T. S. Eliot, Amerika legnagyobb angol költője

Száztizenöt éve, 1888. szeptember 26-án született az egyesült államokbeli Saint Louisban Thomas Stearns Eliot angol költő. A nemzetközi elismerést az 1922-ben megjelent Átokföldje című költeménye hozta el a számára. 1948-ban Nobel-díjjal jutalmazott kései remekműve, a Négy kvartett (amelyek mindegyike önálló alkotás) fő témája az idő, a maradandóság és változás, a fejlődés és visszatérés dialektikája. 1939-ben írta a Macskák könyvé-t. Ezek az angol nonszensz hagyományain alapuló játékos és humoros versek ihlették Andrew Lloyd Webber musicaljét.

Száztizenöt éve, 1888. szeptember 26-án született az egyesült államokbeli Saint Louisban Thomas Stearns Eliot angol költő. Családja 1670-ben vándorolt ki Bostonba, nagyapja unitárius lelkész, apja üzletember, anyja költő volt. Thomas születésekor a család már fél évszázada Délen élt, de megőrizte új-angliai kultúráját.

Eliot a St. Louis-i Smith Academy után Miltonban, majd a Harvardon tanult, ott szerzett diplomát 1909-ben. George Santayana filozófus és Irving Babbit kritikus hatottak rá, utóbbinak köszönheti romantikaellenes szemléletét. Eleinte a Harvardon dolgozott tanársegédként, majd 1910-ben Henri Bergson párizsi előadásait hallgatta. Megtanult franciául, és megismerte a francia szimbolizmus olyan neves képviselőit, mint Baudelaire vagy Mallarmé. 1914-ben ismerkedett meg Ezra Pounddal. Pound a trubadúrokra és az olasz reneszánsz költőire, Eliot pedig Dantéra és Laforgue-ra támaszkodott saját stílusa kialakításában. 1911-től ismét a Harvardra járt, az indiai filozófiát és a szanszkrit irodalmat tanulmányozta. 1916-ban fejezte be disszertációját F. H. Bradley filozófiájáról, de az első világháború miatt sosem tett záróvizsgát.

Első fontos megjelent műve a J. Alfred Prufrock szerelmes éneke volt. Eliot és Pound, akárcsak a XVIII. században Coleridge és Wordsworth, a költői nyelv megújítását tűzték ki célul. Eliot egy évig latint és franciát tanított Londonban, majd banktisztviselő lett, miközben kritikákat és esszéket írt. 1919-ben verseskötete jelent meg, melynek kiemelkedő darabja a Gerontion című drámai monológ. "Öregecske" hősének elméjében a megváltás vágya küzd a megváltatlanság tudatával.

A nemzetközi elismerést az 1922-ben megjelent Átokföldje című költeménye hozta el a számára, amely retorikai szaggatottságával érzékelteti a nagyvárosi ember életmódját, a világháború utáni polgári értékrend válságát. A műben számos idegen nyelvű idézet (hat nyelven) és stílusparódia található, jegyzeteiben maga is részletesen magyarázza a szöveget. A mítoszok felidézésével és visszájára fordításával az emberi élet terméketlenségét érzékelteti, s oly sivár világképet ad, amelynek nihiljéből nincs más kiút, mint az öngyilkosság vagy a katolicizmus. Eliot az utóbbit választja - állapítja meg Szerb Antal, utalva későbbi műveire.

Hagyomány és egyéniség című esszéje szerint a programadó kritikának a szerző saját érdeklődését is ki kell fejeznie. A költő a hagyományra épít - írja -, de ez nem a közelmúlt ismétlése, magában foglalja az európai irodalom egészét, Homérosztól a jelenig. A műben elemzi saját újításait is.

Hamlet című esszéje a "tárgyi korrelatív"-ról szóló elméletét fejti ki: az érzelmek csak egy bizonyos tárgycsoport, eseménysor vagy helyzet révén érzékeltethetők. Következő két esszéjében, A metafizikus költők-ben és az Andrew Marwell-ben átrendezte az angol költészet hierarchiáját, s a XVII. századi metafizikusokat helyezte legelőre. Az "érzékenység áthelyeződésével" magyarázta az angol líra változásait, amely a gondolat és az érzés egységének elvesztésében jelentkezik.

1933-ban A költészet haszna és a kritika haszna címmel előadássorozatot tartott, lezárva kritikai programadó korszakát. Korábban megvetően írt az egyházról, később felébredt teológiai és szociológiai érdeklődésének gyümölcse a Gondolatok Lambeth után, az Egy keresztény társadalom eszméje és a Jegyzetek a kultúra meghatározásához című könyvei. Ezek alaptétele: egy mű költészeti értékét irodalmi alapon kell eldönteni, de hogy nagy költészet-e, azt ennél magasabb szempontok határozzák meg. Eliotnál a kritika és a költészet alig különíthető el.

Dante-esszéje 1929-ben jelent meg, előtte két évvel anglikán hitre tért, s brit állampolgár lett. 1930-ban írta Hamvazószerda című meditatív vallási költeményét, amely sok vitát szított. Többen mint a személyes kiábrándultság kifejeződését értelmezték.

1948-ban Nobel-díjjal jutalmazott kései remekműve, a Négy kvartett (amelyek mindegyike önálló alkotás) fő témája az idő, a maradandóság és változás, a fejlődés és visszatérés dialektikája. 1939-ben írta a Macskák könyvé-t. Ezek az angol nonszensz hagyományain alapuló játékos és humoros versek ihlették Andrew Lloyd Webber musicaljét.

1946-os cikkében megvédte barátja, Ezra Pound irodalmi tevékenységét, de mellőzte annak fasisztabarát politikai nézeteit. Első drámája, a Sweeney Agonisztész töredékben maradt, színdarabjai általában gyengébbek lírai és meditatív költeményeinél, a Becket Tamás életét feldolgozó Gyilkosság a székesegyházban című alkotás kivételével. A büszkeség tragédiája ez, míg a Családi összejövetel (1939) a bosszúé.

Utolsó színpadi műve Az idős államférfi, amelyet 1958-ban mutattak be.

1922-ben megalapítja a kor kiemelkedő nemzetközi kritikai fórumának számító The Criterion című folyóiratot, amelyet 12 éven át szerkeszt. Az 1920-as évektől a Faber and Faber kiadó főszerkesztőjeként dolgozott.

1965. január 4-én halt meg Londonban. Posztumusz kötete, A kritikus kritikája (1965) saját tevékenységét is elemzi, s elítéli az önálló amerikai angol nyelv soviniszta mítoszát. Versei 1978-ban jelentek meg magyarul, bő jegyzetanyaggal.