Csökkentik a tanárok kötelező óraszámát

 

Szabad Nép

Csökkentik a tanárok kötelező óraszámát
Az álatános iskolákban a kisérettségi eltörlését tervezik

Az országgyűlés kulturális bizottságának ülése

Pénteken Veres Péter elnökletével ülést tartott az országgyűlés kulturális bizottsága. Az ülésen Kónya Albert oktatásügyi miniszter számolt be a minisztérium munkájáról.

Hangsúlyozta, hogy a minisztérium a Pedagógusok Szakszervezetével közösen törekszik a pedagógusok munkakörülményeinek megjavítására, szociális és kulturális igényeik kielégítésére. Jelentős fejlődést hoz majd, hogy a párt határozatának megfelelően csökkentik a tanárok kötelező óraszámát, és a minisztérium azt is tervbe vette, hogy ezzel párhuzamosan a lehetőségekhez képest csökkenti az óraszámot az alsó tagozatos nevelőknél is. Ezekez az intézkedéseket 1958-tól folyamatosan valósítják meg.

Az alapoktatás 1953 után is kétségbeejtő helyzetben volt. Miközben az MDP KV által előírt általános iskolai beiskolázási tervet 99%-ban teljesítették, nem tudják a beíratott tanulók számára biztosítani a normális tanulás lehetőségeit. A tanulócsoportok rendkívül rövid idő alatt 1372-vel emelkedtek, miközben a tantermek száma csupán 318-cal nőtt. És a folyamatos beiskolázás mellett a túlkorosak nagy aránya az elkövetkező évekre is rendkívüli viszonyokat teremt az alsó fokú oktatás területén. A tervezett körzetesítés, a körzeti iskolák számának növeléséről alkotott terv szintén kudarc, nem tudják ugyanis sem kiépíteni hálózatukat, sem biztosítani a meglevőknél a tanulók bejárását, ill. a diákotthont. A nevelők számát gyakorló éves tanítók és tanárjelöltek idő előtti (értsd: végzés előtti) munkába állításával próbálják emelni. Azonban a "kemény tényező" továbbra is az iskolaépület és a tanteremszám, ha a gyermekeket nem tudják külön osztályokban, osztott módon elhelyezni, hiábavaló a szaktanárok megemelt nagyságrendű képzése (ami végül túlképzéshez vezet). Bebizonyosodott, hogy az államosítás aktusa önmagában nem jelent fejlődést/fejlesztést, hiszen az "elhanyagolt", "szervezetileg széttagolt" alapiskolák gondja az egyházakról most az államra vállára szakadt. (Kovács Éva: A magyar közoktatásügy története 1945 és 1956 között)

Rövidesen határozat jelenik meg az iskolatípusok vizsgarendszerének felülvizsgálatáról. Tervbe vették az általános iskolákban az úgynevezett kisérettségi eltörlését, helyette összefoglalókat javasolnak.

A párt a közelmúltban határozatot hozott, amelynek értelmében 1959-től meg kell indítani az új tanító- és óvónőképző intézményeket, amelyek érettségi után két év alatt képezik ki a tanítókat és az óvónőket.

Bejelentette, hogy a személyi kultusz és a dogmatizmus még meglévő maradványait a minisztérium igyekszik eltüntetni a tananyagból. A rehabilitáció kérdéséről szólva elmondta, hogy eddig mintegy 40 egyetemi hallgatót, 20 pedagógust és több egyetemi tanárt rehabilitáltak.

Az egyetem kérdéseiről szólva kijelentette, hogy a mereven megkötött órarenden lehet és kell is lazítani. Az óraszám csökkenését nagymértékben megkönnyíti az a javaslat, hogy az egyetemi oktatást egységesen öt évre emeljék fel.

Az egyetemi felvételeknél az idén is nagy nehézségek voltak: 6000 helyre 16 000-en jelentkeztek. A felvételi bizottságok arra törekedtek, hogy a Központi Vezetőség határozatának megfelelően biztosítsák a jó felkészültségű értelmiségi fiatalok felvételét.

