Az első ünnep a gyárban

 

Népszava

- Kiről is kéne írni?

Szalai Péter művezető végignéz a szerelde asszonyain, leányain, majd gyors számvetést csinál. Talán Berkinéről és Ambrusnéról, akik máskor is szorgalmasak, most mégis az alkotmány-műszak napjaiban a tőlük megszokott 2200 cseh kapcsoló helyett háromezerkétszázat szerelnek össze. Úgy igaz ez, mint ahogy Király Gizella és Szabó Éva - amolyan gyereklányok - 140 százalékot csinálnak, Hindi Ibolya pedig "veri" a kétszázat. Igaz, hogy a Hindi kislány eredményében része van a "családi szerződésnek" is, miszerint keresetének 700 forinton felüli részét arra fordíthatja, amire akarja. Ez azonban mitsem ront az ünnepi készülődés értékén.

Füzér Hedvig, a DISZ-titkár bevezet a gyári életbe

- Tudja kiről írjon? - akad meg hirtelen Szalainé tekintete a futószalag túlsó végén. - arról a fehér galléros, barna hajú kislányról. Mi is sokat foglalkozunk vele, megérti, első ünnepe ez a gyárban...

- Ugyan, mit tudna rólam írni. Hiszen csak három hónapja dolgozom - tiltakozik szégyenlősen, ez a, szavamra mondom, bájos kislány, amikor megtudja, hogy újságíróval van dolga. És már nyúl is a következő porcelánformáért, olyan vérbeli munkás módjára, aki nem lehet egy percig sem tétlenül.

1800 darab alkatrész a napi norma. Nem akarom feltartani, csak nézem. Milyen könnyedén bánik az apró alkatrészekkel. Erre csak a finom női kéz képes, férfit nem is lehet látni itt sehol, legfeljebb csak a karbantartók és a segédmunkások között.

- Exportra megy, persze előbb még konnektorba vagy falba épített kapcsolóba került - szólal meg kis idő múlva, de keze változatlan fürgeséggel mozog. Sőt meg is jegyzi: - Egy kis terefere mellett vidámabban, gyorsabban megy a munka.

De az újságíró nem nagyon hisz ebben a nők alkotta elméletben és ezért beszélgetés helyett egyszerűbb módszernek találja e fiatal munkáslány életéről készült napló vázlatos lepergetését.

Íme a napló bevezető sorai: "Unmuth Erzsébetnek hívnak. Apukám esztergályos a Vízműveknél, anyukám az Izzóban dolgozik. Két gimnáziumot végeztem, de közben betegeskedtem és emiatt abbahagytam az iskolát. (de különben sem szerettem a matematikát...) Otthon a háztartást vezettem addig, amíg a gyárba nem kerültem."

A naplónak rövid ez a része, mivel a gyermekkori élményeket, az iskolai órák "drukkjait", és a mosogatás unalmait elhomályosítja az utóbbi három hónap öröme és bánata: "Jó, nagyon jó dolgozni, nem olyan unalmas, mint otthon. És főleg, mert amit keresek, mind magamra költhetem."

Ezután részletes árulistát olvashatunk:retikülről, blúzokról, ruhákról és arról, hogy milyen lesz a gallérja az első maga kereste télikabátnak. Majd az első napok benyomásaira kerül sor: "Szalai néni, a művezető nagyon kedves, maga mutatja meg, mit és hogyan csináljak, Füzér Hedvig, a DISZ-titkár magával visz a fürdőbe és az ebédlőbe, amely inkább étterem. Étlapról lehet ebédelni és vacsorázni. Olcsón, olyan dolgokat is, amit én még nem is főztem. Anyukám ezt bajnak tartja, úgy mondja: otthon is válogatósabb lettem."

"Az asszonyok néha összeférhetetlenkednek. Egyiknek melege van, a másik nem bírja a huzatot. Vitatkoznak: nyissák ki, csukják be az ablakokat. Különösek a nők egymás között." Az első keresetről lehangoló bejegyzést találunk a naplóban. "Mindössze 550 forintot kaptam. Aprópénz. Ennyiért nem is érdemes dolgozni. A második kereset már "alakul": 600 forint. A legutóbbi dekád eredménye pedig kifejezetten jó kedvre derítő: 248 forint és 50 fillér. Nem is szólva a minapi egyéni "csúcsteljesítményről", a napi 37 forintos keresetről. De nézzük csak a naplót. "Mostanában sokat beszélnek augusztus 20-ról, legtöbben vállalást is tettek. Tőlem csak azt kérik, tartsam meg a munkafegyelmet és ügyeljenek arra, nehogy selejtet gyártsanak. Eszembe jut, amit az iskolában az alkotmányról tanultam: A dolgozó nép alaptörvénye, a dolgozó nők egyenjogúsítója. Azt is mondják, hogy ezek a pörölős asszonyok most ötödször nyerték el az élüzem címet és zászlót is kapnak a Minisztertanácstól és a szakszervezet központjától. Sajnálom, hogy nem korábban kerültem közéjük. A legközelebbi dicsőséghez már én is hozzájárulok..."

Hosszú oldalak után talán majd ez a kis beszélgetés is helyet kap a naplóban.

- Mennyit csinál meg ma? - kérdezi az újságíró.

- Talán kétezeret. Látja, már a tizenötödik százas csomagnak is vége.

Unmuth Erzsi a szalag mellett megnyom egy kis gombot, csenget a diszpécserszobába. A szalag végén hamarosan feltűnik az újabb száz darab porcelán egy kis dobozban. És vidáman, frissen helyezgeti beléjük a csavarokat. Néhányat félretesz.

- Ennek nem szabadna lennie. Nincs rajta menet. És pont a csavarpréselők dolgoznak a legnagyobb százalékkal - szólal meg Erzsike tanulságosan, háromhónapos gyári múltját meghazudtolva.

Most pedig idézzük a napló befejező részét: "A kettős ünnepet nagyszüleimnél, Dunaföldváron töltöm. Igaz, itt 20-án nem lesz tűzijáték. Viszont lesz kultúműsor és tábortűz, égig pattogó szikrákkal."

A naplót magát az újságíró fantáziája szülte. Nem tudja vezet-e Unmuth Erzsi ilyet, s ha vezet kiadja-e a kezéből. Tényei azonban szó szerint igazak. Aki nem hiszi járjon utána... a Kontakta Villamosszerelési Anyagok Gyárában.

Kovács József