Joanne Harris - Fran Warde: A francia konyha
A kezdő, akinek élete fontos eseményeit döntötték már romba rossz receptek, hanyag leírások, kihagyott lépések, elszámolt arányok, félreérthető utasítások, nagyra becsüli a jó recepteket. Minden kapcsolatnak és szakácskönyvnek bizalmatlanul kezdünk neki: az első recept kipróbálásánál legszívesebben mindent átvariálnánk, összevissza lapozgatunk, mindenre rákeresünk a neten, morgunk. Erre általában szükség van, ritka az az eset, mikor a második letesztelt recepttől kezdve már átadhatjuk a teljes irányítást a szerzőnek - ez a könyv is éppen ilyen. Ügyesen válogatja össze a francia gasztronómia azon receptjeit, amelyek elkészítési módjuk és ízviláguk egyszerűségével a legszélesebb közönséget is meghódíthatják.
Ezeknek az alapételeknek olyan változatait mutatja be, amelyek Julia Child tökéletességre törekvő ezerlépéses módszere felől nézve a végletekig leegyszerűsítettek, ugyanakkor könnyen érthetőek, követhetőek és jól működnek. Az pedig valóban mindennél jobb hír, hogy creme brulée-t, szuflét, quiche-t és más francia klasszikust is el lehet készíteni komolyabb konyhatűz és lelki fájdalmak nélkül. Külön öröm, hogy sok olyan itthon, szezonban olcsón kapható alapanyaghoz mutat új perspektívát, mint a káposzta, spárga, paradicsom, krumpli, disznóhús, bab stb. Ezekre az ötletekre egy hétköznapi konyhában - a konyhák többsége - , ahol a kelkáposzta eddig még csak főzelék volt, mindennél nagyobb szükség van.
A francia konyha c. könyv azonban egy jó receptgyűjteménynél - ami önmagában bőven elég lenne - sokkal több akar lenni.
Például Franciaországról szóló fényképalbum is, azon belül is a hangulatfotókra szorítkozó típus. Pedig ha már képes, színes-szagos egy szakácskönyv, az ember valahogy mégis inkább ételekre vágyna, de legalábbis piacokra, legritkább esetben lámpákra, virágokra és bicikliző bácsikra.
Szeretne még életrajzi szakácskönyv is lenni, hiszen a bevezető éppen ilyesmit ígér: gyerekkori emlékekről, nagymamákról, majd vegetáriánus férjről és gyerekről esik szó, a receptekhez érve a koncepció azonban elsikkad, talán csak az ételek elnevezésében (pl Lawrence csokoládétortája) marad meg, ahol sok értelme nincs, a lírai szándék pedig az ügyetlen magyar fordítással elvész, vagy sose volt igazán jó. Ezzel máskülönben is sok a gond, a fordító néhol keveri a főzés és a sütés igéket, márpedig ez egy csirkerecept esetében több mint létfontosságú.
A felvillantott vegetáriánus vonal viszont tényleg erőssége a könyvnek, mert az előételek, saláták, zöldségételek és köretek között valóban rengeteg, a magyar hétköznapokban is könnyen alkalmazható, jó receptet találhatunk.
Amolyan Jamie Oliver-szinten technológiai tankönyv is szeretne lenni, itt azonban a baj már valóban nagy. Bemutatja ugyanis - néhány kétségtelenül gusztusos képsorozattal - a fokhagyma tisztításának, a csőben sült burgonya szárogatásának technikáját, ám ezekre az információkra szinte semmi szükség nincs, amikor az utolsó, a csokoládénak szentelt fejezet egy taposóaknákkal kibélelt harcmező. Ha már a kísérletező olvasó konyhája és hajzata is úszik a csokoládéban, a tálcán pedig egyre undorítóbb formát öltenek Vénusz mellbimbói, szívesen bemutatnánk a szerzőnek, milyen szépen tudunk fokhagymát pucolni.
Kiknek ajánljuk: Vegetáriánusoknak, vegetáriánusoknak főzőknek, abszolút kezdőknek és korahaladóknak, akik itthon is könnyen elérhető alapanyagokból, gyorsan és egyszerűen szeretnének francia, de legalábbis franciás konyhát vinni. A csokoládébonbonokat leszámítva nem találnak elrontható receptet a könyvben.
A könyv alapján készített receptjeink: