Tárgyilagosan!

 

Népsport:

Sokszor merült már fel az a kérdés a sportberkekben, hogy íróink, költőink miért nem foglalkoznak sporttárgyú témák feldolgozásával is. Néhány hónapja egyik cikkünkben arra kértük íróinkat, hogy figyeljenek fel arra a forradalmi átalakulásra is, amely az utóbbi tizenegy esztendőben a magyar sportéletben is végbement. Ilyen irányú tevékenységük azonban csak alkalomszerű volt: sportolóink egyes kiemelkedő eredményei késztették őket dicsérő írások alkotására. Ki nem fogadta például örömmel Zelk Zoltánnak, kétszeres Kossuth-díjas költőnknek a londoni magyar-angol válogatott labdarúgó mérkőzés - a hat- három - után a Szabad Népben megjelent "Rímes üdvözlő távirat" c. költeményét, vagy az ebben az időben megjelent más irodalmi írásokat és a helsinki olimpia után az irodalmi folyóiratokban is közölt cikkeket.

A Bp. Honvéd versenyzői: Iharos, Tábori, Rózsavölgyi és Mikes a 4x1500 m-es váltó világbajnokai 1955-ben

Mostanában szinte divattá vált, hogy nem a leghízelgőbben írnak a sportról, a labdarúgásról és elég gyakran találkozunk irodalmi és kulturális hetilapjainkban olyan sportmozgalom-ellenes megjegyzéssel, amelyet más témájú írásba beleszőtt a cikkíró. A panasz rendszerint az, hogy az írók, a művészek, az egyes művészeti ágak képviselői nem kapják meg azt a támogatást, amit sportolóink, közelebbről élsportolóink, még közelebbről labdarúgóink megkapnak, illetve megkaptak. (Érdekes - labdarúgóink ennek éppen az ellenkezőjét állítják...) Panaszos megjegyzések hangzanak el, hogy külföldön nagyobb népszerűségnek örvendenek élsportolóink és jobban ismerik őket és eredményeiket, mint a kulturális élet más területén működő nagyságainkat és alkotásaikat. Apáthy Imre színművészünk annak idején Dél-Amerikában járt egy magyar filmküldöttséggel a nemzetközi filmfesztiválon. Színművészünk idehaza többek közt megírta, hogy a dél-amerikai repülőtéren körülvették gépkocsijukat és már büszkék kezdtek lenni, hogy lám, milyen nagy hírnévnek örvend külföldön a magyar filmgyártás - amikor kinyitották gépkocsijuk ajtaját és néhány világhírnévre szert tett labdarúgónk nevét kiáltották be...

Felvetődik a kérdés: vajon ki a hibás ezért?... Nyilván nem labdarúgóink. Élsportolóink kiváló propagandát végeztek külföldön jó szerepléseikkel és le kell szögeznünk, hogy sokat tettek és tesznek a békés egymás mellet élés elvének gyakorlati megvalósításáért. Nem beszélve arról, hogy fejlett sportéletünk valósággal idegenforgalmi vonzóerővé vált országunkban, erről napjainkban is meggyőződhet bárki.

Viták folynak a sportéletünkben fellelhető hibákról és azok legjobb kijavításának módjáról. Elég sok hibát kell felszámolnunk. De a vita hevében sok olyan megjegyzés is felvetődik, amely nélkülözi a tárgyilagosságot és torz tükörben mutatja be a magyar ifjúság egyik legkedveltebb szórakozását. Néhány példa erre:

Az Irodalmi Ujság június 30-i számában beszámolót olvastunk a Magyar Írók Szövetségének kibővített vezetőségi üléséről. A vitában felszólalt Abody Béla író követelte: "Irodalmunknak el kell foglalnia azt a társadalmi helyet, amelyet e pillanatban az operett és a labdarúgás tart megszállva..." Vajon mi az oka annak, hogy ilyen "megszállásról" - még jelképesen is beszélhet egyik írónk? Az okot nyilván nem labdarúgóinkban kell keresnünk. A labdarúgás nagy népszerűségnek örvend szerte a világban. A Szovjetunióban is óriási tömegeket vonz, egy-egy mérkőzésen szűknek bizonyulnak a stadionok, a pályákon hétről hétre milliós tömegeket mozgat meg, tíz- és tízmilliók hallgatják a sportközvetítéseket, de sem Szimonov, sem Erenburg elvtárs nem állítja, hogy a labdarúgás kitelepítette az irodalmat a szovjet társadalomból. Ezzel szemben a szovjet irodalmi folyóiratok és elsősorban az Ogonyok rendszeresen közöl sporttárgyú irodalmi műveket kiváló írók tollából.

