Kállai Ferenc a Nemzeti premierjéről

Kállai Ferenc aggódik, mert Az ember tragédiája premierközönsége nem katarzissal jött ki a nézőtérről. A nemzet színésze drukkol az új teátrumnak, de az előadás koncepciójának egyes elemeivel kapcsolatban fenntartásait hangoztatja.

Ön ott ült a díszbemutatón mint a nemzet színésze. Milyen érzésekkel viaskodott az előadás előtt és után?

Bennem is lejátszódott az ember tragédiája, egyfolytában vitatkoztam önmagammal: tetszik-e, amit látok, vagy sem. Madách művének több interpretációjában vettem részt, s azt gondolom, hajlamos vagyok új szemléletek befogadására, ezért Szikora János elképzeléseit is megértem. Én inkább azt az intellektuális igényt hiányoltam - elsősorban Ádám személyiségében -, hogy egyszerre mutassa meg a vágyat és a csömört. Nem ábrázolták az átélt élmények gyötrelmét és az át nem éltek iránti mohóságot. Ez fájdalmas volt számomra. Zavart továbbá, hogy a szöveg nem a Nefelejcs utcai kocsmából való, hanem Madách sorai. Tehát nem szabad motyogni, márpedig ez előfordult az előadás során. Megértettem azt a szándékot is, hogy Ádám ne vegye fel mindenáron a történelmi figurák alakját, mondjuk Danton vagy Kepler személyiségét, de stilizáltságra szükség lett volna. Szép volt a kép, amelyben a sárból lettünk, sárrá leszünk víziója megvalósult, de a főhősből mintha kiveszett volna a buzgó heroizmus. Túl kitárulkozó volt, túl megadó, például a Mikulás-jelmezes, bevásárlóközpontos jelenetben. Megtörténtek vele az események, de ezek hatása hiányzott Ádám és Lucifer párbeszédéből.

Úgy láttam, a hősiesség mellőzése szándékos rendezői gesztus volt. Szerintem Szikora éppen Ádám és Éva esendőségét, köznapiságát kívánta hangsúlyozni.

Ezt elismerem, de az esendő is tud lázasabban, lüktetőbben kutatni. A szcenikai hatás előbbre került, mint a mondanivaló.

A Nemzeti Színház létrejöttének körülményei megosztják az értelmiséget. Létezhetnek-e "belgák" ebben a szellemi párviadalban, és ön melyik oldalon áll?

Újabb színészek szerződtek a Nemzetihez
Törőcsik Mari után a Nemzeti társulatához szerződött Molnár Piroska, Tóth Auguszta, Stohl András, Hollósi Frigyes és Rátóti Zoltán. Schwajda György visszatért szabadságáról, és próbál a szombati Vihar-premierre. Az igazgató továbbra sem kíván a lemondásával kapcsolatos hírekről nyilatkozni és arról sem, miért nem vett részt a premieren.

Tudom, milyen hangulatkeltés vezette be a teátrum átadását, s azzal is tisztában vagyok, hogy az épület születése nem volt patyolattiszta folyamat. Mégis meghatódtam a bejáratnál, amikor megláttam a szobrokat és a díszkivilágítást. Aggódtam, hogy sikeres legyen az előadás. Arra gondoltam, hogy e hosszú és szent akarás végre eredményt hozott - áll a ház -, s bár vannak fenntartásaim, de a vita most már a produkcióról szóljon. Meggyőződésem, a Nemzeti jövőjét nem az épület felhúzásának körülményei - hogy a salátabárra hasonlít vagy sem -, hanem az előadások minősége dönti el. Az én aggodalmam most éppen ez, vagyis hogy a premier közönségének többsége nem katarzisélménnyel távozott. A bemutató óta mindenki azzal állít meg, mit szólok, milyen volt. Azt szoktam felelni, még gondolkodom. Eközben az érdeklődők elmondják, nekik inkább nem tetszett. Más arról faggatott, lehet-e valahol kapni egy régebbi feldolgozást videón, mert az új adaptációból a gyerek nem érti a mondanivalót. A taxis is azt mondta, nem hallott az előadásról egy jó szót sem. Bennem nem ennyire kedvezőtlen a kép, inkább azt mondanám, amit láttam, vegyesen tetszett.

Már ennyiért az a vád érheti, hogy ellendrukker?

Én, aki a Nemzetiben töltöttem a fél életemet? Nézze, nagyon sajnálom, hogy már a levegővétel is megoszlik a politika markában. Ha valaki valamit mond, már úgy gondolkodik, hogy az a néhány szó éppen kinek használ, vagy kinek árt. Ez elkeserítő.

Manapság az is vita tárgya, legyen-e a Nemzetinek társulata? S önök, a nemzet színészei csatlakoznának-e egy ilyen csapathoz?

A nemzet színészei többnyire kiöregedtek a pályáról. Hogy megkaptuk ezt a címet, tulajdonképpen utólagos, gazdaságilag is megtisztelő gesztus. Köszönet érte. De mi már nem biztos, hogy fizikailag képesek lennénk egy hosszabb szerep tartós eljátszására. A vállalásnak immár a kor szab határt. Viszont nagyon sok jó színész van Magyarországon, akiknek az új színház teret adhatna. Régen a Nemzetinek előjoga volt, hogy a legjobb művészeket vagy a főiskolásokat szerződtethesse. Manapság, amikor a pénz diktál, a nagyobb dotáció kényszeríthet ki egy ehhez hasonló helyzetet.

De mi lesz a többi színházzal?

Azt gondolom, illene alkalmazkodniuk. Ráadásul a Nemzetinek legfeljebb harminc állandó tagra lenne szüksége. Legyenek ők valóban a legjobbak, de nekik való feladatokkal. Bajor Gizit csak a Nemzetiben lehetett elképzelni, viszont most a Tragédiában észre sem vettem, hogy Básti Juli személyében egy nagy színésznő is a színpadon van. A Nemzeti szerintem joggal számít különleges elbírálásra, elvégre azért Nemzeti.

Mi lesz a Magyar Színházzal, amely egykor a nevet viselte?

Próbál levegőhöz jutni a Nemzeti árnyékában, ha már ez a kulturális kormányzat rosszul értelmezett hazafiságból, nyegle húzásokkal idő előtt felosztotta a társulatot. Ezen már nem tudunk változtatni. Ami történt, borzasztó és méltatlan, de a Nemzetinek ehhez már semmi köze. Az új színház majdani sikere vagy sikertelensége esetében a sajtó szerepe is fontos lehet. Hogy hajlandók lesznek-e az újságírók a közönséget színházra nevelni, vagy mint az egyébként kiváló kritikus, Koltai Tamás teszi, kopoltyún lélegeztetik és ízlésterrorral próbálják befolyásolni a publikumot. Én azt mondom, várjuk meg a következő premiereket a Nemzetiben, és inkább támogassuk törekvéseit, mintsem eltiprását szorgalmazzuk. Ez utóbbi senkinek sem lehet érdeke.

Korábban:

"Áll a ház" - megkezdte küldetését a Nemzeti Színház