Az állampolgári jogok kiterjesztéséről, a közösségi élet elleni vétségekről és állampolgári kérdések

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava

Beszélgetés az Államjogi Kormánybizottság titkárával

Szocialista jogrendszerünk kiépítésére, a szocialista tövényesség teljes érvényesítésére államunk már jó néhány intézkedést tett. De mint a párt legutóbbi határozatai is megjelölik: a fennálló jogszabályok hibáinak kijavítására és az élet kívánta új törvények helyes kidolgozására az eddiginél céltudatosabb jogalkotó munka szükséges. Az ezzel kapcsolatos tennivalók összehangolására és tervszerű irányítására a Minisztertanács néhány héttel ezelőtt létrehozta az Állandó Állampolgári és Államigazgatási Kormánybizottságot. Elnöke dr. Molnár Erik elvtárs igazságügyminiszter. Felkerestük a kormánybizottság titkárát, dr. Eörsi Gyula elvtársat, az Igazságügyminisztérium törvényelőkészítő főosztályának vezetőjét és megkértük, tájékoztassa lapunk olvasóit a bizottság munkájáról.

Mai jogrendszerünk bonyolult

- Mi a jelenlegi helyzet az államjog és az államigazgatási jog területén?

- Mindenekelőtt szükséges néhány szóval megvilágítani, hogy mi is a szocialista államjog és államigazgatási jog feladata. Természetesen ez nem lehet más, mint a nép, a szocialista építés érdekeinek megfelelő jogszabályok és törvények megalkotása. Olyan igénnyel, hogy világosan és mindenre kiterjedően rögzítse az állampolgárok jogait és kötelességeit. Szabályozza részletesen a dolgozók viszonyát az általuk megválasztott államhatalmi szervekhez és az államigazgatáshoz. Ugyanakkor határozza meg e szervek hatáskörét, működését, jogait és kötelességeit. Ilyen átfogó, egységes elvekre épült jogszabályok rendszere még nem alakult ki. Jelenleg az alkotmányon és a tanácstörvényen kívül jóformán nincs más jelentős jogszabály, amely átfogóan rendezné az államhatalom gyakorlási módját és az államigazgatás tevékenységét. Ezért számos ügyet még ma is a felszabadulás előtti és népi demokráciánk első szakaszából eredő jogszabályok alapján intézünk. Ezek között találhatók ötletszerűen kidolgozott és nem egyszer egymásnak is ellentmondó rendeletek. Mindennek következtében egész jelenlegi jogrendszerünk igen bonyolult.

A szocialista demokrácia elvei szerint...

- Mit kíván tenni a kormánybizottság e helyzet megszüntetésére?

- A kormánybizottságot létrehozó minisztertanácsi határozat szerint feladatunk, hogy kidolgozzuk az államjog és az államigazgatási jog fontosabb jogszabályainak tervezetét. Rendeznünk kell a felülvizsgálásra szoruló joganyagot a decentralizálás és a szocialista demokrácia kiterjesztésének elvei szerint. A kormánybizottság támogatja majd az országgyűlést, illetőleg bizottságait, valamint az Elnöki Tanácsot és a Minisztertanácsot a kiadásra kerülő jogszabályok és állami határozatok előkészítésében. Javaslatot tehet majd illetékes állami szerveknek a hatáskörükbe tartozó kérdések megvizsgálására és megoldására. Az ezzel kapcsolatos tudományos kérdések megvizsgálására és megoldására. Az ezzel kapcsolatos tudományos kérdések tanulmányozására a kormánybizottság felkéri majd az Állam- és Jogtudományi Intézetet s az egyetemek megfelelő tanszékeit is. A jogszabályok szerkesztését azonban az Igazságügyminisztérium végzi el.

A bírói hatáskör kiterjesztése

- Mit tartalmaz a kormánybizottság munkaterve?

- Már ez évi programunkban sok fontos törvénytervezet kidolgozása szerepel. Például az államigazgatási eljárás törvénytervezete, amelynek munkálatait szeptember 15-ig kell befejezni. Ez részletesen szabályozza az ügyesbajos dolgaikkal az államigazgatási szervekhez forduló állampolgárok jogait és az ügyintézők ezzel kapcsolatos törvényes tennivalóit. Kiterjeszti a bírói hatáskört olyan ügyek felülvizsgálására, amikor például lakrész igénybevételnél, vagy helytelen nyugdíjmegállapításnál sérelem ér egy-egy dolgozót az államigazgatás részéről.

Az országgyűlés most fogadta el a tanácsok mellett szervezésre kerülő szabálysértési bizottságokról szóló törvényt. Nos, a kormánybizottság feladata lesz állást foglalni a kidolgozásra kerülő szabálysértési kódex és a szabálysértési bizottságok eljárásáról szóló törvénytervezet főbb kérdéseiben. Ezek teszik majd lehetővé, hogy e bizottságok helyesen ítélkezzenek és eredményesen felléphessenek a közösségi élet szabályait megsértő szegélyek ellen.

Feladatunk, hogy rövid időn belül előkészítsük a parlament jogi bizottsága számára a képviselők jogairól és kötelezettségeiről szóló országgyűlési határozattervezetet. Továbbá, hogy elkészítsük az új választójogi törvénytervezetet, amelyben a lajstromos választási rendszer helyett a kerületenkénti személyes választási elv érvényesülne.

Ha magyar nő külföldivel házasodik...

- Felül kell vizsgálnunk az állampolgársági törvényt. Elsősorban azt kell megnéznünk, hogy az állampolgársággal kapcsolatos kérdések eldöntése ne kerüljön-e a Belügyminisztérium helyett az Elnöki Tanács hatáskörébe. Másrészt, a női egyenjogúság szemszögéből megvizsgáljuk, indokolt-e, hogy ha magyar nő külföldihez megy feleségül, akkor állampolgársága minden esetben a férj után igazodjék.

Az államigazgatás ésszerűsítése, decentralizálása szempontjából fontos feladat számunkra, hogy pontosan megjelöljük és elkülönítsük a hatásköröket a Minisztertanácstól a helyi tanácsok legkisebb osztályáig.

Bízunk abban, hogy munkánk hozzájárul majd a szocialista jogrend teljes kialakításához, a bürokrácia csökkentéséhez, a szocialista törvényesség megerősödéséhez. Hangsúlyozni kívánom azonban - fejezte be nyilatkozatát dr. Eörsi elvtárs -, hogy mindez elsősorban nem a jogszabályokon, hanem ezek betartásán, tehát az embereken múlik.

Szenes Imre

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!