a 41. percben került előnybe, Boussoufa küldte át a hosszú oldalra a szögletet, amit Pareja bólintott mélyre hajolva a léc alá. A 68. percben pályára lépett Juhász is, aki a középpályás Bigliát váltotta. Tíz perccel a vége előtt egy lille-i csere volt a főszereplő, méghozzá Fauvergue, aki 1-1-re módosította az állást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!