(Nők Lapja)
Beszélgettem azokkal a lányokkal, asszonyokkal, akik az egy éves Magyar Önkéntes Honvédelmi Szövetség szervezeteiben, klubjaiban töltik szabadidejüket. Kérdeztem és ők válaszoltak: "Aki a vitorlázó-repülőgéppel a magasba emelkedik, le se akar szállni a földre" - mondja a repülő. "Aki egyszer ejtőernyővel ugrott, nem tudja abbahagyni" - lelkendezik az ejtőernyős lány. "Ha valaki érezte már a puskapor szagát, nem felejti el sohasem" - így a lövész. "Amióta lovagolok és ugratok, sohasem az akadályt látom, hanem a célt" - magyarázza a lovaslány. A motoros a sebességet dicséri, a rádiózó a világűr meghódítását, a repülőgép-modellező a könnyedséget.
Nincs a MÖHOSZ-nak olyan területe, ahol ne szerepelnének lányok, asszonyok. A légoltalmi önvédelmi csoportokban, az elsősegély-nyújtási csoportokban, a motoros kiképzésben, harci túrán, járőrversenyen: mindenütt, egy sorban a férfiakkal. Mindennap vizsgáznak bátorságból, ügyességből és ha ma még gyengébben megy valami, holnap már az elsők között vannak. Tanulnak rádiótechnikát, aerodinamikát, ismerkednek a nép hősi múltjával, barátkoznak a modern haditechnika rejtelmeivel. Gyárakban, hivatalokban dolgoznak, vagy iskolákban tanulnak - és délután puskát fognak, ejtőernyőt csatolnak. Lóra szállnak vagy "megnyergelik" a levegőt.
Most még csak a térképen tanulmányozza a MÖHOSZ bátor pilótanője az útirányt, de néhány perc múlva már a kormányt fogja és magasba szökken Cinkéjével. Körülötte a nagy levegőtenger, alatta a látás határáig elterülő táj."A levegőben úgy érzem magam, mintha egyedül lennék a világon" - mondja - "csak a magam ügyességében, leleményességében bízhatom. Nem azért mondom, mintha veszélyes lenne a repülés, hanem azért, mert ha már fenn vagyok, minél tovább ott akarok maradni. Nagy a levegőtenger, mégis szűk: meg kell találnom azt a kis részét, ahol emel. Ez a legizgalmasabb, legszebb része a vitorlázásnak".
A bátrak között a legbátrabbak... Ernyőt csatolnak, gépbe szállnak és alig várják, hogy kiléphessenek a repülőgépből... Füle mellett sivít a levegő, aztán a hátán súlyosodó csomagból, mint bimbóból a virág, kitárul az ejtőernyő fehér selyme. Lebeg a lány a levegőben, magasan a föld felett és gyönyörködik a tájban, a közeledő földben. Sok, kitartó gyakorlásra volt szükség, amíg eljutott az első ugrásig! Tornateremben szertornagyakorlat, a szabályos földet érés gyakorlása, kötélugrás és ki tudja, mi minden még... de megéri a nagy fáradságot, kitartást, "mert, aki egyszer megpróbálja, nem tudja abbahagyni."
A fagyhullám vagy a hóesés, a tűző napfény vagy a szél sem tartja vissza a lányokat a lovaglástól. Gyönyörűség nézni őket, amint iskolaügetésben róják a köröket a lovardában. A lovak horkantanak, kirúgnak, csintalankodnak és a "huszárlányok" úgy ülik meg a nyerget, mintha napközben nem iskolába vagy gyárba járnának, hanem egyenesen a lóra termettek volna. Most megállnak, a lovak elfordulnak, a lányok mozdulata olyan rövid, erélyes, hogy alig lehet észrevenni. Aztán előredőlve, lobogó hajjal, szinte csak az hiányzik, hogy nagyokat kurjantsanak közben. Az akadály után az erős női kezek megpaskolják a hűséges állat nyakát és lassú, csendes ügetésben fordulnak be ismét a körbe.
Erős kéz, biztos szem, nyugodt idegek, önfegyelem: ezek a céllövő titkai. Nemcsak a lőtéren kell gyakorolni, a jó lövész otthon is edzési lehetőségeket keres - vasalás közben... Fegyver helyett megteszi a vasaló. A férj szívesen segít akkor is, ha tudja, hogy majdani ellenfelét tanítja. És a lányok, asszonyok, hogy túltegyenek jövendőbelijükön vagy férjükön, szorgalmasan hordják fel télen a pincéből a szenet, örömmel vasalnak, a munkahelyen mindenki helyett cipekednek... Jó lehet velük együtt dogozni vagy a férjüknek lenni!
Vincze István