Bulganyin levele Eisenhowerhez a leszerelésről

 

Moszkva, Kreml, 1956. június 6.

Tisztelt Elnök úr!

Úgy gondolom, egyetért velem abban, hogy a leszerelési probléma mostanában továbbra is a legfontosabb és leghalaszthatatlanabb nemzetközi problémák egyike.

A második világháború mérhetetlen áldozatokat követelt az emberiségtől és hatalmas anyagi károkat okozott neki. E háború befejezése után mindnyájan eltökéltük, minden lehetőt elkövetünk, hogy megakadályozzuk a harmadik világháború kitörését. A második világháború befejezése után az államok e célból kezdtek hozzá a fegyverzet csökkentéséről és az atomfegyver eltiltásáról szóló tárgyalásokhoz. Sajnos ezek a tárgyalások mindeddig nem jártak kedvező eredménnyel.

Feltételezem, hogy Ön is osztja azt a véleményt, hogy az új tömegpusztító fegyverek - az atom- és hidrogénfegyver - megjelenése különösen sürgetővé teszi a leszerelési probléma megoldását. Szükségtelen, hogy részletesebben beszéljek erről Önnek, a kiváló katonának, aki oly közel állott az elmúlt háború eseményeihez.

Emlékszik rá, Elnök Úr, hogy a genfi négyhatalmi kormányfői értekezleten, amelyről a legmelegebb emlékeket őriztük meg, minden résztvevő - köztük Ön is, az Egyesült Államok kormánya és népe nevében - kifejezte azt a közös kívánságot, hogy el kell hárítani a háborús veszélyt és csökkenteni kell a fegyverkezés terhét.

A szovjet kormány különös figyelmet fordított annak kérdésnek megvizsgálására, hogyan lehetne kijutni abból a zsákutcából, amelyben a leszerelési tárgyalások vannak. A tények azt mutatják, hogy nem jártak kedvező eredménnyel az ENSZ albizottságában a leszerelés kérdéséről folytatott tárgyalások. Az utóbbi időben ezek a tárgyalások a legnagyobb mértékben bonyolultakká váltak. A leszerelési albizottság tevékenysége tulajdonképpen akadályozza az előrejutást ebben az ügyben. Ilyen körülmények között nehéz arra számítani, hogy az ENSZ-beli tárgyalások a legközelebbi jövőben konkrét eredményre vezessenek a leszerelés terén.

A szovjet kormány éppen ezt a körülményt figyelembe véve határozta el, hogy új módon közelíti meg a leszerelési probléma megoldását. Azt szeretnénk, ha a szovjet kormánynak ezt a törekvését helyesen értelmeznék.

Arra a mélységes meggyőződére jutottunk, hogy mostanában, amikor a nemzetközi feszültség határozottan enyhült és a "hidegháború" a múlté lesz, kedvezőbb körülmények alakultak ki a fegyverkezési hajsza megszüntetésére és a leszerelési intézkedések megtételére. Ilyen körülmények között úgy hisszük, hogy a leszerelési problémára vonatkozó nemzetközi megállapodás megkötéséig az államok erőfeszítéseinek arra kell irányulniuk, hogy minden egyes állam olyan konkrét intézkedéseket tegyen a fegyverek csökkentésére, amelyeket már a nemzetközi leszerelési megállapodás megkötése előtt életbe lehetne léptetni.

Az ilyen intézkedések megtétel kétségtelenül elősegítené a nemzetközi feszültség további enyhítését, az államok közti bizalom szilárdítását, ez pedig kedvezőbb feltételeket teremtenie a mindent felölelő leszerelési program végrehajtására.

Remélem, Elnök úr egyetért azzal, hogy e tekintetben döntő jelentőségű volna a nagyhatalmak - köztük a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok - kezdeményezése, hiszen ezeknek vannak a legnagyobb fegyveres erőik és anyagi erőforrásaik.

A szovjet kormány a népek közti béke szilárdításának magasrendű céljait követve elhatározta, hogy vállalja a kezdeményezést és a leszerelési megállapodás megkötése előtt végrehajtja a Szovjetunió fegyveres erőinek nagyarányú, 1 200 000 főnyi csökkentését a fegyveres erők 1955. évi 640 000 főnyi csökkentésén kívül. Ennek arányában csökkenteni fogják a Szovjetunió fegyveres erőinek fegyverzetét és haditechnikai felszerelését, valamint a Szovjetunió költségvetésében a Szovjetunió katonai szükségleteire szánt kiadásokat.

E határozatnak megfelelően feloszlatnak 63 hadosztályt és önálló dandárt, ezen belül a Német Demokratikus Köztársaság területén állomásozó három légi hadosztályt és más több mint 30 000 főnyi létszámú harci egységeket. Mi természetesen tudjuk, hogy az említett létszámú szovjet csapatoknak Németországból való kivonása nem oldja meg a kérdést teljesen.

A szovjet kormánynak ez az intézkedése csupán az első lépés. Abból indulunk azonban ki, hogy amennyiben az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország, amely csapatokat tart Németország területén, szintén intézkedéseket tenne Németországban állomásozó fegyveres erőinek csökkentésére, ez kétségtelenül előkészítené a talajt az e kérdésben teendő eltökéltebb lépésekre. E téren szem előtt tartjuk, hogy a négy hatalom kormányainak ilyenfajta intézkedései azután a Németországban állomásozó külföldi fegyveres erők létszámának erős csökkentéséről vagy a külföldi fegyveres erőknek Németország területéről való kivonásáról szóló megállapodásra vezethetnének.

Államaink megfelelő lépéseit kétségtelenül támogatnák más országok, ez pedig megalapozná az említett, mindent felölelő leszerelési program gyakorlati végrehajtását.

Őszinte tisztelettel:

N. A. Bulganyin