Vizespohár-melódia

Ne menjen a Stúdió "K"-ba a Kontrapunkt című előadásra, aki hagyományos színházi előadást akar nézni. Ne menjen az sem, aki egy előadástól bármilyen történetmesélést vár. Viszont feltétlenül látogasson el a Hólyagcirkusz társulat legújabb előadására, aki képes lelkileg nyitott lenni, és folytonosan megújhodni elvárásaiban, befogadóképességében, érzékeiben.

Ez a színház nem a szem és a tompa, bármit befogadni képes agy színháza. Itt érzékelni kell a különleges hangszerekből kicsalt hangokat, azok beszélnek a színészek helyett, ők a főszereplői a darabnak. A Hólyagcirkusz társulatnál ez nem meglepő, hiszen Szőke Szabolcs, a társulat vezetője (koordinátora) mindig a különleges hangszerek és hangzások bűvös tavában merítkezik meg és hoz felszínre néhány gyöngyszemet. Szőke elsősorban nem színházi rendező, hanem zeneszerző, festő, hangszerkészítő, drámaíró, muzsikus. Zenéket írt filmekhez, tagja volt a Kolinda, a Makám együttesnek. Művészi polihisztor és igaz művész, hiszen a művész értékmérője nem a siker, hanem a szűnni nem akaró alkotásvágy. De mit ér ez egy mai világban? Van-e létjogosultsága az elmúlt századok színházának, vagy szükség van újítókra?

Az elkopott figura, a bohóc egy letűnt korszak mindig szomorú alakja. Ezzel a figurával indul az előadás. Sápadt, fanyar keménykalapos bohóc (Spilák Lajos), aki nem viccel. A bohócot a zenészek követik, egy csellista (Eszes Fruzsina) és egy vonós hangszeren játszó vidám úr (Szőke Szabolcs). A színen egy ruhafogas áll, rajta trombita és egy hegedűvonó lóg. A fogas mellett egy háromlábú szekrény áll. Ez a szekrény rendkívüli hangszereket, illetve hangokon szólni tudó tárgyakat rejt, melyeknek külön-külön megszólaltatása lesznek a darab epizódjai. Ezeken kívül szerepel még egy (cirkusz)igazgató és a segédje, akik a közönséggel vannak kontaktusban, és mindjárt az elején közlik, hogy itt nem fogunk színielőadást látni.

Pár szót még a hangszerekről, hiszen története az előadásnak nincs, arról nem lehet szólni.

Érdemes elidőzni azon a gondolaton, hogy akusztikus hangszerek a zongora feltalálása óta nem születtek, bár minden korra és kultúrára jellemző volt, hogy "előrukkolt" néhány hangszerrel. Ez a színház ezt a tendenciát próbálja megállítani, és kísérletet tesz arra, hogy az új hangzás megszülethessék. A századelőn élt francia színházforradalmár Artaud, aki tulajdonképpen elsőként szakított a kőszínházzal, a következőket mondja a színpadon használt hangszerekről, melyet a Kontrapunkt alkotói fülszövegként felhasználnak az ajánlójukban, mely segít eligazodni a furcsa előadásban. "…ha egyszer közvetlenül az emberi testen keresztül akarunk hatni az ember érzékenységére, akkor minden szempontból szokatlan hanghatásokat, rezgéseket kell keresnünk, ezekre pedig a mai hangszerek alkalmatlanok. Más szóval régi és elfelejtett hangszereket kell újra felfedeznünk vagy újakat feltalálnunk. Továbbá a zene birodalmán kívül is olyan hangszereket és készülékeket kell keresnünk, amelyek újfajta ötvözetek létrehozása vagy a régiek újrafelfedezése révén új hangterjedelmű hangsorokra képesek és elviselhetetlen gyötrelmes hangokat adnak ki." Az előadásban régi és új hangszerek szólalnak meg, például gyönyörű melódiát csalnak elő például vizespoharakból, vagy üveg-xilofonból.

Ez igazi alternatív színház, amely mind zeneiségben, mind színházművészetben megpróbál borzongatni, simogatni.

[doda]

Őrültség mellékmondatokban
(Stúdió "K": Halvérfesték, 2000. december 17.)