Hatvan éve halt meg Móricz Zsigmond

1942. szeptember 5-én hunyt el Móricz Zsigmond író, újságíró, szerkesztő, a XX. századi magyar realista próza egyik legnagyobb alakja.  

Alföldi parasztcsaládban született Tiszacsécsén.
Tanulmányait a legjobb református kollégiumokban végezte Debrecenben és Sárospatakon, majd később a kisújszállási református gimnáziumban. A családi hagyományokat követve kezdetben papnak készült, s be is iratkozott a debreceni református teológiára. Eközben már Jókai és Mikszáth hatása alatt megpróbálkozott az írással.

Első műve a Debreceni Ellenőrben jelent meg Schopenhauerről. 1900-ban Budapestre költözött, jogot, majd bölcsészetet tanult, de tanári szakvizsgát nem tett. Megélhetése miatt különféle hivatalokat vállalt, az újságok szerkesztőségeiben azonban sokáig csak mellékes feladatokat látott el. Ez idő alatt megismerkedett Bródy Sándorral, aki nagy hatással volt rá, s segítségére volt írói önmegvalósításában is. Később újságíró lett. 1903-tól 1909-ig az Újság című lap munkatársaként gyermekversekkel, sőt drámai művekkel is
kísérletezett.

Rendelje meg!

Személyes kedvencünk: Kivilágos kivirradtig További 12 Móricz-kötet a FókuszOnline-ban!

Hét krajcár

Móricz ettől kezdve a Nyugat munkatársaként tevékenykedett. Írói pályafutásának első tíz évére a naturalizmus nyomta rá bélyegét, a két világháború között a nyers társadalomképet a kritikai szellemű realizmus szorította háttérbe. 1915-ben haditudósítóként járta a frontot, hadszíntérről írt riportjaiban megdöbbentő képet rajzolt a háborús szenvedésekről. 1919-ben meghalt Ady, Móricz vállalta örökségét - a forradalmiságot. Üdvözölte a polgári forradalmat, és kezdetben reményeket fűzött a Tanácsköztársasághoz is. A kommün bukása után kizárták a Kisfaludy Társaságból, írásait egy ideig csak a Nyugat és az Est-lapok közölték.

1929 decembere és 1933 januárja között Babitscsal közösen szerkesztette a Nyugatot, melyből 1933-ban kivált. Ebben az időszakban bontakoztatta ki művészetének legjavát; születtek legkitűnőbb regényei: a Légy jó mindhalálig(1920), az Úri muri(1928), a Rokonok(1934). Szintén ebből a korszakból származik leghatalmasabb történelmi regénye, az Erdélytrilógia. Regényei mellett rengeteg novellát is írt, rövidebb lélegzetű írásaiban a magyar valóság kíméletlen körképét adta. Ennek a korszaknak kiemelkedő "termékei" az Egy boldog ember(1935) című riportkönyv, a Rab oroszlán(1936) és a Betyár(1937) című regények.

1939-ben megvette a Kelet Népe című lapot, melyet haláláig szerkesztett. A fasizmus növekvő térhódításával Móricz felismerte a világot fenyegető veszedelmet. Ez idő tájt keletkezett műveit drámai feszültség és a népi hősökkel való azonosulás hatotta át (Rózsa Sándor a lovát ugratja, 1941; Rózsa Sándor összevonja a szemöldökét, 1942) Hangja egyre kritikusabb lett, és a kisemmizettek felé fordult teljes figyelemmel (Csibe-novellák, Árvácska, 1941). Állandóan új megoldásokat kutatott az irodalomban, s folyton új tartalmakkal töltötte fel a hagyományokat.
A második világháború végét már nem élhette meg, 1942 őszén ragadta el a halál, éppen azon a napon, amikor először hulltak bombák Budapestre.

Móricz magánélete időnként viharos volt. 1905-ben házasságot kötött Holics Eugéniával (Janka), egy felvidéki bányatisztviselő lányával. Házasságukból két lány született: Virág íróként, Lili színésznőként vitte tovább és gondozta apjuk művészi örökségét. 1925-ben felesége öngyilkos lett, egy évre rá házasságot kötött Simonyi Mária színésznővel. 1936-ban megismerkedett Littkei Erzsébettel (Csibe), több későbbi írásának modelljével. 1937-ben házassága ennek következtében felbomlott, Móricz pedig Leányfalura költözött.