Szabad Nép
Néhány napja K. F.-fel találkoztam. Egy ívet tett elém - az íven 189 vállalat és intézmény neve szerepelt. Ennyi helyre juttatta el másfél év alatt önéletrajzát, hogy alkalmazzák, mint pénzügyi szakembert.
- Nem találja furcsának ezt az álláshalmozási kedvet? Nem elég magának egy állás? - kérdeztem.
- Dehogynem. Egyetlenegy állás kéne. De egyet sem kaptam.
- Nem ért a pénzügyi dolgokhoz, vagy folt van a káderlapján?
Keserűen válaszolt.
- Minden megszerezhető képesítésem megvan a pénzügyi szakmában. Flekkem nincs, de protekcióm sincs.
Röviddel ezután a másik végletre akadtam. K. M. panasza került a kezembe. K. M. egyik napról a másikra elveszítette jogügyi előadói állását az egyik kecskeméti konzervgyárban, mivel a helyére másnak volt szüksége. A vállalat igazgatója előtt egy vezető beosztású elvtárs azt a megjegyzést tette: szeretne elhelyezni valakit jogászi munkakörben. Másnap már K. M. kezében volt a felmondólevél.
Meg kell mondanunk, sehogysem állunk a protekcionizmus letörésével. Sok igazság van abban a gúnyos szólás-mondásban: "Nálunk nincs protekció, csak szocialista ismeretség." Bár ez az ismeretség sok esetben semmi kapcsolatban nincs a szocializmussal. Sok esetben volt kizsákmányolók kerülnek, szaktudás nélkül fontos bizalmi állásba, mert összeköttetésük van. Ugyanakkor szakmai és politikai szempontból egyaránt kifogástalan emberek hányódnak, kallódnak el, protekció híján.
De nem csupán a személyzeti munka az, ahol gyakran érvényesülnek az egyéni érdekek a közérdek és az igazságosság kárára. Rengeteg a panasz a lakáskiutalásokkal kapcsolatban (igen sokszor nem a legjobban ráutaltak, hanem a legjobban "bevágódottak" kapják meg a felszabadult vagy újonnan épült lakásokat), az egyetemi felvételek idején a felvételi bizottságoknak sok gondot okoznak a magas beosztású ajánlók, akik finoman, de félreérthetetlenül ajánlják a bizottság figyelmébe X vagy Y fiát-lányát, akinek felvételéhez államérdek fűződik. A protekciónak szinte ugyanannyi területe és megnyilvánulási formája van, mint az életnek. Vannak közértüzletek, ahol a pult alól jobb minőségű, vagy nem mindig kapható árut adnak egyesek. A rossz tüzelőellátás idején volt így. A színházbérletekkel kapcsolatban sosem ül el a mende-monda - nyilván van valami alapja -, hogy a jobb helyeket megtizedelik a protekciósok. És folytathatnánk ezt az üdüléssel, a házak karbantartásával, a bölcsődei és napközi otthoni felvételekkel, sőt, már azt is hallottam, hogy egyik megyénkben az a legjobban karbantartott út, amelyik a megyei VB-elnök falusi házához vezet.
Vannak vélemények, amelyek szerint protekció mindig volt és lesz, hiszen emberi rokonszenv és ellenszenv is mindig volt és lesz. Kétségtelen: aligha képzelhető el olyan rendelet, még ha a legszigorúbb megtorlást ígérné is a protektoroknak és protekcióért folyamodóknak, amely tiszta helyzetet tudna teremteni ebben a dologban. Különösen az nehezíti a protekcionizmus felszámolását, hogy az effajta akciókat többnyire az államérdek köntösébe burkolják, politikai és gazdasági megokolással támasztják alá, holott rendszerint egyetlen személy politikai és gazdasági érdekeit szolgálják.
Sok helyen nyilvánosan kipellengérezik a selejtgyártókat, az elkésőket, a beadással elmaradókat, az adófizetéssel késlekedőket. Nem ártana, ha néhány helyen ugyanígy nyilvánosság elé tárnák azok nevét, akik igaztalan ügyet képviselve, jogtalanul előnyöket igyekeztek szerezni önmaguknak vagy ismerőseiknek, mások rovására. Tudom, ez nem csodaszer. Az igazi orvosság a demokratizmus. A tömegek ellenőrzése és beleszólása minden fontos ügybe. A demokratizmus szellemének kell még jobban átjárnia egész közéletünket ahhoz, hogy K. F. elszomorító rekordja, és K. M. esete ritka legyen, mint a fehér holló.
Bajor Nagy Ernő