Az ügyészség azonnal kiszállt a Budapesti Porcelángyárba!

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Népszava


Órák alatt intézkedtek a Népszava pénteki cikke után

"A Minisztertanács intézkedését és az ügyészség beavatkozását várják a veszélyben forgó munkások a Budapesti Porcelángyárban" címmel cikk jelent meg tegnapi számunkban.

A sajtó hatalom - a Porcelánygyár vezetői is megtanulják



A munkások nevében azt kértük, hogy haladéktalanul vizsgálják meg a dolgozók munkakörülményeit a gyárban, tegyenek intézkedéseket a felháborító állapotok megszüntetésére és vonják felelősségre a bűnösöket a súlyos mulasztásokért.


A cikk megjelenése után néhány órával az alábbi levelet kaptuk a fővárosi ügyészségtől:


"Értesítem az elvtársakat, hogy a Népszava 1956. szeptember 14-i számában megjelent, a Budapesti Porcelán- és Fayencegyárban uralkodó állapotokról szóló cikkük nyomán a mai napon vizsgálatot rendeltem el és a szükséges intézkedések foganatosítása végett ugyancsak a mai napon az ügyészség kiküldöttei a vizsgálatot megkezdték.


Dr. Avar Jenő
Budapest főváros h. ügyésze"

Az ügyészség gyors intézkedése nemcsak az írott szó megbecsülését fejezi ki, hanem mindenekelőtt a becsületesen, áldozatkészen dolgozó munkások iránti felelősségérzetet. A cselekvés meggyőző erejével bizonyítja azt a megváltozott légkört, melyben az ország felelős szervezetei, hatóságai az eddiginél gyorsabban, jobban törekszenek orvosolni a dolgozók jogos panaszait, gondjait, bajait.

Korábban a Szabad Neten:

"Többet akarunk keresni, hogy megélhessünk"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!