Togliatti cikke az Unitában a poznani eseményekről

Vágólapra másolva!

szocializmus Népszava igazság Togliatti

Népszava:

Az Unita július 3-i száma Palmiro Togliatti cikkét közli. A cikk a többi között ezeket mondja.
- A nemzetközi kommunista mozgalomban jelenleg folyamatban levő fordulat olyan mélyreható és mindent átfogó, hogy ma még nehéz felmérni teljes jelentőségét.
A világon ma már nemcsak egy szocialista állam van, amelyet - mint a Szovjetunió húsz éven át - különböző ellenségek vesznek körül és tartanak ostromzár alatt, hanem ma már a szocialista államoknak egész rendszere áll fenn. Így tehát a munkásosztály és az ezekben az államokban uralmon levő pártok újabb biztonságot merítenek a gazdasági és politikai akciókhoz, szélesebb körű fejlődés távlatai nyílnak fel előttük, programjukhoz és mozgalmukhoz újabb és újabb szabadságot és bátorságot merítenek.

Azt hiszem, a kapitalista vezetőknek már régen meg kellett volna győződniük arról, mennyire hívságosak azok a remények, hogy visszatér a régi gazdasági és társadalmi rend ott, ahol már felépült vagy épülőben van a szocialista társadalom.

Az ellenség ezt nem akarja és nem is tudja megérteni. Ellenség viszont van. Erős, aktív, könyörtelen. Az ellenség erős a mi táborunkon kívül, de még vannak erői és támaszpontjai a mi táborunkban is. Rossz lesz, ha erről megfeledkezünk. A poznani események különös erővel emlékeztetnek bennünket erre. Azoknak pedig, akik ezt nem vették észre, eszükbe juttatja ezt a manapság folyó rendetlen zenebona, amelyben a volt és a jelenlegi fasiszták hangjával sajnálatosan összeolvad a szociáldemokrata miniszterelnök-helyettes hangja. (Saragatról, az olasz szociáldemokraták vezetőjéről van szó. A szerk.)

Mi nemcsak azért bíráltuk és vetettük el azt a tételt, amely szerint a szocialista társadalom győzelmeivel s fejlődésével párhuzamosan elkerülhetetlenül növekszik a szocialista társadalom ellenségeinek száma, mert ez a tétel hibás, hanem azért is, mert hibás cselekedetek forrása. Az igazság másként fest. Az igazság az, hogy a szocializmus győzelmei alapján egyre újabb rokonszenvezőket, egyre újabb híveket nyer meg magának, a szocializmus egyre hatékonyabbá válik. Nézzék meg a világot és meggyőződnek erről. Ellenség azonban van. Nem vonul vissza és képtelen reményeket táplál.

"Az ellenség erős a mi táborunkon kívül, de még vannak erői és támaszpontjai a mi táborunkban is. Rossz lesz, ha erről megfeledkezünk."

Világosan kell látni - és én azt hiszem, hogy még beszélni sem érdemes erről -, hogy az ellenség egyáltalán nem a dolgozó ember, aki azt követeli, hogy nagyobb érdeklődéssel viseltessenek az életével összefüggő konkrét kérdések megoldása iránt. A szocializmust építő országokban lehetnek nehézségek, amelyek megakadályozzák e kérdések legjobb megoldását. Lehetetlen, hogy ne legyenek ilyen kérdések a világon, különösen a mai világban, amikor a népek egy évtizeden át viselték a hidegháborúnak, egy új fegyveres konfliktus reális veszélyének súlyát: hiszen nagyon is jól ismeretes, milyen erőket vetettek be, hogy megakadályozzák a szocializmus előrehaladását. Az az ellenség, aki provokációt, erőszakot, a munkások, a népi szocialista hatalom elleni fegyveres harcot visz be abba a folyamatba, amelynek célja, hogy kisebb áldozatokkal küzdjük le a nehézségeket.

Egy olyan társadalomban, ahol nincsenek többé az emberi munkát kizsákmányoló kapitalisták, a munka kérdéseit, a munka megszervezésének, megfizetésének kérdéseit nem fegyverek és géppisztolyok segítségével vetik fel és oldják meg. Ámde, hány fegyvert és géppisztolyt lehet elsüttetni abból a 125 millió dollárból, amelyet az amerikai állami költségvetés éppen arra a célra irányzott elő, hogy erőszakot és provokációkat idézzenek fel azokban az országokban, amelyek már nem kapitalista országok?

