Nagyinterjú: Batiz András

Vágólapra másolva!
Huszonkét évesen úttörő a magyar kereskedelmi televíziózásban, 29 évesen saját érzése szerint már kissé megcsömörlött tévés újságíró. Hét év alatt a legismertebb műsorvezetők egyikévé vált, mégis otthagyta a jól fizetett állását. Október óta kormányszóvivőként a Gyurcsány-kormány egyik arca lett.
Vágólapra másolva!

Egy-két perccel korábban érkezett a találkozóra, amely nem jellemző az elfoglalt magas rangú kormányzati emberekre. Saját bevallása szerint ritkán ad interjút, de ezt most igyekszik komolyan venni. Miután elintéz egy-két telefont, a mobilját leteszi az asztalra. Nem kapcsolja ugyan ki, de másfél órán keresztül a kérdésekre koncentrál.

Forrás: PLAYBOY

Az arca néha pirossá válik, amikor feszítik a kérdések. Elegáns, de nem akar öregebbnek látszani a koránál. Fekete, krétacsíkos öltönye zakóját a szék háttámlájára dobja, nyakkendő nélkül viselt halványsárga ingben válaszol. Az ing finom anyagú, de nem hivalkodó.

Alkalmazkodik a hely komoly szelleméhez, de fiatalosabb és lazább a színvilága. A kereskedelmi televíziózásról már múlt időben beszél, az új feladata szemmel láthatóan teljesen leköti. De nem akar meggyőzni arról, hogy most lett igazán komoly ember. A helyét keresi az életben, csakúgy, mint minden 29 éves.

Januári Playboy-ajánlónkból:
Kis Hegedűs Réka - szárnyakat ad vágyainak!
Vad vágyak - Denise Richards a jelenben él
Kísértés - a pokol angyalai

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!