Az Irodalmi Ujság június 23-i számának egyik cikke a Petőfi Körben lezajlott filozófiai vitát méltatja. A cikk bevezetője így hangzik: "Sokszor elmondtuk, nem is ok nélkül, hogy ifjúságunk érdeklődése leszűkült, hogy az egészségtelen túlzásokba lendülő sportőrület elvonja - megfosztja - fiataljaink egy jelentős részét a szellemi élvezetek ezernyi fajtájától." A cikkíró közli, hogy legutóbb egyik professzorunk mesélte - egy nagyüzem több száz személyt befogadó kultúrtermében alig 20 ember előtt kellett megtartania előadását és a hallgatók többsége is az úttörők közül került ki...

Kevés helyen sportolnak fiataljaink, meg kellene becsülnünk őket, a jövő bajnokait

Egyet értünk azzal, hogy az egészségtelen túlzásokba vitt "sportőrület" káros az ifjúság fejlődésére, de a cikkíró sem gondolja talán komolyan, hogy a könyvnapi előadás sikertelensége ennek volt a következménye. Nem tudjuk, hogy melyik üzemben tartották az előadást, azt azonban biztosra vesszük, hogy az előadás gyenge előkészítésében, hírverésében kell a hibát keresni. Azok az üzemi szervek (ÜB, DISZ) követtek el hibát, amelyeknek a kötelességük lenne például a rendszeres sportolásra és a tömegversenyekre is mozgósítani az ifjakat. Mert ma még kevés olyan üzemet találunk, ahol ezeket a feladatokat sikerrel oldják meg.

Az Irodalmi Ujság június 9-i számában Toma Ádám arról ír, hogy "hírünk a nagy világban botor és lassú lábakon jár. Egykori és mai történelmi, kultúravédő és kultúrahordozó szerepünknek aránytalan, ismeretlen töredéke." Úgy látszik, hogy ebben is élsportolóink a hibásak, mert hírünk a világban méltó régi és mai valóságunkhoz, történelmi, kulturális, jelentőségünkhöz! De az istenért, ne futballisták és más derék gladiátorok omlatag lábaira bízzuk hírünket, hogy "sikerrel" szárnyaljon és "eljusson mindenüvé!" Anélkül, hogy bírálnánk a cikkíró gunyoros jelzőit, kérdezzük: vajon válogatott sportolóink, olimpiai bajnokaink, Európa bajnokaink és világcsúcstartóink akadályozták eddig, hogy a magyar írók, művészek és alkotásaik híre eljusson mindenüvé: népünk sportfeladatokkal bízta meg sportolóinkat a nemzetközi sporttalálkozón és ezeket legtöbbször becsülettel meg is oldották. Más kérdés aztán, hogy a kiváló magyar irodalmi alkotások, zeneművek külföldi terjesztésével megbízott szervek hogyan töltik be hivatásukat.

Takács Károly sportlövő bajnok

A Művelt Népben vita indult zenei életünkről. A vitában felmerült az is, hogy a zenekarok hangszerállománya utánpótlásra, felújításra szorul. Ilyen formán szőtték a Magyar Zeneművészek Szövetsége által rendezett vitába a sportot: "... egyetlen olimpikonunk előkészítésének és kiküldésének költségei elegendők volnának egy-egy nagy zenekarunk teljes hangszerállományának felújítására". Talán maradjon itthon az olimpiáról néhány olimpiásunk?..Nyilván nem ez ennek a kérdésnek a legjobb megoldása. Gyenge Valéria, Iharos Sándor, Takács Károly s mindazok, akik eredményeikkel kiérdemlik, menjenek csak az olimpiára. A Magyar Zeneművészek Szövetsége pedig kövessen el mindent, hogy a zenekarok hangszerkészletét felújítsák.

