Köröm, orrváladék és var - miért esszük magunkat?

A gyerekek addig turkálnak boldogan az orrukban, amíg a felnőtt hagyja, és mindenkinek volt olyan óvodai ismerőse, aki azért kapargatta a vart a sebeiről, hogy megegye. A köröm és a mellette levő bőr rágása felnőtt korban is gyakori, sőt az orrváladék - magyarul fika - kipiszkálása és elfogyasztása is létező jelenség harminc felett is, bár társadalmilag kevésbé elfogadott. Miért esszük magunkat, ártunk-e vele, és hogyan hagyjuk abba?

Az önevés legmegvetettebb fajtája kétségkívül a takonyevés. A szülők kétségbeesetten igyekeznek lenevelni a gyerekeket a turkálásról is, a megevésről pedig hányingerrel küszködve próbálják lebeszélni, pedig naponta liternyi orrváladékot nyelünk le így is, úgy is. Spányik András szigorló medikus szerint semmi bajunk nem lehet, ha megesszük saját orrváladékunkat, természetesen azon kívül, hogy megvetéssel találkozunk. A váladék ugyanis saját fehérjebaktériumokból és falósejtekből áll, amelyet a gyomorsav felemészt.

A naponta képződő orrváladék óvja az orr nyálkahártyáját a kiszáradástól, felmelegíti a belélegzett levegőt, csapdába ejti és pusztítani kezdi a nem kívánt baktériumokat és porszemeket. Naponta nagyjából egy-másfél liter takony termelődik, amelynek nagyobb része észrevétlenül hátrafolyik a garat felé, tehát lenyeljük, másik része pedig a légzés során elpárolog.

Nincs belgyógyászati kockázat

A varevés is gyakori jelenség a gyerekek körében. A megkérdezett varfogyasztók egy része az állagot emelte ki - "olyan jó rugalmas" -, mások az ízére esküdtek, édeskésnek leírva azt. Egy válaszoló mondta csak, hogy fogalma sincs, miért zabálta le a térdéről a plezúrt, csak "egyszerűen nem tudtam abbahagyni". Spányik és Erős Fanni Rebeka orvos is egyetértett abban, hogy a sebgyógyulás lassításán kívül egyéb egészségi kockázata nincs a varevésnek.

A var ugyanis már nem tartalmaz baktériumot, lényege a seb védelme. Alvadt vért tartalmaz, de a vérből kilépő falósejtek felzabálják a baktériumokat, mire a seb bevarasodik. Spányik szerint a friss seb nyalogatásával több baktériumot juttathatunk be a szervezetbe, de a gyomorsav ezeket is jó eséllyel megöli.

A körömrágásnál - és -evésnél - egy rugalmas szarulemezt eszünk. Belgyógyászati kockázata, csakúgy mint a körmök melletti bőr elfogyasztásának, nem nagyon van, és az is ritka, hogy valaki felnőtt korban véresre-gennyesre rágja az ujjait. Egyes vélemények szerint ráadásul a körömrágás kifejezetten jótékony hatású, a szervezetünkbe kerülő kevés baktérium hatására ugyanis megerősödhet az immunrendszerünk. Az egyetlen önevésfajta, amely a legendák szerint bajt okozhat, az a szakáll- vagy hajevés, de mindkét orvos pszichológiai problémának írta le ezt, és egyikük sem hallott senkiről, akinek valóban bélcsavarodása lett volna az elfogyasztott hajmennyiségtől.

Rituálék a biztonságérzethez

Orvosilag nem igazán tudunk kárt tenni magunkban a különböző részeink megevésével, ugyanakkor amellett, hogy a látvány a civilizált szemet elborzasztja, pszichológiai problémára utalhat. A kényszeres körömrágás vagy hajevés Matthaeidesz Zoltán pszichológus szerint ugyanolyan tik, mint a Tourette-szindrómások önkéntelen hangkiadása vagy a kényszeres pólóhúzogatás. "Általában azok eszik magukat, akik stresszesek, idegesek, és ezzel a mozgássorozattal igyekeznek levezetni a feszültséget" - mondja.

Mindenki kialakít magának bizonyos rituálékat, hogy megőrizze a lelki nyugalmát - ilyen a vasárnapi húsleves is a magyaroknál, vagy az, hogy minden reggel kávéval indítjuk a napot, mert kiszámítható, és ezáltal biztonságot ad. Ha valaki ideges, ezért néha megropogtatja az ujját, az még nem kóros, a baj akkor kezdődik, ha a mozdulatsor fixációvá, habitussá válik, és uralni kezd, tehát már nem tudunk nélküle létezni. "Olyan ez, mint a drog - mondja Matthaeidesz -, egyre erősebb inger szükséges a nyugalmi állapot eléréséhez, és már nem az életben adódó problémák miatt stresszelünk, hanem akkor, ha nem rághatunk, turkálhatunk, ehetünk kedvünkre.

A pszichológus szerint a körömrágó vagy takonyevő gyerekek esetében a szülő nyugalma a legfontosabb. Az "én nyugalmam a te nyugalmad" mondás a gyereknevelésben kétségtelen - teszi hozzá. Ha a szülő nyugodt, nem valószínű, hogy a gyereknek ilyen habitusai lesznek, ugyanakkor ha a gyerek alapvetően neurotikus alkat, és érzi a szülő idegességét, könnyen kialakíthat fixálódó szokásokat.

A már meglévő tikekről, amelyeket a társadalom rossz szemmel néz, Matthaiedesz egy másik mozdulatsorra való áttérést javasol. A tikek azonnali elhagyása ugyanis űrt hagyhat bennünk, ami csak még idegesebbé teszi az embert. A gyereket rávezethetjük valami kevésbé kínos (takonyevés) vagy káros (köröm vérzésig rágása) biztonságnyújtó eszközre, például egy kedvenc játék hurcolására vagy a rajzolásra. A felnőtt pedig próbálkozhat egy másik tik kialakításán, ha például naponta ötvenszer felgyűrjük az ingünk ujját, valószínűleg kevesebb megvető tekintetet kapunk, mintha magunkról elfeledkezve kiemelnénk egy takonydarabot az orrunkból. A könnyebb megoldás tehát egy másik habitus kialakítása, de érdemes megtalálni, akár szakértő segítségével is, a nyugtalanság kiindulópontját.

Ezt igazolja egyik szerkesztőségi tagunk körömrágásról leszokásának koreográfiája is. "Még kamaszkoromban kezdtem el körmöt rágni, de elég alaposan, és nagyon zavart. Ráadásul vaskörmeim vannak, nagyon melós lerágni. Meg akartam oldani a problémát, és azt találtam ki teljesen önállóan, hogy elkezdem lakkozni a körmeimet, annak egyrészt kellemetlen íze van, másrészt dolgozni kell vele, és azt már talán sajnálom tönkretenni. Tökéletesen bevált, húsz éve mániákus körömfestő vagyok. Néha direkt pár hónapos kényszerszüneteket tartok festetlen körmökkel, hogy vajon lakk nélkül még mindig rágnám-e a körmömet? Szerencsére már nem, de a lakkozás akkor is megmaradt."