Labdarúgó - a gyógyító késsel

 

Népsport:

- Mike doktort várják a műtőbe!... Mike doktor mosakodjék be sürgős műtétre!..
Telefonon megy körbe ez a hívás a szigetvári kórházban. Egy perce se telik el és egy karcsú termetű, őszes hajú fiatalember a műtő előtti helyiségben a mosdó fölé hajol, nagy figyelemmel súrolja, hosszasan öblíti a kezét, majd védőgézt kötnek a szája elé. És aztán Mike János dr., a kórház 28 esztendős sebésze kezében a gyógyító késsel, minden idegszálával összpontosít.

Időben nem is volt hosszú az út, amíg Mike Jancsi, az NB I-ben szerepelt Pécsi Lokomotív labdarúgó-csapatának hátvédje eljutott idáig. Mielőtt azonban elkísérném a hajdani labdarúgó orvostanhallgatót a szigetvári kórház műtőjéig, visszaemlékszem arra az ankétra, amely legutóbb lezajlott az újságírók szövetségének termében. Az OTSB néhány vezetője és a sportújságírók beszélték meg a magyar sport időszerű kérdéseit. A vitában felmerült az is, hogy élsportolóink, válogatottjaink vajon eredményesen össze tudják-e egyeztetni a sportolást más területen folytatott munkájukkal, a polgári foglalkozással vagy a tanulással. Azt fejtegették, hogy a kettő nem összeférhetetlen egymással. A hiba csak az, hogy egyes sportolók eleve lezárják ezt a kérdést azzal, hogy a munka, a tanulás és az eredményes sportolás olyan távol van egymástól, mint a tűz és a víz. Ilyen megállapítások hangzottak el például abban az időben, amikor Csordás, a Bp. Vasas válogatott labdarugója beiratkozott az egyetemre.

A baj az, hogy sokszor anélkül szereznek állást a sportolóknak, hogy megkérdeznék őket: van-e kedvük ehhez vagy ahhoz a hivatáshoz vagy szakmához. Arató Gábor, a Bp. Vörös Lobogó fiatal, tehetséges labdarúgója például tanulni szeretett volna, orvos szeretett volna lenni és ehelyett pénztári tisztviselő lett az egyik textilvállalatnál. Ő szorgalmasan dolgozik, de mi történik ilyenkor a legtöbb esetben? Ha a sportoló be is jár a hivatalba, többnyire kedvetlenül látja el munkáját, mert - mást szeretett volna csinálni.

E kis kerülő után térjünk vissza Mikéhez, a 19 esztendős labdarúgóhoz. Milyen volt az útja, miután leérettségizett a kereskedelmi iskolában Kaposvárott? Orvos, sebész szeretett volna lenni. Kiegészítő vizsgát kellett tennie a gimnáziumban. Közben gépkocsivezetői állást vállalt a kaposvári cukorgyárban. Utána Pécsett beiratkozott az egyetemre és az egyetemi csapat játékosa lett.

Heti három edzés, játékos értekezletek, utazások - bizony sok időt raboltak el. De ő jól beosztotta az idejét, hogy tanulhasson és sportolhasson is. Közben NB II-s csapatba került, a PBTC-be. Már ebben az időben nagyon érdekelték a sportorvosi kérdések, saját magán is végzett különbűző megfigyeléseket (a táplálkozás, a folyadékfelvétel, a fürdő, a gyúrás hatása, az idegrendszer szerepe a sportolásban stb.)

A legnehezebb tanulmányi évek alatt nyert csapata bajnokságot az NB II-ben, s az NB I-ben szerepelt Pécsi Lokomotív csapata a Magyar Kupa középdöntőjéig jutott el. Valótlant írnék, ha azt állítanám, hogy Mike János orvostanhallgatónak vagy Mike János NB I-es labdarúgónak könnyű volt a dolga. De ő kitartott, a jövőbe nézett. Áldozatokat is hozott azért, hogy az orvoshallgató álmai valóra váljanak, ha majd eljön az ideje annak, hogy szegre akasztja a labdarúgó-cipőt. Most így beszél:

- Fárasztó volt, de "időzavar" nélkül letettem a szigorlatokat ... Volt úgy, hogy szombatra esett a vizsga ...
Ilyenkor gépkocsit szerzett a sportköri vezetőség - bár ez nem volt "betervezve" a költségvetésbe - és Mike a csapat után utazott. De hétfőn reggel pontosan megjelent az egyetemen.

Külön figyelték az egyetemen, hogy vidéki mérkőzések után ott vagyok-e reggel az előadáson. A portyákra is magával vitte könyveit. "Kártya helyett inkább azokat forgattam.." - emlékszik. Mike János dr. az általános orvosi diploma megszerzése után a sebészet tudományában akart elmélyedni. Ekkor már komolyan érdekelte a sportsebészet, de ezen a területen akadályai voltak. Így is elvégezte a sportorvosi levelező tanfolyamot. Sűrűn keresik fel a szigetvárt kórházban a sportolok és ő mindig örömmel foglalkozik velük, úgy is, mint labdarúgó és mint sebész.

Mint labdarúgó? - kérdezheti olvasó. Igen! Mike még ma is játszik a Pécsi Haladás csapatában. Nagy elfoglaltsága ellenére sem lett hűtlen kedvenc sportágához, hiszen saját magán tapasztalja a sportolás jó hatását.

Eddig szól a történet, amely - ne vegye zokon Mike dr. - mégsem az egyedüli főszereplője. Ennek az írásnak a központjában az a kérdés áll, amelyről legutóbb a sportújságírók is beszéltek az OTSB vezetőivel a már említett ankéton. Mike doktor eddigi pályafutása is bizonyítja, hogy akadnak olyan sportolók is, akik a jövőbe néznek. A sportvezetőknek lenne a kötelességük - Mike példáján okulva -, hogy ne csak addig törődjenek a sportolókkal, amíg a pályán vannak, hanem kísérjék figyelemmel és támogassák terveiket, törekvéseiket. Mert nem minden sportolónk küzd olyan szívósan szép terveiért, mint Mike.

Mi lett volna Mike János labdarúgóból, a Pécsi Lokomotív hajdani játékosából, ha felhagyott volna ábrándjaival, vagy ha sportkörének vezetői nem nézték volna jó szemmel, és nem támogatták volna egyetemi tanulmányainak elvégzésében?...

És felmerül a kérdés: mi lesz a többi fiatal sportolóval, azokkal, akik most sportpályafutásuk derekán állnak, de a sportvezetők keveset vagy semmit sem törődnek azzal, hogy egyszer majd az életben is megállhassák a helyüket? Mike János történetén érdemes elgondolkodni...

Fekete Pál

Korábban:

Élsportolóink műveltségéről