Interjú Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettessel, a Szent Imre Kórház főigazgatójával.
Van, ahol már az összes régi dolgozót visszavették, sőt, új pincéreket is alkalmaznak.
Minden, amit a potenciális védőoltásról tudni kell.
Győrben, Egerben és más városokban jártunk - az emberek továbbra is védekeznek, de bizakodóak.
Interjú Merkely Béla professzorral, a Semmelweis Egyetem rektorával.
Később kiállítást rendeznek a leadott tárgyakból, emlékekből.
Kónya József professzorral, a Debreceni Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatójával beszélgettünk.
Fel a fejjel, a legjobbat fogjuk tudni kihozni ebből a helyzetből – mondta a világhírű operaénekes az Origónak.
Az Origo stábját beengedték a sürgősségi és intenzív osztályra. Megmutatjuk a felvételeket.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter Skype-kapcsolaton keresztül adott interjút az Origónak.