Hizlal-e a tévézés?

Csak akkor, ha eszünk közben. A gasztropszichológusok szerint a diétázók és a férfiak különösen veszélyeztetettek, pláne, ha egy csokireklám is felbukkan a műsorban. De vajon mennyit eszünk, ha épp egy fitneszmasináról szónokol a teleshop?

Tévézés közben tilos enni! Ezt az alapvetést minden magára valamit is adó táplálkozási szakértő, fogyókúrás tanácsadó és női magazin szerkesztő leírta már életében legalább egyszer. Igazuk lenne? Egyértelműen. De nem mindegy, hogy ki és milyen tévéműsort néz.

Ha nem figyelünk, többet eszünk

Egy ideális világban pont azt és pont annyit ennénk, amire és amennyire a szervezetünknek éppen szüksége van. Ebben az esetben nem lenne felesleges zsírpárna, kihízott gatya, ciki bikini, és a fogyókúrás megmondóemberek is mehetnének inkább szenet lapátolni. A valóságban azonban nemcsak a fiziológiai szükségleteink határozzák meg, hogy mennyit eszünk. Rengeteg belső és külső tényező befolyásol minket, ilyen például az, hogy mit tanultunk gyerekkorunkban, épp milyen a kedvünk, kik vannak körülöttünk, milyen zene szól, vagy mekkora tányéron kapjuk a vacsorát. Meg persze az is, hogy mire figyelünk evés közben.

Brian Wansink, a Cornell Egyetem gasztropszichológusa szerint az emberek negyven százalékkal többet esznek tévézés közben, mint egyébként tennék, csupán azért, mert nem figyelnek közben az ételre. Ha a figyelmi fókusz a filmre irányul, gyakran annak ütemére is eszünk, a megszokottnál jóval gyorsabban. Gondoljon csak bele milyen sebességgel fogy a popcorn, ha Jason Statham épp bosszúra készül. A tévé előtti étkezéseink hosszát pedig nem a gyomor telítettsége határozza meg, hanem az, hogy mennyi ideig tart a műsor. Az evés abbahagyásában persze az sem segít, hogy a szervezetünknek az étkezés után körülbelül húsz percre van szüksége ahhoz, hogy végre eljusson az agyunkba, hogy jóllaktunk.

A figyelem, vagyis annak hiánya felelős azért is, ahogyan a reklámok hatnak ránk. Általában nem koncentrálunk a hirdetésekre, gyakran nem is tudjuk, hogy pontosan miről szóltak, de tudat alatt nagyon is befolyásolják a viselkedésünket, így az aktuális fogyasztásunkat is.

Ha kajareklámot nézünk, még többet eszünk

Harris, Bargh és Brownell a Yale Egyetem pszichológusai egy kísérletsorozattal bizonyították, hogy az emberek többet nassolnak, ha élelmiszer-reklámokat néznek. Egyik vizsgálatukban általános iskolás gyerekeknek kajával kapcsolatos hirdetéseket mutattak a rajzfilmek közötti szünetben, és azt találták, hogy ezek a kisiskolások negyvenöt százalékkal többet ettek, mint a semleges reklámokat néző társaik.

A helyzet hasonló volt a felnőtt kísérleti alanyokkal is. Az elfogyasztott étel mennyisége nem volt összefüggésben sem azzal, hogy a résztvevők mennyire voltak éhesek, sem más, detektálható belső körülménnyel, csak az számított, hogy pontosan milyen reklámot néztek, és milyen étel volt előttük. Az eredményekből az látszik, mindegy, hogy zöldségek, chipsek, sütik, magok vagy egyéb rágcsálnivalók hevernek előttünk az asztalon, ha nassolnivalót reklámoznak, bármelyikből többet eszünk. A legkevesebbet pedig akkor majszoljuk, ha épp táplálkozási tanácsokkal tömik a fejünket. Érdekes eredmény, hogy bármilyen helyzetben a zöldségekből esszük a legtöbbet (legalábbis grammra lebontva), a chipses- és a sütistál dézsmálásába pedig a nassreklámok alatt húzunk bele leginkább. Különösen a férfiak. Meg az éppen diétázók.

A diétázás, a fogyókúra vagy a kontrollált evés is sok figyelmet és energiát emészt fel. Ezekben az esetekben a tudatosság pillanatnyi csökkenése is túlevéshez vezet, ráadásul az evéssel kapcsolatos környezeti ingerek ezekben a helyzetekben sokkal erősebben hatnak az emberre. Azt, amivel amúgy is sokat foglalkozunk, gyorsabban kiszúrjuk a környezetünkben is. Nem véletlenül szaporodnak el a várandós anyukák, ha épp gyerekvállaláson gondolkozunk. A Cornell Egyetem kutatói ezekkel a jelenségekkel magyarázzák a tényt, hogy a fogyókúrázók lazán étkező társaiknál lényegesen többet nassoltak tévézés közben. Ez pedig független volt attól, hogy gasztrotémájú vagy semleges műsort néztek, és attól is, mekkora volt a testtömegindexük.

Testtömegindex
A testtömegindex egy olyan mérőszám, amely az ember testmagasságát és -tömegét veti össze. Kiszámítása: kilogramm osztva a méterben mért testmagasság négyzetével.

De mi történik a tévétorna alatt?

A pszichológusok vizsgálták tehát evési szokásainkat filmnézés és kajareklámok alatt, de szakmai kíváncsiságukat erősen csiklandozta, hogy vajon mit teszünk, ha testedzést promotáló reklámokkal bombáznak minket. Az eredmények ellentmondásosak. Albarracin és kollégái szerint, ha mozgást látunk, automatikusan mozogni is kezdünk, vagyis az átlagos tévénéző előrehajol a kanapén, és belenyúl a mazsolástálba. A kutatók szerint tehát a nassolás mértéke akkor is nő, ha épp súlyok alatt izzadó testeket mutat a tévé. A Cornell Egyetem kutatói szerint viszont az egészséges testmozgásra buzdító hirdetések csökkentik a tévézés után befalt ebéd mennyiségét. Ráadásul huszonegy százalékkal. A hatás különösen jellemző azokra, akik magas testtömegindexszel bírnak. A pszichológusok egyrészt a tudatosság növekedésével magyarázzák eredményeiket, másrészt pedig azzal, hogy az egészséges testalkatú emberek látványától mi is azok szeretnénk lenni.

A tévétorna és habzsolás közötti kapcsolat feltárásán tehát még van mit csiszolni, de annyi biztos, hogy akkor járunk a legjobban, ha nem viszünk magunkkal ételt a tévé elé.