Az embert a véleményformálás képessége tette igazán emberré. Az egyszerű, mondhatni öncélú eszközhasználat, az smafu! Nincs abban semmi nóvum, semmiféle valóban civilizált vonás, ha egy fakanállal elkeverjük a rántást. Hanem amikor ezt az egyszerű használati tárgyat mindennapi mondanivalónk afféle elengedhetetlen bővítményeként alkalmazzuk egy csekély értelmű családtag meggyőzésekor! Mondhatni, szublimáljuk köznapi valóságában. Az valami, kérem, amikor tulajdonképpen már minden gesztus értékű eszközt felhasználunk (telefont, drótpostát, apróbb sziklákat, hokedlit és karakteresebb esetekben baseballütőt), hogy elég világosan és érthetően kifejthessük, mit gondolunk valakiről vagy valamiről! Az már igen!
Voltaképpen már nem is a "véleményünket formáljuk", hanem a hallgatóságunk arckarakterisztikáját alakítjuk át. Ennek ismeretében abban a megfigyelésben sincsen már semmi revelatív, miszerint a valódi show nem egy kamerákkal figyelt, alig száz négyzetméteren elterülő pszeudocsalád tagjai között zajlik, hanem a többiek világában, odakint. Bizony, a BB-ház lakóit kukkoló embereket kukkolni a legnagyobb élvezet!
Szilvia, aki csillogó, igéző szemeivel mosolyog Önökre a következő oldalakon, mintha ismerné a fenti kijelentés súlyát. Úgy tűnik, éppolyan őszintén és zavarbaejtő kedvességgel viselkedik a tévétörzs mozgalmas életű tagjai között, amilyen magától értetődő bájjal állt modellt a Playboy fényképezőgépe előtt. Igen, mintha maga is megfigyelné a többieket, ahogy mi őt, a képernyők előtt. Talán a fotózás alatt is a fotóst fürkészte, miközben csak az járt a fejében, mire gondolhat vajon? Mit gondolnak róla, könnyed mosolyáról a fekete tollboa mögött, huncut hajfürtjeiről, hatalmas, kíváncsi szemeiről? Nézzék meg!