Megszólalt a vitában zenei életünk egyik legnagyobb géniusza, akit ifjúságunk is rajongással vesz körül, szívébe zárt. Kodály Zoltán dalai sűrűn csendülnek fel sportolóink ajkán is, egy-egy sportköri kultúrműsor során. Ő az iskolai énektanítás érdekében emeli fel szavát. Erről többek közt így ír: "Adják az iskolai énekre a tized, századrészét annak, amibe futballfölényünk az államnak kerül: rövid idő alatt elsők lennénk ebben is... Kinek az élete szebb a futballfölénytől?" - kérdi. És felveti: "Mennyivel tesznek okosabbak lelkileg vagy akár testileg fejlettek a milliók attól, hogy kétszer 11 ember futkos és rugdos a pályán? Zenével nemcsak zenét tanulnak az ifjak. Az ének felszabadít, bátorít, diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat... Fejleszti a közösségi érzést..."

Borbélynál a csodabogár. (Ludas Matyi karikatúra)

Valóban kétszer 11 ember játszik egy-egy mérkőzésen, de el kell mondanunk azt is, hogy országunkban több mint százezer ember űzi a labdarúgást - ez a szám csak a nyilvántartott labdarúgókat jelenti - és rajtuk kívül sok százezer ember élvezi a labdarúgáson keresztül a sportolás szórakoztató örömeit. Nem számítva a más sportágak híveit, a további százezreket. Ma már a nép kincsévé vált a sport is, öregek, fiatalok között szerez magának barátokat. És amit az énekről mondunk, elmondhatjuk a rendszeres sportolásról is. Világhírű tudósok állapították meg egészségvédő, munkakedvet, állóképességet, akaraterőt, közösségi szellemet fokozó hatását. És a sport "világnyelv", a népek közötti érintkezés a barátkozás egyik leghatásosabb eszköze az egész világon, éppen úgy, mint a zene, az ének. A sporton keresztül könnyen "beszélnek" egymással az emberek és segítségével közelebb kerülnek egymáshoz. Legszebb példáját ennek tavaly Varsóban a Világifjúsági Találkozón tapasztaltuk, ahol a zene és a sport összefonódása is nagyszerűen érvényesült.

A zenei életünkről szóló vitából az tűnik ki, mintha az iskolákban a testnevelés az énektanítás rovására menne. Higgyék el, hogy ez nem így van. Iskoláinkban, sajnos, nagyon gyengén áll a testnevelés ügye, sürgős javításra szorul éppúgy, mint az énektanítás fejlesztése.

Világítanak Kodály Zoltán szavai, amikor az írja, hogy "ne csak az olimpiát vegyük át a görögöktől, hanem a lelki nevelést is, különben csak barbárok, maradunk, akárhogy is rúgjuk a labdát."

De nem elvonni kell az ifjúságot a testet-lelket üdítő sportolástól, hanem segíteni kell lelki, szellemi nevelését is. Ebben legyenek segítségre íróink, költőink, művészeink! Alkossanak olyan műveket (film, ifjúsági regény, vers, színdarab, zenemű), amelyek ezt a célt szolgálják. Nevelő hatású sporttárgyú alkotások is sokat segíthetnek, sajnos ma még az a helyzet, hogy egyik kezünkön is meg tudnánk számlálni íróink ilyen irányú törekvéseit.

Vitán felül áll, hogy hibák vannak sportéletünkben. Hibásak vagyunk abban, hogy túlbecsültük eredményeinket, nem mértéktartóan értékeltük azokat, s a sportolók nevelésében is vannak komoly hiányosságok. De nagy hiba lenne, ha most mindent a sportra kennénk. Túlzásokba esnénk és kárt okoznánk azzal, ha a hibák forrását keresve szétrombolnánk, lebecsülnénk azokat az eredményeket is, amelyekre joggal lehetünk büszkék és amelyeket eddig elértünk sportmozgalmunkban. Szenvedélyesen vitatkozzunk, de tárgyilagosak legyünk akkor is, ha sportéletünk új útját keressük.

Ezt kéri sporttársadalmunk íróinktól, költőinktől, művészeinktől is.

Fekete Pál

A magyar sportról korábban a Szabad Neten:

Soviniszta megnyilvánulások a sportban

A sportoló és az Ezerfejű Cézár

Élsportolóink műveltségéről

Az OTSB és az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség nyilatkozata