Az általános iskola nyolcadik osztályaiból kikerülő százezres tanulólétszámot valahova be kellett iskolázni. A kérdés úgy is felmerült, hogy a technikumot végzettek elhelyezkedési nehézségei miatt csökkentsék az ebbe az iskolatípusba felvehetők számát és növeljék az általános gimnáziumok tanulólétszámát (ehhez azonban óriási méretű gimnáziumfejlesztésre lett volna szükség), vagy pedig - mivel a felsőoktatás már nem tudja felvenni a gimnáziumban végző tömegeket, és a diákok 5-6 éves érettségi + szakmunkás-kiképzése pedig luxus -, azonnal a szakmunkásképzés felé kell őket irányítani. Ez utóbbi azonban ellentmondott a "dolgozó nép műveltségének minél magasabb színvonalra való emelése" sokat hangoztatott célkitűzésének, az időszak egész eddigi propagandájának. Világosan megfogalmazódik az a tény, hogy a középiskolai oktatás még évekig küzdeni fog a mesterségesen felduzzasztott létszámmal, miközben az anyagi háttere kevéssé változik majd. A felsőoktatásba felvehető hallgatók számának csökkentése nem kis feszültséget okozott a középfokú oktatás területén is. Az általános gimnáziumot elvégzők tanulásuk alatt folyamatosan azt hallhatták, hogy iskolatípusuk a felsőfokú tanulmányokra készít elő. (1954-ig többségüket fel is veszik az egyetemekre, főiskolákra.) Az 1954/55-ös tanévben azonban kiderül, hogy a 3000 továbbtanuló érettségizett mellett még 9000 frissen végzettet kell elhelyezni. Sőt meggyőzni arról, hogy a szakmunkásképzés területén való továbbtanulás nem jelent presztízscsökkenést a számára. Emiatt az egyik legfontosabb ideológiai céllá a "fizikai munka megkedveltetése" válik a tanulóifjúság körében. (Kovács Éva: A magyar közoktatásügy története 1945 és 1956 között)

A miniszter rámutatott, hogy a felvételeket, az elbírálás módjait nyilvánosabbá kell tenni.
Befejezésül az egyetemek feladatairól szólt, és megállapította, hogy a doktori cím visszaállítása ösztönzőleg hathat az egyetemeken folyó tudományos munkára, elősegítheti az aspiránsképzés jelenlegi rendszerének megjavítását.

A beszámolót követő részletes vitában a bizottság tagjai behatóan foglakoztak a tanító- és tanárképzés helyzetével. Többen - köztük Karácsonyi Béla, Kónya Lajos, Erdey-Grúz Tibor, Ivanics Frigyesné - megállapították, hogy szükséges, hogy a középiskolai tanárképzés és az általános szaktanárképzés között szorosabb legyen a kapcsolat. Kónya Lajos javaslata, hogy a tanítóképzést bízzák a nagymúltú, nagy hagyományokkal rendelkező régi képzőkre.

Részletes vitát folytattak a bizottság tagjai az egyetemek munkájáról is. Karácsonyi Béla hangoztatta, hogy lehetővé kell tenni a szélesebbkörű felvételt, de az egyetemi évek során fokozottan kell alkalmazni a szelekciót. Erdey-Grúz Tibor állást foglalt a kötelező óraszám csökkentése mellett.

A művészeti nevelés fontosságát hangsúlyozta a vitában Benke Valéria, Szabó Ferenc és Kónya Lajos, Vető Lajos felszólalásában sürgette az öntevékeny ifjúsági munka kiszélesítését, Veres Péter rámutatott a hazafias szólamok helyett a népről és a hazáról szóló igazi költészetet kell adni a fiataloknak. Foglalkozott a pedagógusok önképzésének jelentőségével, megállapította, a nevelőknek kevés a lehetőségük, hogy megismerkedjenek az élő irodalommal.

Kancsár Sándorné szóvá tette, hogy a pedagógusok számának növekedésével párhuzamosan nem gondoskodnak pedagóguslakások építéséről. Kelen Béla a politechnikai képzés fontosságára mutatott rá.

A bizottság Karácsony Béla javaslatára beható vita után elhatározta: javasolja a Népköztársaság Elnöki Tanácsának, hogy a jogi karon is, más karokhoz hasonlóan, kösse megfelelő tudományos feltételekhez a doktori cím adományozását. Ivanics Frigyesné javaslatára a bizottság a Minisztertanácshoz fordul azzal kapcsolatban, hogy az Építésügyi Minisztérium vállalatai több helyen abbahagyták az iskolák építését és javítását, más feladatokra való hivatkozással, ugyanakkor az eddig felmerült jelentős költséggel az oktatásügyi költségvetést terhelik. A kulturális bizottság kéri a Minisztertanácsot e hiba sürgős orvoslására.

A vitában felmerült javaslatokra és kérdésekre Kónya Albert oktatásügyi miniszter válaszolt. (MTI)