"Az igazság az, hogy a szocializmus győzelmei alapján egyre újabb rokonszenvezőket, egyre újabb híveket nyer meg magának, a szocializmus egyre hatékonyabbá válik."

Így tehát van ellenség. Mint egyre nyilvánvalóbbá válik, Poznanban is volt. Van azonban másutt is. Arra törekszik, hogy letérítsen bennünket utunkról, zavart és csüggedést keltsen, eltorzítsa a valóságot, mindenképpen megakadályozza a szocializmus fejlődését, megakadályozza, hogy a kommunisták alkossák a fő mozgató erőt korunknak abban a mozgalmában, amelynek célja az emberek megszabadítása a szolgaság különböző formáinak láncaitól. Így tehát mindent el kell követni, hogy mi, a munkásosztály öntudatos, szervezett élcsapata szembeszálljunk az ellenséggel, elszigeteljük - ez ma könnyebb, mint más időkben - és legyőzzük az ellenséget.

Mi nem ismerjük azokat a konkrét nehézségeket, amelyekkel lengyel elvtársaink a rájuk váró feladatok megoldása közben napról napra szembetalálják magukat. Azt azonban tudjuk, hogy olyan sikereket értek el, amelyek megváltoztatták a régi, reakciós lengyel társadalom arculatát és az új fiatal, demokratikus és szocialista Lengyelország felépítésére vezettek. Ezért ítéletünkben óvatosaknak és komolyaknak kell lennünk. Egy élenjáró politikai szervezetnek a fennállása munkás- és a néptömegek között és következésképpen az, hogy ez a szervezet minden helyzetben állandó kapcsolatban álljon a munkásokkal és a néppel, számunkra, kommunisták számára alapvető, döntő feltétel ahhoz, hogy többé ne forduljanak elő olyan keserű események, mint aminők Poznanban mentek végbe.

Mi tudjuk, milyen energiával, milyen önfeláldozó módon, milyen okosan dolgoztak és dolgoznak ma is ebben az irányban a lengyel elvtársaink, gyakran igen nehéz körülmények között. Tudjuk, hogyan harcolnak ma, hogy új, demokratikus lökést adjanak a vezetésük alatt álló társadalom fejlődésének, és csak sikert kívánhatunk nekik ezen a téren.

Korábban:

Józef Cyrankiewicz a poznani eseményekről

Ellenséges ügynökök zavargásokat provokáltak Poznanban

Lengyelországi tudósításunk

A néphatalom fejszése - Tischler János cikke a poznani eseményekről

A baloldali meggyőződésű Togliatti már diákévei alatt a szocialista ifjúsági mozgalomban tevékenykedett, 1914-ben pedig belépett az Olasz Szocialista Pártba. 1919-ben az Avanti! című pártlap torinói kiadásának szerkesztője lett. 1919. májustól A. Gramsci és U. Terracini mellett a L'Ordine Nuovo című hetilap szerkesztőségének vezetője, 1921-ben a lap körüli forradalmi csoportból kinőtt kommunista párt egyik alapítója volt. Gramsci letartóztatása után, 1927-től átvette az illegalitásba kényszerült párt vezetését, és haláláig a kommunista párt főtitkára maradt. 1944. júniustól haláláig az általa alapított Rinascita című lap főszerkesztője volt. 1944-ben a Badoglio tábornok vezette egységkormányban tárca nélküli miniszter lett, 1944-1945-ben Ivanoe Bonomi kormányának miniszterelnök-helyettese, 1945-1946-ban pedig az Alcide De Gasperi-kabinet igazságügy-minisztere. A kommunista frakció parlamenti vezetőjeként 1948. július 14-én merényletet kíséreltek meg ellene. A társadalom forradalmasítását - a háború utáni nemzetközi helyzet figyelembevételével - parlamentáris úton képzelte el,hosszú átmeneti időszak beiktatásával. 1956 után megalkotta a policentrizmus eszméjét, amelynek lényege az egység létrehozása volt a sokszínűségben. Az 1956-os magyarországi eseményeket értékelve elkerülhetőnek tartotta a szovjet beavatkozást, de magát a forradalmat horthysta restaurációnak minősítette. Jaltában érte a halál 1964-ben.